Hogyan rakhatom ki őket?
A kategória sem véletlen. 6 roma származású személy költözött a lakásomba albérlőként és nem hajlandóak elköltözni. 3 emberrel állapodtam meg 80e Ft bérleti díjjal, azóta 6-an laknak ott, azt állítják, hogy felújították a lakást, bizonyítsam be, hogy nem fizetnek. Nem merek odamenni, fenyegetnek, erőszakosak és legutóbb is, mikor odamentek majdnem megvertek, kilökdöstek a saját lakásomból sérüléseket is okozva. Fenyegetőznek, hogy kiírtják a családomat. Árulni sem tudom (eladáson gondolkodtam). A rendőrség nem tesz semmit, még én vagyok a "hibás" náluk.
Hogy oldhatom meg, illetve melyiket válasszam? Küldjek rájuk fizetett embereket, akik erőszakos módon kirakják őket vagy jogi úton? Illetve az utóbbi mennyi ideig tart? Mert nekem fontos, hogy hamar elintéződjön, nincs hol laknom, mert nem mennek el, gyakran utcán alszom.
Milyen szerződést írtatok? Ha közjegyző hitelesítette, és van benne felmondási záradék, a jegyzőnél kérheted a végrehajtást. Ha más szerződést írtatok, vagy szóbeli a megállapodás, akkor bíróság. Utóbbi esetben keress ügyvédet is.
Az egyéb atrocitás (zaklatás, testi sértés) sima rendőrségi ügy.
Neked sürgősen ügyvédre van szükséged, nem az itteni válaszokra.
Kulcsinfókat nem közöltél, ezért nem lehet válaszolni a kérdésre. Nem tudjuk, hogy szerződtél, van-e szerződés, ha van akkor milyen, nagánokirat, vagy közokirat. 99%-ra veszem, hogy nem közokirat.
Ha magánokirat, akkor csak perrel üríthető a lakás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!