Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Le fog mondani a pápa a...

Le fog mondani a pápa a pedofilbotrány hatására?

Figyelt kérdés

Az amerikai pápai nuncius azt állítja, hogy Ferenc pápa fedezte McCarrick szexuális visszaéléseit, kisfiúk ellen elkövetett erőszakos nemi cselekményeit. A pápai nuncius 11 oldalas nyílt levélben szólította fel a pápát a lemondásra. A levelet idén Augusztus 22-én adta fel (nemzeti ünnepünk után 2 nappal).


részlet a levélből:


„Az Egyház számára ebben a tragikus pillanatban, a világ különböző pontjain – az Egyesült Államokban, Chilében, Hondurasban, Ausztráliában és másutt – a püspökök nagyon súlyos felelősséget hordoznak. Különösen gondolok itt az Amerikai Egyesült Államokra, ahová XVI. Benedek pápa 2011. október 19-én apostoli nunciusnak küldött, pontosan az első észak-amerikai mártírok emlékünnepén. Az amerikai püspökök velem együtt azt az elhívást kapták, hogy kövessék az első mártírok példáját, akik Amerika földjére elvitték az evangéliumot, hogy hiteles tanúságtevői legyenek Krisztus végéreérhetetlen szeretetének, aki az Út, az Igazság és az Élet” – írja Carlo Maria Viganò levelének első bekezdésében, majd így folytatja:


„Püspökök és papok, hivatásukkal visszaélve, rettenetes bűnöket követtek el a rájuk bízott hívek ellen, kiskorúak, ártatlan áldozatok és olyan fiatal emberek ellen, akik arra készültek, hogy életüket az Egyház számára ajánlják fel, vagy pedig a hallgatásukkal megakadályozták azt, hogy ne folytatódhassanak az ilyen bűncselekmények.


...a korrupció elérte a legmagasabb egyházi hierarchiát is...


I believe it was due to the Pope’s first collaborator at the time, Cardinal Tarcisio Bertone, who notoriously favored promoting homosexuals into positions of responsibility.


Bertone bíboros kifejezetten igyekezett közismerten homoszexuálisokat emelni felelős vezető pozíciókba

"

MTI idézet:

"

A Vatikánnak tudomása volt Pennsylvani állam római katolikus papjainak gyermekek ellen elkövetett szexuális visszaéléseiről, ugyanis számos esetről jelentést küldtek Rómába helyi püspökök - közölte Josh Shapiro pennsylvaniai főállamügyész. A 18 hónapon keresztül folytatott vizsgálatának eredménye szerint legalább 300 pap ezernél is több gyermeket és fiatalt rontott meg. Bár a katolikus egyház rendszeresen tagadta a szexuális bántalmazásokat, a pennsylvaniai pöspökök titokban feljegyezték az eseteket, és gyakran jelentéseket küldtek a Vatikánnak róluk. Konkrét példák vannak arra, hogy a Vatikán tudott a bántalmazásról, és részt vett annak eltussolásában.


Az egykori áldozatok arról számoltak be, hogy papjaik vagy kábítószerrel bódították el vagy más módon manipulálták őket, volt, aki elmondta, hogy amikor otthon elmesélte, mit műveltek vele, a szülei megverték, mert azt hitték, alaptalanul vádaskodik. Az áldozatok között akadtak olyanok is, akik a szexuális visszaélések idején tízévesnél is fiatalabbak voltak.


[link]


"Az egyház csak a pénzbüntetés fogalmát ismeri. Nem számítanak nekik a gyermekek, csak a pénz. Ha egy papot sikkasztáson kapnak, akkor azonnal hívják a médiát, és példát statuálva rögtön bíróság elé viszik az ügyet. Akkor fontos nekik, hogy kiderüljön az igazság. Ha pénzről van szó" - nyilatkozta Shaun Dougherty, az egyik áldozat.


[link]


A római katolikus egyház feje, Ferenc pápa Dublinban mondott beszédet a Családok világkongresszusán, ahol tüntetők transzparensekkel jelentek meg a következő felirattal:

"Pope head of the biggest paedofile ring in the history of mankind"

azaz

"A pápa a legnagyobb pedofil hálózat feje az emberiség történelmében"


Az eredeti cikk itt található angol nyelven:

[link]


Egy másik cikk szerint a pápának vagy meg kell magyaráznia az eseteket, vagy le kell mondania. Szerintetek melyik fog megtörténni?


