Kezdőoldal » Otthon » Építkezés » Csempevásárlás - Erős Kft?

Csempevásárlás - Erős Kft?

Figyelt kérdés
Építkezünk, és most válogatnánk össze a csempéket a nappaliba és a fürdőkbe. Azt javasolta egy ismerősöm, hogy az Erős Kft-nél nézzük meg, mert állítólag ott nagy a választék. Van valakinek tapasztalata velük, érdemes hozzájuk menni, értenek hozzá, megbízhatóak?

2013. dec. 6. 18:33
 1/3 Utazo1 válasza:

Mi nagyon megjártuk velük! Rendeltünk náluk csempét (mozaikot), és hibás törött, lyukacsos lapok érkeztek, mindegyik dobozban volt több hibás is. Reklamációnkra végtelenül bunkón reagáltak, a vezető pasi azt hajtogatta, hogy ennek ilyennek kell lennie, szinte üvöltözött velünk. Persze a kiállított mintadarab, aminek az alapján megrendeltük hibátlan volt... Sokat buktunk mert nagyon drága lap volt, de kénytelenek voltunk elvinni mert hetek óta vártunk rá és már ott álltak a fürdőszobában a burkolók. Egy másik padlólapról, amit korábban vettünk, meg otthon burkolás közben derült ki, hogy minden ötödiknek a széle gyári hibás. Vagyis másodosztályos volt, de nekünk első osztályúként (és olyan áron...) lett eladva.

Szóval van náluk választék és vannak szép lapok, de nem ajánlom mert egyrészt drága, másrészt megbízhatatlan a minőség és reklamáció esetén lehányják az embert.

2013. dec. 7. 23:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:

mi az Obiban vettünk csempét, csak jó tapasztalatom van.

pl. visszavették azt, amit csak azért vittünk vissza nekik, mert időközben rájöttem, h mégsem olyat akarok. levásároltam az árát, vettünk olyat ami tetszik, semmi szájhúzás nem volt a részükről.

a választékkal is elégedettek voltunk, igaz hogy nem exkluzívra, csupán ízlésesre szerettük volna megcsinálni a lakást, és sikerült is :)


szerintem nézz meg nagyobb áruházakat és kisebb kereskedéseket is. esetleg teszt jelleggel (már ha van rá időd és energiád), akkor "szervezz meg" egy reklamációs ügyet. pl veszel egy doboznyi csempét, de vissza akarod vinni valami miatt. itt lemérheted, h hogyan állnak a problémás, kényes vevőhöz.

2013. dec. 8. 04:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim válasza:

Én javaslom a Megyeri úti csempecentrumot.

Hatalmas választék, kedvező árak és jó eladók.

Ingyen ki is viszik ha 100.000 Ft felett vásároltok.

2013. dec. 15. 18:35
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!