Kezdőoldal » Politika » Hadsereg, hadvezetés » Ezen alapos szakmai cikk...

Ezen alapos szakmai cikk szerint sincs szükség a sorkatonaság visszaállítására. Akkor egyesek minek sóvárognak ezen és mit keltik feleslegesen a feszültséget, tudván, hogy úgysem lesz bevezetve?

Figyelt kérdés

[link]


Csak azért, mert tőlünk tisztes távolban háborúznak? Meg azért, mert néhány európai országban most is van?


2022. nov. 1. 10:39
 1/10 anonim ***** válasza:
82%

Az egységsugarú proli számára a sorkatonaság jó. Egyrészt úgy tűnik, erősebb lesz tőle a hadsereg, mert megnő a létszám. Azt már nem tudja, hogy a sorállományból legfeljebb golyófogó és krumplipucoló különleges alakulatokat lehet kiképezni, de neki mindegy is: ha sokan vannak a katonák, az jó, mer' akkó' erős a sereg.

Másrészt ahogy mondani szokták: rendet tanul az ifjúság. Vagyis ha már egyszer őt szívatták fiatalként és elvettek 2-3 évet az életéből teljesen feleslegesen, akkor a fiatalok is kapják meg, ami "nekik jár", az ő életük se legyen jobb.

Márpedig ha valami az egységsugarú buta prolinak tetszik, azt egy idő után megvalósítja a kormány vagy kiköveteli az ellenzék, mert a mai magyar politika már csak a fent említett célközönségnek szól.

2022. nov. 1. 10:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
42%
Ársapkára sincs szükség, mégis van, 200 fős parlamentre sincs szükség, mégis van, atlétikai vb-re meg stadionra sincs szükség, mégis lesz, meg egy csomó felesleges beruhazásra se lett volna szükség, sőt a veszélyhelyzet bevezetésére és fenntartására se lemnne szükség már 3 éve, mégis van, stb...szóval ez nem érv, főleg a Fidesznél, hogy nincs rá szükség.
2022. nov. 1. 10:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
43%

Több értelme lenne ha volna kötelező szolgálati idő, és nem látszat beruházásokra, szellem lakóparkokra, meg cigányokra, börtönökre menne a pénz. Én így látom magyarként.

Olyan szempontból viszont nincs értelme(szülők, családapák elmondása alapján) hogy lézengeni, meg aki lusta dolgozni inkább el van ott... A lövészetről is több negatívumot hallani mint pozitívumot. Annyira ment a filléreskedés-spórolás, hogy egy embernek annyi volt a fegyverismeret, terepen való próba hogy akkorra már rakhatta is le a holmit.

Szükséges lenne mert fenyegetésből, könnyen lehet tett is, haderő nincs, így potenciális céltábla lehet az ország, amit az a maréknyi nato egység sem tudna ellenőrzés alá vonni.


A mai 50-55 éves korosztály, már lerobbant, beteges, nem állná meg a helyét egy kötelező mozgósítás esetén. Szóval pont hogy a súlyfelesleges, pocakos emberekből állna a golyófogó vonal, és a konyhai kisegítés.

2022. nov. 1. 11:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
93%
A sorkötelezettség NATO-tagság mellett békeidőben ugyanannak a rendpárti, pszichológiai megtörésnek a folytatása, ami az oktatási intézményekben zajlik alapfokon. Ellenkezés nélkül parancs végrehajtása, kinevezett felettes irányába tanúsított többlet-tisztelet és alárendelt állapot. Mindig ugyanazok az érvek, hogy a "fiatalok" rendet, fegyelmet, tiszteletet és hazaszeretet tanuljanak. Ezeket nem otthon, családi körben kellene elsajátítani kisgyermekkorban? Illetve ezen képességek miért csak a 18-40 év közötti férfi állampolgárok privilégiumai kellene, hogy legyenek (parancsra)?
2022. nov. 1. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 A kérdező kommentje:

"Szükséges lenne mert fenyegetésből, könnyen lehet tett is, haderő nincs, így potenciális céltábla lehet az ország"


Mi mint potenciális céltábla? Kinek kellenénk baxki? Ki támadna ránk és miért?