[link]



2018. szept. 9. 16:54
1 2 3 4 5
 1/45 anonim ***** válasza:
65%

A pápa nem olvas újságot, csupán olyan hírek jutnak hozzá, amit közölnek vele.

Így sejtelme sem lesz arról, hogy lemondásra szólították fel és ezért természetesen meg sem fordul a fejében, hogy le kellene mondania.

Természetesen ha tudna a felszólításról, akkor sem.

2018. szept. 9. 17:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/45 anonim ***** válasza:
34%
hát nem azért fúrta ki a szabadkőművesekkel együtt a bölcs és jó Benedeket, hogy most lemondjon
2018. szept. 9. 17:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/45 anonim ***** válasza:
93%
Nekem a Julcsinéni megsúta, hogy holnap foja beadni a lemondást, de sokan ellenzik.
2018. szept. 9. 18:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/45 A kérdező kommentje:

"A pápa nem olvas újságot, csupán olyan hírek jutnak hozzá, amit közölnek vele."

Nem sikerült teljesen megértened a helyzetet. Az amerikai főállamügyész több hónapig (sőt, több mint egy évig) gyűjtötte az anyagokat, több száz áldozattal, tanúval beszélt (a megrontott áldozatok száma több mint ezer), és hivatalos feljelentés történt az érintett amerikai államokban az egyházmegyékben történt, felszentelt bíborosok, papok által elkövetett szexuális visszaélések ügyében.

A katolikus egyház eddigi reakciói:


1 A botrány hatására az egyik érintett másként gondolkodó bíboros, Theodore McCarrick a pápa közvetlen barátja, aki több száz kisfiút rontott meg, már le is mondott.

2 Lawrence Thomas Persico egyházmegyei püspök bocsánatot kért az áldozatoktól.

3 Ferenc pápa válaszolt a kirobbant botrányra a közvélemény számára, de nem sikerült még érdemben válaszolnia. A rendőrségi meghallgatásokra is elképzelhető hogy behívják, és akkor kellemetlen kérdésekre kell egyelőre tanúként válaszolnia.


"Így sejtelme sem lesz arról, hogy lemondásra szólították fel és ezért természetesen meg sem fordul a fejében, hogy le kellene mondania."

Dublinban, Augusztus 25-én a családok világkongresszusán már a feldühödött tüntetők transzparensekkel szólították fel a lemondásra, tehát azóta már biztosan tud a dologról. Értem, hogy próbálod elbagatellizálni az ügyet, valószínű katolikus vallású ember lehetsz, és ezzel magadat is igyekszel védeni. Több mint ezer áldozatról van szó.

2018. szept. 9. 21:33
 5/45 A kérdező kommentje:
A rendőrség gondolom azzal is foglalkozni fog, hogy honnan van a katolikus papoknak ennyi kábítószerük, hogy a kisfiúkat elkábítsák vele a megrontásuk előtt? Ez kábítószerrel való visszaélés, ez is bűncselekmény.
2018. szept. 9. 21:37
 6/45 A kérdező kommentje:

Szeptember 7-ei hír, hogy


NEW YORK ÁLLAM FŐÁLLAMÜGYÉSZE ELRENDELTE AZ ÁLLAM ÖSSZES KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGÉNEK ÁTVIZSGÁLÁSÁT


"

Egyre több államra terjed ki az amerikai katolikus egyház újabb pedofilbotránya. A Pennsylvania államban augusztusban lezárt nyomozás megdöbbentő eredményei után csütörtökön


NEW YORK ÁLLAM FŐÁLLAMÜGYÉSZE ELRENDELTE AZ ÁLLAM ÖSSZES KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGÉNEK ÁTVIZSGÁLÁSÁT

New Jerseyben pedig hasonló vizsgálat végett az államügyész vizsgálóbizottságot hoz létre.


Barbara Underwood New York állam főállamügyésze bejelentette: polgári peres eljárást indít az állam mind a nyolc egyházközsége ellen, kiderítendő, hogy az egyház megfelelően járt-e el az esetleges szexuális visszaélések feltárásában. Az államügyész bírság terhe alatti idézést küldött valamennyi egyházközségnek.


