Kezdőoldal » Politika » Külföldi politika » A rasszizmus vagy az osztályha...

A rasszizmus vagy az osztályharc az erősebb?

Figyelt kérdés

Persze szoros összefüggés is van a kettő között. Például a felsőbb osztályok, értelmiségiek hajlamosak lenézni a buta, primitív embereket, akik jellemzően szegények is és jelentős átfedés van a cigánysággal. Ez motiválja a szegregációt is.


Amerikában is a baloldali értelmezés szerint a mostani zavargások, faji konfliktusok háttere az, hogy a feketék jövedelme, vagyona nagyon elmarad a fehérekétől, ez ellen kellene az elnöknek, kormánynak, jegybanknak tennie.


Dél-Afrikában is a fehérellenesség, fajgyűlölet egyik fő mozgatórugója, hogy a fehérek jóval gazdagabbak, mint a feketék, ők alkotják a gazdasági elitet, övék a termőföldek többsége, ebből a szempontból egy szűk kisebbség uralkodik a többség felett.

Európában, Észak-Amerikában hasonló hátterű a hagyományos zsidóellenesség is. Az antiszemitákat zavarja, hogy ennek a kis népcsoportnak arányaihoz képest hatalmas gazdasági, politikai, kulturális befolyása, hatalma van, ez frusztrálja őket, szeretnék kiegyenlíteni, kiegyensúlyozni a viszonyokat.



2020. aug. 3. 23:58
A kérdező szavazást indított:
rasszizmus, rasszok közötti különbségek
osztályharc, társadalmon belüli különbségek
27 szavazat
 1/6 anonim ***** válasza:
Könyv : tények
2020. aug. 4. 00:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
70%

Mind a kettő erősen működik attól, hogy az esetek döntő többségében nincs kimondva

Például majdnem minden ember rasszista de nem szélsőségesen csak egyesek szélsőségesek de attól még hangos rasszista meg csendes rasszista között nincs különbség ha a száraz eredményeket nézzük

2020. aug. 4. 00:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
36%

Osztályharc nem létezik, ez csupán bolsi esti mese.

Rasszizmus az létezik, de nem csak úgy ahogy manapság trendi gondolni, és sokkal elenyészőbb számban mint amiről beszél a média

2020. aug. 4. 01:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
100%

Amerikaban az osztály harcot probalja az elit, rasszista harcba fordítani, hogy megtarthassa gazdasági hatalmát.

Osztály harc, lásd szegény-gazdag ellentét nyilvàn letező dolog. Persze nem olyan formaban ahogy a marxizmus tanítja. Egy baromság, hogy a törtenelmet abból akarjak levezetni.

2020. aug. 4. 06:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
64%

Nincs osztályharc, szvsz Marx tévedett. Inkább Orwellnek van igaza ezen a téren, amit Marx osztályharcnak nevezett, az valójában elitcsere, amihez a hatalmat átvenni akaró csoport felhasználja a szegények tömegeit. Ezt csinálták a kommunisták, de ma is ezt csinálják az altrightosok és a balosok is. Ebben a játszmában a rasszizmus csak mellékvágány, annyi hogy a jobboldal erősebben épít a white trashre, a baloldal meg a black trashre.


Rasszizmus meg van, az tény, és persze vannak fokzatai, illetve nem általánosan rasszista az összes rasszista, tehát nem az van, hogy aki utálja a kínaiakat, az a feketéket és a cigányokat is, illetve fordítva, van aki csak egy-egy csoporttal szemben rasszista.

2020. aug. 4. 08:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
32%
A rasszizmus. A cigányok, négerek, migránsok sokkal több támogatást kapnak, mint egy fehér ember, és a fehér embereket is sok helyen üldözik a bőrük színe miatt. Az osztályharc már kevésbé van jelen, mint régen: amióta létezik ingyenes oktatás, azóta egy szegény szülőkkel rendelkező fiatalnak is van esélye versenyképes diplomához és jól fizető álláshoz jutni.
2020. aug. 4. 08:10
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!