Kezdőoldal » Otthon » Albérlet » Megéri így albérletbe költözni?

Megéri így albérletbe költözni?

Figyelt kérdés

Jelenleg 24 éves vagyok, egyenlőre itthon lakom a családommal (nagymamám, apa, anya és a 13 éves hugom plusz a 16 éves öcsém). Viszonylag jó a kapcsolatom velük, persze vannak időnként kisebb-nagyobb viták de úgy gondolom az mindenhol van.

2 éve van fix munkahelyem, ahol minden hónapban kb 170-180e nettót keresek meg. Félretett pénzem egyenlőre kevés van, mert ami volt abból nemrégen letettem a jogosítványt és vásároltam egy autót magamnak.

Természetesen szeretnék majd saját lakást is venni viszont nagy eséllyel az csak hitelből lesz majd meg, amire ugye össze kell tenni az önerőt is...itthon is évek kellenének hozzá, az albérletben persze még több, bár nagyon reménykedem benne hogy hamarosan meg tudom csinálni a főiskolát, ami mellett jobb munkahelyem és fizetésem lesz, amiből jobban tudok majd tartalékolni is.

Jelenleg mellékállásban is dolgozom, az olyan havi 50-60 plusz, tehát egy hónapban az össz bevételem olyan 200-230 e is lehet.

Most adódott egy lehetőség egy ismerős által,hogy elmehetnék albérletbe, havi 60 lenne a lakás plusz a rezsi. Igényes felújított, bútorozott a lakás, ismerős külföldre költözik ez az oka hogy kiadja, amúgy nem régen újíttatta fel szinte teljesen (3 éve kb).

Na most akkor hogy a konkrét helyzetemet is leírjam, ahogy mondtam jó a viszonyom a családommal, viszont nagyon szűkösen vagyunk már...sajnos csak 2,5 szobás lakásunk van, ebből 1 szobában lakik nagyi, a piciben, 1ben a szüleim és az utolsóban én a tesóimmal. Igaz hogy az a legnagyobb, de így hogy 3man lakunk benne elég szűkös...

Plusz zavaró hogy ugye kistesómék még iskolások, én viszont már dolgozom, teljesen más a napirendünk és az életritmusunk, zavarjuk egymást úgy veszem èszre egyre jobban. Most főleg hogy a járvány miatt mindig itthon vannak, játszanak beszélgetnek sokáig, késő estig, nem tudok pihenni így, reggel én hajnalban kelek sokszor hogy melóba beérjek, én őket zavarom olyankor hogy pakolászok, készülődök...

Szóval ebből a szempontból az lenne a legjobb ha költöznék, ahogy számolgattam ha beosztom a pénzem fent is tudom tartani az albérletet...csak ott a dilemma hogy amellett félrerakni nagyon nehéz lesz, lehet nem is mindig fog sikerülni. Csak akkor mikor lesz sajátom?

Mert ha ismerős valamikor haza szeretne jönni nyilván ide jön, és akkor nekem innen mennem kell.

Szóval ezen gondolkodom nagyon, érdekelne a véleményetek...elnézést hogy ilyen hosszúra nyúlt és előre is köszönöm a válaszokat!



2020. máj. 27. 13:44
 1/8 anonim válasza:

Menj és szerezz munkatapasztalatot, jobban fizető munkát is találsz majd. Több generációs, sok szobás családi házban elveszne ennyi ember, de a 2,5 szobás lakásban már nagyon nem. Közületek pedig te vagy a legreálisabb választás, aki mozdulni tud.

Nem mondom, hogy könnyű a kezdet, de mindig alakul valahogy.

2020. máj. 27. 14:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
100%

Azt saját tapasztalatból mondom, hogy havi 200 ezerből kocsi és albérlet mellett félretenni kb lehetetlen. Persze, ha zacskós levesen élsz és mindenen spórolsz,akkor lehet félre tudsz tenni 50 ezret havonta, de abból mikor lesz lakásra önerő? Kb soha.

Én is így költöztem el a szüleimtől, hogy kb 200-250 ezret kerestem, kivettem egy szobát meg persze kocsi is volt. Szinte semmit nem tudtam félretenni, mert a kocsi sokat vitt, a kaja is rengeteget.

Számolok:

Albérlet havi 60 +30 ezer rezsi

Telefonszámla gondolom minimum 5 ezer

Autó fenntartása benzinnel, karbantartással, mindennel olyan havi 50 ezer

Kaja 1 főre minimum havi 50, de inkább 60+ (ha főzöl, akkor is ennyi, ha rendelsz menüt, akkor is, ezen sokat nem lehet spórolni)

Szóval csak a létfenntartásod 195 ezer ft. Maradt 35 ezer forintod, de még egy ruhát vagy cipőt sem vettél magadnak.

Ezzel csak arra akartam kilyukadni, hogy ha eladod az autót, akkor megmarad az a havi 50 ezer ft, amit félre tudsz tenni, de ha meg akarod tartani, akkor örülsz majd neki, hogy télen tudsz venni egy új csizmát vagy kabátot.