2022. nov. 2. 09:11
 6/10 anonim ***** válasza:
100%

Voltam katona, még 1986-1987-ben, természetesen nem önként. Először Kalocsa, itt fél év, utána Lenti, itt egy év. Aki főiskolára járt azokból úgynevezett „hallgató elvtárs” lett, én is így jártam. Fél év kiképzés, „tanulás” után tartalékos tiszthelyettesek lettünk. Utána kikerültünk csapatokhoz szakaszparancsnoknak. Akinek nem volt protekciója, az olyan „jó” helyekre került, mint például: Lenti, Szombathely, Tapolca, Nagyatád. Egyetlen olyan társunk és olyan sorkatona nem volt, akinek a katonaság tetszett volna. A tisztek többsége is csak azért vállalta, mert ott lényegében nem kellett dolgozni, és nagyobb fizetést kaptak, mint a civil életben. Emlékszem nekem akkor 4600 Ft volt a fizetésem, egy őrmesternek, aki ott egy utolsó senki volt meg 6800 Ft, egy zászlóalj parancsnoknak 10000 Ft. 1987-ben Lentiben a körletekben fa tüzelésű kályhával fűtöttek és a körletben vágták össze hozzá a fát. A vizesblokkokban nem volt meleg víz, telefon nem volt, telefonálni nem lehetett. A szórakozás annyi volt, hogy egy emeleten egy fekete-fehér tv volt. Lenti első lépcsős laktanya volt, az egyéb laktanyákhoz képest „aránylag” jól felszerelve: Csepel, Ural, Kraz, Gaz-66 és a „román csoda” DAC-665-ös teherautókkal, T-55-ös harckocsikkal, BMP-1 gyalogsági harcjárművekkel. Ezek már akkor elavult technikák voltak. Csak példaként a BMP-1 ágyújával egy lövés 7000 Ft, volt, az irányítható páncéltörő rakétával 70000 Ft. Az irányzók az ágyúval egyetlen egyszer lőttek, a rakétával egyszer sem. Ilyen feltételekkel még, ha akartuk is volna, akkor sem lehetett volna alaposan kiképezni minket. Nem tudom ma milyen a helyzet a laktanyákban, de ez után sóvárogni, marhaság.

Közülünk és a sorkatonák közül mindenki haszontalannak tartotta. Kalocsán és Lentiben néhány kivételtől eltekintve rettenetes bunkó tisztek voltak. Ordibáltak, letoltak mindenért. Utáltuk őket, egyszer valaki ezt mondta: „ha igazi háborúra kerülne sor, először a saját tisztjeinket lőnénk le.”

Szerintem sem lenne értelme visszaállítani a kötelező sorkatonaságot. Ami kötelező és csak kényszerből csinálják az nem vezet eredményre. Annak semmi értelme, hogy elvacakoljanak ott mondjuk egy évig, aztán semmire ne legyenek használhatók. Mi sem lettünk volna alkalmasak éles helyzetben való bevetésre. Tulajdonképpen ez egy hivatás, csak az tudja jól végezni, aki ez iránt érez elkötelezettséget és komolyan veszi. Mi és nagyon sokan mások nem vettük komolyan, felesleges másfél éves időpocsékolásnak tartottuk. Persze ma már csak nevetve gondolunk vissza azokra az időkre, hogy mennyi hülyeségen mentünk keresztül.

2022. nov. 3. 22:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 A kérdező kommentje:

"néhány kivételtől eltekintve rettenetes bunkó tisztek voltak. Ordibáltak, letoltak mindenért."


Ez máshol is így volt. A családjuk biztosan örült, hogy nem kellett otthon elviselniük azt az alkoholista idióta vadállatot. Na ők még a vesztesei a sorkatonaság megszüntetésének, mert most így hogy nincs laktanya, otthon van a (már) vén majom, hacsak nem a kocsmában üldögél egy üveg olcsó sör mellett és a régi szép időkön mereng, amikor még úgy gondolta volt valaki azzal, hogy értelmetlen utasításokkal szívatott másokat.