A New York állammal szomszédos New Jerseyben Gurbir Grewal főállamügyész irányítja majd azt a különleges bizottságot, amely megvizsgálja, történtek-e a pennsylvaniaihoz hasonló szexuális visszaélések és megpróbálták-e ezeket eltussolni az egyházi elöljárók.


Papok, rendőrök és szülők is részt vettek az eltussolás rendszerében. A gyerekek megerőszakolását birkózásnak állították be.


Mindkét államügyész hivatala hivatkozott a Pennsylvaniában néhány héttel ezelőtt egy vádesküdtszék által nyilvánosságra hozott jelentésre, amelyből kiderült:


A TAGÁLLAMBAN AZ ELMÚLT HÉT ÉVTIZEDBEN TÖBB MINT EZER GYERMEK LETT PAPOK SZEXUÁLIS ZAKLATÁSAINAK ÁLDOZATA.

A jelentés kitért arra is, hogy a pennsylvaniai katolikus vezetők mindvégig tudtak a visszaélésekről, de eltussolták ezeket. Underwood megfogalmazása szerint


A New York-i áldozatoknak is joguk van arra, hogy hallassák hangjukat, és mi tőlünk telhetően mindent megteszünk, hogy igazságot szolgáltassunk nekik


Mindkét - egyébként több milliós katolikus közösséggel rendelkező - államban "forródrótot" hoztak létre, hogy az áldozatok beszélhessenek a nyomozókkal.


A Vatikán volt washingtoni nagykövete egyesek szerint csak azért követeli Ferenc pápa lemondását, mert elmozdították a posztjáról. Mi lesz, ha egyre többen megszólalnak?


A pedofilbotrány egyelőre csak a keleti parti katolikus egyházszervezetet érinti, azt viszont a legmagasabb szintig bezárólag. Ugyanis szintén augusztusban, hogy Theodore McCarrick bíboros, Washington volt érseke is vádolható szexuális visszaélésekkel, sőt, ügyeiről állítólag Ferenc pápának is tudomása volt. McCarrick lemondásra kényszerült a bíborosi kollégiumban betöltött posztjáról. Daniel DiNardo, az amerikai püspöki konferencia elnöke - aki elítélő és bocsánatkérő nyilatkozatot adott ki az ügyben - a Vatikánba készül, hogy megvitassa a helyzetet.


(MTI)

"

2018. szept. 9. 21:47
 7/45 anonim ***** válasza:
Egy teljesen naiv ember mit tenne?
2018. szept. 9. 22:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/45 anonim ***** válasza:

1. vagyok.

Nem azt állítottam, hogy a pápa nem tud a dologról, hanem azt, hogy a lemondásra való felszólításról aligha értesül.

Egyébként nem vagyok vallásos, csupán így gondolom és én is hallottam a botrányról, ami valóban felháborító, de az Egyház aligha tehet mást, mint hogy hallgat és megpróbálja túlélni, amiben két évezred alatt nagy gyakorlatra tett szert.

Valóban ekkora horderejű ez a pedofil botrány?

2018. szept. 10. 03:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/45 A kérdező kommentje:
A pennsylvaniai fő államügyész azt mondta, hogy ha hallott katolikus papok pedofil botrányáról, az mindig valahol távol volt (ezév elején Chilében volt pedofil botrány a római katolikus papok rontottak meg kisfiukat, a pápa botrányos vigasztalása is ismert), de ez az úgy azért érintette meg, mert őneki ez helyi ügy, akar az ő kisfiával is megtörténhet ez a dolog. Most New York állam főügyésze rendelt el vizsgálatot az ő területén, mondván joguk van az ottani áldozatoknak is h jogi képviseletet és elégtételt kapjanak. Az egyik áldozat azt nyilatkozta, h a római vallásnak a gyermekek nem számítanak, csak a pénz számít, arra érzékenyek. Jó nagy pénzbüntetést kell rájuk kiszabni!
2018. szept. 10. 09:11
 10/45 anonim ***** válasza:

"A pápa nem olvas újságot, csupán olyan hírek jutnak hozzá, amit közölnek vele."


Ezt honnan veszed?

2018. szept. 10. 19:51
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!