Akik támogatják a BLM mozgalmat ezután a videó után mit szóltok?
"A videóba mi a hülyeség? Esetleg meg tudod érvelni?"
"Meg tudom érvelni", a kérdés, hogy van-e benned rá kellő nyitottság vagy igazából nem érdekel és csak oda akartál mondani egyet a BLM-nek.
Például a második mondata már az, hogy egy feka a bőrszínét sérelmi valutára váltotta, azt sugallva, hogy nem meggyőződésből tett valamit, hanem önös érdekből - de levegőben hagyja az állítást és nem támasztja alá.
Azután azt hazudja, hogy a BLM célja eltörölni a múltat, ami eleve nonszensz, ráadásul egyáltalán nincs ilyen célja megfogalmazva.
Arra már ne is fecséreljük a szót, hogy belekeveri azonnal a magyar politikát.
Ezek ilyen tipikusan konteós, nagyotmondó állítások, amelyek nincsenek sosem alátámasztva, csak jól valamennyire logikus magyarázatnak hangzik az arra vevők számára.
De megvártam az első konkrétumot, hogy konkrétabban cáfolhassam: azt "állítja" (valójában sosem állít, csak sugall), hogy Floyd egy drogos volt, kábszer-túladagolásban halt meg, ami nem igaz; fájdalomcsillapítókat szedett, ami hozzájárulhatott a halálához, de nem okozta.
A videó végig ilyen féligazságokból áll össze és azokkal meg nem foglalkozik, amik nem támasztják alá az érvelését.
"Például a második mondata már az, hogy egy feka a bőrszínét sérelmi valutára váltotta, azt sugallva, hogy nem meggyőződésből tett valamit, hanem önös érdekből - de levegőben hagyja az állítást és nem támasztja alá."
A 21. században bárki utána tud nézni bárminek. A BLM-et is simán elő lehet venni, hogy azokat a mazochista állításokat amit a saját elnyomásukról találnak ki, miért csak szobordöntögetéssel, és üzletek kifosztásával támasszák alá. Nem, nem érdekel senkit, hogy aki mondja , az bizonyítsa. Ennyi erővel a BLM bizonyítsa be, hogy az állításaik jogosak. Sohasem tették meg.
"Azután azt hazudja, hogy a BLM célja eltörölni a múltat, ami eleve nonszensz, ráadásul egyáltalán nincs ilyen célja megfogalmazva."
A szobordöntögetések, és az olyan megfogalmazások, miszerint "túl fehér földrajzi nevek" és a lakáspiac is "túl fehér", nem ezt támasszák alá. Meg ott az a rakás idióta, akik a BLM túlkapásain felbuzdulva olyan dolgokat követelnek, hogy a "túl fehér tantárgyak" kerüljenek ki a tantervekből.
"Arra már ne is fecséreljük a szót, hogy belekeveri azonnal a magyar politikát."
Régen az volt a szlogen, hogy vigyázó szemünket Párizsra vessük. Most Párizst fel kell cserélni amerikára. Aki nem nézi ki ebből a primitív magyar ellenzékből, hogy nem vesz át semmit abból ami ott történik, az gyermekien naiv, vagy gyermekien buta.
"Ezek ilyen tipikusan konteós, nagyotmondó állítások, amelyek nincsenek sosem alátámasztva, csak jól valamennyire logikus magyarázatnak hangzik az arra vevők számára."
Még sosem láttam alátámasztva, hogy Európának és amerikának miért jó az a fajta színes társadalom, ami párhuzamos társadalmakat eredményezett. Ennél fogva a multikulti is csak egy sekélyes konteó.
Rákerestem Roland E. Fryer munkásságára. Két cikkében is vizsgálja az erőszakba fulladó rendőri intézkedések és a gyanúsított bőrszínének viszonyát, illetve ennek statisztikáját. Egyetlen alkalommal sem jut arra a következtetésre, amit Megadja rá hivatkozva hazudik 1:50 és 2:07 között. Bukta.
Nem jó az állami pénzből kitömött talpnyalóknak hinni. Nem mintha ne lennének problémák a progresszívok nyomulásával. De egy talpnyaló nem ezekről a problémákról beszél, hanem össze-vissza hazudozik, hamisít, csúsztat.
18
Te mit olvastál?
"A 2015 study by Harvard professor Roland G. Fryer, Jr. found that there was no racial bias in the use of lethal police force between black and white suspects in similar situations."
Ezek szerint te hazudsz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!