2022. nov. 4. 07:57
 8/10 anonim ***** válasza:
100%

#7

6-os vagyok, igazad van. Elég sok tiszt és tiszthelyettes rendesen ivott. Kalocsán a mi századszintünk folyosójának végéről oda lehetett látni a tiszti étkezdére. Egyik hétvégén a laktanyaparancsnok olyan részegen jött ki a tiszti étkezdéből, hogy három másik tiszt támogatta. Lentiben, a 3. zászlóaljban az ellátó szakasz parancsnoka egy főtörzsőrmester szinte állandóan holt részeg volt, a 2. zászlóaljban az egyik őrmester a sok ivászattól 32 évesen úgy nézett ki, mint egy 60 éves. Volt egy főhadnagy, aki a szolgálat letelte után, minden nap, már délután öt órakor tök részeg volt, vizespohárból vedelte a vodkát. Aztán még sorolhatnám. Rendszeresek voltak a lopások. Például a katonai teherautóból leszívták az üzemanyagot, aztán jó pénzért civileknek eladták. Egyszer teherautóval sódert hordtunk a Csömödéri tótól a laktanyába, a környéken lakó tiszt „megkért” minket, hogy építkezik és egy plató sódert borítsunk már le a háza előtt.

Még Kalocsán volt, hogy jött egy román fejes katonatiszt (mi ezeket csak „agyasoknak” hívtuk), akinek bemutatót tartottak a lőtéren. A D-944-es páncélozott szállító harcjárművel lőttek a 14,5 mm-es géppuskájával. Aztán egyszer csak lövés közben egyszerűen kiesett belőle a géppuska, micsoda égés volt. A D-944-es az 1960-es technikája volt, 1986-ban a néhány első lépcsős laktanyán kívül mindenhol ilyenek voltak. Elvileg úszóképes volt, de ezt, nem véletlenül, soha nem próbáltuk ki. Így nézett ki:

[link]

Nagyon kényelmetlen volt egy viszonylag kis ajtón kellett bemászni és belül is nagyon szűk volt a hely.

Lentiben már BMP-1-esek voltak:

[link]

Ilyeneket most is használnak még, bár már ez is régi technika.

Na, de, hogy valami vicces is legyen itt:

Egyszer az újoncoknak valamilyen tantermi órájuk lett volna, de elmaradt, helyette ki kellett menni valahova ásni. Viszont az egyik katonánál ottmaradt a füzet. Erre az egyik hadnagy ezt mondta:

„Maga mi a f−sznak hozta ezt a füzetet, fejből nem tud ásni?”

Egy másik:

A folyosón az egyik, nem éppen az eszéről híres katona újsággal a kezében ment a folyosón. Mikor elhaladt a századparancsnoki iroda előtt a hadnagy ennyit mondott: „Olvasni nem tud, tehát szarni megy.” Ehhez hozzá kell tenni, hogy a WC-kben általában nem volt WC papír.

2022. nov. 4. 12:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 A kérdező kommentje:

8-as: és akkor még egyes nemnormálisok képesek itt mentegetni, hogy ez milyen jó volt, meg ilyenek. Erre ment el a sok pénz, erre az értelmetlenségre? Kellett ez? Vagy most szükség volna rá?

Még azt is tagadják, hogy egyáltalán lett volna a Szent Magyar Néphadseregben alkoholizmus, mert hadbíróság járt volna érte. Egy fr.ncot. Egyrészt akkor az egész laktanyát be lehetett volna suppolni, másrészt ott is alkoholisták ültek.

2022. nov. 4. 12:28
 10/10 anonim ***** válasza:
100%

#9

Igen teljesen értelmetlen, felesleges dolgokra ment el rengeteg pénz. A sorkatonák között is rendszeres volt az ivászat. Lentiben éjszaka a raktárakban italmérés folyt. Azért voltak, akik nem ittak, ők behozták egy-egy alkalommal teherautóban, gondosan elrejtve az italt, aztán többért eladták. Mindig volt rá kereslet. Végeredményben azalatt a másfél év alatt semmi hasznosat, értelmeset nem tanultak, csak az idejüket pocsékolták el a katonák. Lentiben én már őrmester és szakaszparancsnok voltam. Tantermi órákat is kellett tartani, például alaki foglalkozás, harcászat, lő kiképzés, politikai oktatás. Szerencsére a tisztek ezeken nem vettek részt, úgyhogy általában elsumákoltuk, aminek persze a sorkatonák is örültek. Például ilyen marhaságokkal kellett volna foglalkozni, mint „a katona fiatalok szocialista nevelése”. Na az egyik politikai oktatáson bekapcsoltan nekik a Szabad Európa rádiót. Az akkor merész dolog volt, de szerencsére az agyasok nem vették észre.

2022. nov. 4. 12:49
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!