A Sztálingrádnál katlanba zárt német csapatoknak miért nem engedték a kitörést, amikor semmi esélyük nem volt megtartani a várost?

#1

Még december közepéig lett volna esély. Manstein miután betört, nem azonnal vonult ki a megszerzett területekről, odáig még eltudtak volna menni Paulus katonái. Lehet, hogy nem mindnyájan, sőt biztos, hogy nem mindenki, de a sereg jelentős része igen. Paulusnak nem volt hozzá mersze. Elméletben, vezérkari szinten kiváló tiszt volt Paulus, de harctéri parancsnoknak csapnivaló volt. Nem volt rá jellemző az agilis beállítottság, mint más német tábornokokra és tábornagyokra. Hoth és Manstein egész biztosan fütyült volna Hitler parancsára, kitörtek volna a katlanból.

Hitler azért nem adott parancsot a kitörésre a sikertelen felmentési kísérletek után amiért Budapesten is megtiltotta a kitörést (azt a saját szakállukra kísérelték meg, a kifejezett központi parancs ellenére). A kitörés lemegy 1-2 nap alatt és kész, felmorzsolódik a kitörést megkísérlő erő. Ha viszont az utolsó emberig kitartanak akkor hosszabb időre lekötnek valamekkora szovjet erőt. Időt nyerve a többi frontszakaszon tátongó rések betömésére, átcsoportosításra.

Budapestnél fontosabb volt neki Bécs megtartása (amíg itt harcolnak a szovjet főerők addig sem indulnak tovább), Sztálingrádban meg a Kaukázusi olajmezők felé történő előrenyomulás mint a 91 ezer erősen lecsökkent harcértékű ember megmentése. Egyszerű feláldozható statisztikai számmá degradálódtak a szerencsétlenek.

#4

Hülyeség, amit írsz, mert 44 januárjában Korszunynál sikerült a német kitörés. Tehát nem volt lehetetlen kitörni egy bekerítésből.

Azért a Kurucinfó cikkét nem kell komolyan venni, nagyon-nagyon súlyos tárgyi és történelmi hibákkal van tele a cikk. Hogy csak egyet emeljek ki (mert a Brandolini Törvénye, miszerint a hülyeséget megcáfolni exponenciálisan nagyobb energiát igényel, mint magát a hülyeséget a világba kürtölni, a Kurucinfóra hatványozottan igaz):

"Az „A” hadseregcsoport nem az olajért ment elsősorban a Kaukázusba. [...] a kitermelt olajat sem tudnák elszállítani arról a vidékről a hátországba. Ugyanis azon a tájon akkoriban semmilyen közlekedési infrastruktúra nem létezett. Úttalan tájakon, mocsarakon, kősivatagokon keresztül tört előre a hadseregcsoport, és a megoldhatatlan utánpótlás következtében egyre válságosabb helyzetbe került."

Ez a kijelentés alapjaiban mond ellent a következő állításnak, egy bekezdéssel lejjebb:

"Hát ezeken a déli vidékeken keresztül ömlött be az országba - és került főleg vízi utakon északra - az a mérhetetlen mennyiségű amerikai utánpótlás, amely életben tartotta az agyaglábú szovjet kolosszust. Enélkül a Vörös Hadsereg már rég bedobta volna a „törülközőt”. Itt nem a Land [sic!] Lease (kölcsönbérleti törvény) szerinti korlátozott segítségnyújtásról, hanem egy korlátlan és feltétel nélküli hadiszállításról volt szó, melynek pontos mennyiségeit ma sem ismerjük, ezek a mai napig titkosak."

Namost ha a németek ebben a régióban a saját csapataikat nem tudták ellátni, akkor a szovjetek mégis hogy a lópikulában lettek volna képesek olyan mennyiségű hadianyagot eljuttatni innen a frontra, amely nélkül az "agyaglábú Szovjetunió bedobta volna a törölközőt?

Ha a tárgyi dolgokat nézzük: ez a narratíva, miszerint a Lend-Lease-en kívül volt egy másik, "titkos", korlátlan segítségnyújtási program, az '50-es, '60-as években nagyon menő téma volt a történelemhamisító náci tisztek memoárjai alapján, csak azóta eltelt jópár évtized, a Szovjetunió szétesett, és ma már a történeszek előtt tárva-nyitva állnak a szovjet levéltárak. Ennek köszönhetően sokkal-sokkal részletesebb képet kaphatunk a Lend-Lease programról, illetve általánosságban az amerikai segélyprogramról, és gyakorlatilag az utolsó anyacsavarig tudjuk, hogy az USA mikor, mennyi, és miféle hadianyagot küldött a Szovjetuniónak. Ezen dokumentumok alapján tudjuk például azt is, hogy ez a "korlátlan", a Szovjetunió életbentartásához szükséges hadisegély 1942-ben a teljes szovjet hadiipari teljesítmény kemény 2, azaz KETTŐ százalékának felelt meg. Később, a háború utolsó két évében a Lend-Lease valóban jelentős segítség volt a szovjetek számára, de NEM 1942-BEN.

És akkor jön a slusszpoén: a Fall Blau-t 1942 tavaszán kezdték meg tervezni, Június 28.-án meg is indult a hadművelet. Ha valóban a Perzsa-öbölbe érkező amerikai hadisegély megállítása lett volna a terv, az arra utalna, hogy a német vezérkar időutazókból állt: ezen az útvonalon ugyanis 1942 Szeptemberében indult meg a segélyszállítás, kishíján három hónappal az offenzíva kezdete után. Arról nem is beszélve, hogy az útvonal elkerülte a Kaukázust, helyette a Kaszpi-tengeren szállították a hadisegély nagyrészét, egészen 1943 végéig.

#6

Ha megakarnám védeni a kurucinfós náci hülyegyerekeket, azt mondanám, hogy nagyon előrelátó volt a német vezérkar, és lelki szemeik előtt látták, a nagy perzsa-öböli hadianyagbeáramlást. Churchill meg Roosevelt vérben forgó szemekkel öntötték a hadianyagot a szintén vérben forgó szemű Sztálin katonáiba. 🤣🤣🤣