Világháború alatt azt hogy tudta bizonyítani egy közlegény katona hogy tényleg csak elszakadt az egységétől, és nem direkt dezertált?

Hemingway egy novellájában olvastam, hogy a caporettói áttörés alkalmával egy olasz őrnagy a szakaszával feltartóztatta a menekülő olasz katonák áradatát és pár kérdés után már vitték is a legtöbb szerencsétlen, még a tiszteket is a fák mögé és az árokba lőtték őket minden ceremónia nélkül és ez minden bizonnyal igaz is, mert az író szemtanúja volt a történteknek.

Amerikai önkéntes lévén rá nem vonatkozott az olasz hadvezetőség parancsa, de kénytelenek voltak ezt tenni, mert olyan alacsonyan volt a morál az olasz hadseregben, hogy a megfutamodott katonák már nem képviseltek harcértéket és defetizmusukkal megfertőzték volna a még intakt tartalékban álló haderőt is.

Lényegében így is csak brit és francia támogatással tudták helyreállítani annyira a morált, hogy megszilárdulhatott a front és végül ők nyerték az első világháborút, mert később a Központi Hatalmaknál is bekövetkezett nagyjából hasonló demoralizáltság de mi már nem tudtuk ezt kezelni.

A helyzet és az illető által előadottak életszerűségéből. A rendőr is igen gyorsan el tudja dönteni hogy a bringát toló "állampolgár" a sajátját tolja, vagy meglovasította valahonnan.

Ha gyanú merült fel (pl. egységétől távol semmi keresnivalója nem volt az illetőnek az adott területen, nem volt nála menetlevél, eltáv. stb.) akkor szépen előállították és rövid telefonálgatás/rádiózás után kiderült tényleg engedély nélkül hagyta-e el a szolgálati helyét. A frontszakaszok mögött komplett különítmények dolgoztak a dobbantók összefogdosására.

#13-nak:

Meg volt nekik még otthon a szekrényben egy betárazott PA is, ezenkívül a hivatali sorrendben a rendőr felett álltak.

Gondoltam kiegészítelek. ;)