Az első világháború idején, hogyan minősítenétek, rangsorolnátok az angol, francia, osztrák-magyar, olasz cirkálók és csatahajók célzó-tűzvezető rendszereit?

Kedves kérdező!

Nincs konszenzus.

Idézem Krámli Mihály hadtörténészt: "A brit és a német tűzvezetés nagy gyakorlati vizsgájára 1916-ban a jütlandi csatában került sor. A csata során az elvileg fejlettebb brit tűzvezetés nem tudta felülmúlni a német tűzvezetést, sőt, a németek összesített találati aránya meghaladta a britekét (3,39% és 2,71%). A német csatacirkálók messze jobb találati arányt értek el (3,89%) mint a britek és a melléjük beosztott gyors csatahajók (2,24%). A csatahajók esetében viszont a britek lőttek jobban (3,70%) mint a németek (2,96%). Az eredményeket árnyalja, hogy sok múlott a láthatósági viszonyokon, így például a csata egyik fázisában, amikor a brit csatacirkálóknak kedveztek a fényviszonyok, az adott időszakban a britek találati aránya felülmúlta a németekét."

Forrás: Krámli Mihály: Az Osztrák-Magyar Monarchia csatahajói 1904-1914

HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Budapest 2018: 106. oldal.

Az I. világháborúban a haditengerészeti tűzvezetés optikai távmérőkön alapult, mint a brit Barr & Stroud sztereoszkopikus távmérő (stereoscopic rangefinder, coincidence rangefinder).

A legtöbb ország ilyen brit optikai távmérőket használt, de a németek a saját Zeiss-típust részesítették előnyben.

A brit csatahajókon és csatacirkálókon központi tűzvezetés volt, azaz egy a parancsnoki hídszerkezetben lévő tűzvezető központból koordinálták a nehézlövegek tüzét, még a németek lövegtornyonként, azaz helyileg irányították a fő fegyverzet tűzvezetést. A britek fő fegyverzete is alkalmas volt helyi irányításra, ellenben a másodlagos fegyverzetek helyi irányítással működtek mindkét flottánál.

A Jütlandi csatában felhasznált lövedékek mennyisége és az arra jutó találatok száma alapján nem lehet gyakorlati következtetést levonni melyik tűzvezető rendszer volt a hatékonyabb. Ha volt is a hatékonyságban pár %-nyi eltérés az alacsony találati arányok miatt ez nem tudott perdöntő lenni az ütközetek során.

Nem úgy mint a II. Vh-ban a Hood vs. Bismarck esetében, ahol a tűzvezető rendszer és a felépítmény páncélzatának elrendezésében lévő különbség már perdöntő volt annál a néhány leadott sorozatnál is.

# 4

Az HMS Hood egy teljesen elavult hadihajó volt 1941-ben, még 1918-ban bocsátották vízre, nem csatahajó, hanem csak gyengébb páncélzatú csatacirkáló volt.

A brit flotta több csatahajója is jóval nagyobb harcértéket képviselt az HMS Hood-nál, a Nelson-osztályú csatahajók (HMS Nelson, HMS Rodney), a King George V-osztályú csatahajók (akkor az 5-ből 2 állt csak szolgálatban: HMS King George V. HMS Prince of Wales) jóval erősebb páncélzattal és nehezebb fegyverzettel rendelkeztek, mint a Bismarck.

A Bismarck szintén súlyos találatokat szenvedett az HMS Hood elsüllyesztésekor az HMS Prince of Wales brit csatahajótól.

Továbbá a Bismarck csatahajó elsüllyesztésekor a Bismarck egyetlen találatot sem tudott elérni az HMS Rodney és az HMS King George V brit csatahajókon, még a Bismarck-ot gyakorlatilag totálkáros ronccsá lőtték a britek.

# 7

A Bismarck azért nem üldözte az HMS Prince of Wales-t, mert Lütjens admirális tudta, hogy a brit csatahajó már addig is nagyon súlyos károkat okozott a Bismarck-ban, ha el is tudná süllyeszteni, a harc közben a Bismarck teljes bizonyossággal maga szintén súlyosan megsérülne, így könnyű prédájává válna a közeledő nagy brit flottaerőknek.

A Bismarck és az HMS Prince of Wales közötti addigi ágyúpárbajban ugyanis a Bismarck legalább olyan súlyos károkat szenvedett, mint a brit csatahajó. Sőt, mivel a britek egyik 356 mm-es lövedéke átütötte a Bismarck orrát, 2000 tonna tengervíz került a hajótestbe és több száz tonnányi üzemanyaga elfolyt. Azaz a Bismarck hatósugara erősen korlátozottá vált és egy jókora lék keletkezett a hajóorron, melynek befoldása több hetes hajógyári javítást igényelt volna.

#7 nem üldözte, mert nem az nem volt a feladata hogy rommá lövetve magát tűzpárbajokba keveredjen. Hanem kijutva a nyílt vizekre zargassa az utánpótlás konvojokat, illetve kis borsot törjön az Admiralitás orra alá (megosztva annak erőit).

Megjegyzem, totálisan értelmetlen küldetés volt! Még ha 1:3-as veszteségarányt követően is megy a tenger fenekére akkor sem töri meg az angol flotta nyomasztó fölényét. S borítékolható volt, hogy a fogócskában megvan a kockázata annak hogy valamelyik erősebb kötelékkel szembetalálkozik és elsüllyeszti. Az egésznek akkor lett volna valamicske értelme, ha ezzel egy időben - a brit flotta megosztásából előnyt kovácsoló - bármilyen más akciót terveznek a Csatornán, vagy a Földközi tengeren. Ilyen viszont nem volt.

Summa-summárum, teljesen értelmetlenül küldték akcióba, egy eleve lehetetlen feladatra, amit ha oltári nagy szerencsével teljesít is akkor sem érnek el semmilyen stratégiai, vagy taktikai előnyt.