Én lenyelném a békát és még minimum fél évig otthon élnék a szüleimnél és annyit tennék félre tartaléknak, amennyit csak tudok. Fél évet bírtam így ki 'csóróskodva' aztán hazaköltöztem a szüleimhez. Ja és a 250-ért hétvégente is dolgoztam, csak annyit láttam belőle, hogy havi 28-29 napot dolgozok a semmiért, mert egy fillért nem tudtam félretenni. Nem sok értelme volt. Utólag visszagondolva persze okosabb az ember, én is suliba járó tesóval voltam egy szobába, jobb volt egyedül nyilván, de cserébe csak aludni jártam haza és egy forintom nem maradt hó végére.

2020. máj. 27. 14:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
100%
Inkább vegyél egy rozzant kuckót párévnyi relative alacsony törlesztőrészlettel, amit míg fizeted, ki is pofozhatsz ésszerű keretek közt, aztán ha muszáj eladni, akkor meglesz a pénzed rajta, ha nem muszáj, akkor meg lehet kiadni és venni a következőt. Két ilyenből már törleszthetsz rendes házra, szinte mindegy is, mekkora időtávon.
2020. máj. 27. 14:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
100%
Autó a felesleges kiadás, ha jó a tömegközlekedés.
2020. máj. 27. 14:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:

Ne lakast berelj,hanem szobat.

Egy lakotarsal meg el lehet elni,de a lakber es a rezsi felezodik.ami megmarad felreteszed.

Nem tudom milyen autod van,Nekunk messze nem kerul havi 50 be a kocsi.

15 korul tankolunk egy honapban es kb annyi.nem kell egy autora minden honapban kolteni.12 eve szolgal minket igy.

Napi hasznalatban van de javareszt munkaba jarasra csak(napi kb 10-12 km).

Fozni tudsz?sokat lehet vele sporolni.egyszerre nagyobb adagot fozol es tobb napra megvan a kajad,esetleg lefagyasztod ha olyan.

Meloba szenyo,nem pizza,meg peksegbol 1000 ft ert.

Sokat meg lehet fogni az ilyen aprosagnak tuno dolgokon.persze kozben lehet ilyet is,nem kell vizen meg kenyeren elni.

24 eves vagy,kepezd magad es keress jobban fizeto munkat.minden kezdet nehez,kitartas.

2020. máj. 27. 18:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
Én biztos mennék. Ez így nem élet, egy szobában hárman. Szabadság többet ér. Majd lesz barátnőd, ketten már jobban tudtok félretenni, lakáshoz jutni.
2020. máj. 27. 19:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
Az autó felesleges szerintem, sőt luxus is ebben a korban. Gondolom a mellékállás sem fix. Helyedben maradnék még. A különköltözésnek esetedben akkor van létjogosultsága, ha a szülők pluszban anyagilag tudnak támogatni. Máskülönben kész csőd az egész gondolatmenet is.
2020. máj. 27. 21:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:

Én a helyedben elköltöznék, de nem lakást bérelnék, hanem szobát. Bár sosem voltam a lakásbérlés híve, így sokkal jobbnak talánom, amit 3-as írt, egy olyan megoldást keresnék, hogy egy nagyon olcsó házat vennék, ami lehet, hogy most nem az álmaid netovábbja, de megoldja a lakhatást és apránként kipofozod. Vannak olcsóbb városrészek mindenhol, esetleg a város melletti falvakban is keresgélnék. Ehhez vennék fel hitelt, inkább hitelt fizetek a sajátomért, mint egy idegennek bérleti díjat fizessek, de ez egyéni nézőpont. Még jobb a városhoz tartozó külterület, ha össze tudod rá dobni az árát. Errefelé 1-1,5 millióért már nagyon jó külterületi birtokot lehet kapni, vízzel, villannyal, egy szoba, konyhás, na jó, semmi luxus, és a pár téli hónapra is meg tudják oldani a fűtést vagy villannyal, vagy kályhával. Van olyan is, amit még olcsóbban is odaadnak, pár százezerét, csak valaki vigye, mert az öregek már nem tudják művelni a birtokot. A legtöbben, amit pár százezerért odaadnak, nincs fürdő, szóval azt egy szakival ki kellene építeni, egy kis zuhanyzó, van olyan ismerősöm, aki maga építette ki. Szerintem nem gáz, ki lehet pofozni vagányra ezeket a hajlékokat is. Kérdés, hogy mennyire messze tudsz költözni, mert az utazás már elvenne annyi időt, hogy nem maradna időd ennyi munkára a bejárás miatt. De ezek a külterületek errefelé a város szélén vannak, nincsenek messzebb, mint pár felkapottabb külvárosi városrész, és valóban egyre többen költöznek ki ilyen helyekre, nem csak az a bizonyos réteg.

Ha ez nem megy, akkor én egy szoba bérlését választanám, arrafelé, ahol te laksz, mennyivel lenne olcsóbb a szoba bérlése ennél a 60ezer-nél?

2020. máj. 28. 17:14
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!