Ciolacu beszéde Székelyföld ellen a magyarellenesség újabb példája? Miért ilyen még ma is a román politika és mennyire vevő erre a románság?

Erdelyben mar pl 1914-ben, Trianon elott is osszessegeben tobb volt a roman, mint a magyar. Osszessegeben. Ez alol csak nehany resz volt kivetel, ahol magyar tobbseg volt.

E logika menten kiindulva nonszensz firtatni a multat. Teljesen logikus dontes szuletett Trianonkor, a teruletet a nemzetisegek kozott kb igazsagosan osztottak fel. En elhiszem, hogy erzelmileg ez sokaknak rosszul esik, hogy regen magyar fennhatosag ala tartozott jogilag, de a szamok es a realitas alapjan teljesen rendben van. Sot, szerintem idovel magatol is szetesett volna. Innentol kezdve Szekelyfoldre hivatkozni olyan, mintha a torokok az oszman birodalomra, vagy a romaiak a romai birodalomra hivatkoznanak, hogy az marpedig az oveke.

[ma 11:21]: "Mi itt, a Kárpát-medencében lettünk azzá, akik most vagyunk, itt alapítottunk államot, ezt építettük-védtük az évszázadok során."

- Amely államnak az idő egy jelentős részében nem volt része Erdély. Már Szent István alatt is külön jogokkal rendelkezett, aztán volt három részre szakadt Magyarország, a török kiverése után is Erdély külön utakat járt, az 1848-as 12 pont egyike az Erdéllyel való uniót követelte (merthogy akkor se volt teljes jogi egység). Egyrészt.

Másrészt az, amit most nacionalizmusnak tartunk, a XVIII-XIX. századok terméke. Ez a fajta magyar-román ellentét nem létezett előtte, senki nem gondolkodott korábban nemzetállamokban. Tényleg nem. Éltek emberek a Kárpát-medencében, kevéssé vagy egyáltalán foglalkoztak azzal, ki magyar, ki román. Az államot mindenféle népek alapították, építették és védték az évszázadok során. Ha egy középkori erdélyi parasztot megkérdeztél volna, hogy kicsoda ő, elmondja a nevét, a földesurát, ki volt apja-anyja, melyik faluba jár be vásárolni.

Aztán jöttek a XVIII-XIX. századi eszmeáramlatok, a nacionalizmus köztük (és sok egyéb: liberalizmus, kommunizmus, konzervativizmus). És akkor elkezdtek azzal foglalkozni azzal az emberek, hogy ki magyar és ki román. De akkor meg már itt volt mindkettő. És ezért nincs értelme azzal foglalkozni, hogy ki volt itt hamarabb. Mert amikor ez lényeges kérdés lett, akkor már rég itt volt mindkettő. Mintha holnaptól kitalálnád, hogy a 190 centi fölöttiek takarodjanak innen, ezt az országot az alacsonyabbak alapították, építették és védték évszázadokon át.

Mellesleg tizenévesen engem is nagyon megfogott a revizionista romantika. És szerintem is ki lehet nőni.

#15

Egy roman tobbsegu regiot az eletben nem lehetne visszacsatolni. Ennek semmi realitasa ma es senkinek nem erdeke. Nem lehetne egyben tartani. A ciganysaggal sem birunk, nem meg x millio romannal…

Plusz mivel tobbsegben vannak, nem is akarnanak csatlakozni. De a szekelyek sem. Tudtommal elobb akarnanak fuggetlen Szekelyfoldet, mint csatlakozni Magyarorszaghoz. Szoval ennek az almodozasnak semmi ertelme.

A becsi dontes utani karejos visszacsatolasban legalabb volt logika, ezzel egyetertek. De sajnos ez mar eluszott.

Sok téves gondolat van a válaszok között, ezekre reagálnék:

"Teljesen logikus dontes szuletett Trianonkor, a teruletet a nemzetisegek kozott kb igazsagosan osztottak fel."

Itt a válaszoló azzal érvel, hogy Erdély akkor is román többségű volt. Ez igaz is (legalábbis az a rész amit ma Erdélynek nevezünk), azonban lehetett volna etnikai alapon meghúzni a határokat, és akkor a Felvidékből egy jelentős, Kassáig érő sáv, Kárpátalja Beregszász környéki része, A Vajdaság egész északi fele, a Partium mindenképpen, és akár Észak-Erdély beleértve Székelyföldet magyar terület maradt volna.

"A határok megváltozhatatlanok."

Ha ez az állítás igaz lenne akkor ez a kérdés nem született volna meg, hisz Trianon se következett volna be. Értem, hogy a NATO miatt ez jelenleg tényleg lehetetlen, azonban a jövő bármit hozhat, smmi sem örök. Másrészt ott van Kárpátalja, ki merné biztosra mondani, hogy 10 év múlva is Ukrajna része lesz, egyáltalán Ukrajna még létezni fog akkor.

[febr. 24. 14:07] "És a hazafiság minek a terméke, hogy felszólalunk a nemzetrészeinket ért megaláztatások, bántalmazások, üldözések ellen és hogy védeni merészeljük hazánk területi egységét?" - Ugyanaz az időszak, XVIII-XIX. század.

Hadd mondjam el egy konkrét példán, Eger, 1552. A valódi, XVI. századi Dobó Istvánt nem érdekelte az, amit ma magyar nemzetnek hívunk. Nemhogy nem érdekelte, azt se tudta, mi az. Gárdonyi 1900 körül "kitalált" Dobó Istvánja harcolt a hazáért. A valódi Dobó István Egerben konkrét értelemben a saját birtokait akarta megvédeni a töröktől. És ehhez kapott valamennyi habsburgi segítséget, persze a habsburgi segítség se a magyar nemzet érdekében jött, a Habsburgok se tudták akkor, mi az, hanem a birodalom érdekében segítettek (arról nagyon is tudták, mi az). Ez nem azt jelenti, hogy Dobó Istvánt ne vezérelték volna nemes eszmék is, de ha valamilyen nemes eszméket ő meg akart védeni Egernél, akkor az a kereszténység volt az iszlám térhódítással szemben, és ha már saját földbirtokok, természetesen a saját jobbágyaiért is felelősséget érzett. Ahogyan a Habsburgok is felelősséget éreztek a birodalmukban élő emberekért (legalábbis a rendesebbek). Mindezzel tehát nem azt akarom mondani, hogy az akkori emberek rosszabbak voltak, őket is (legalábbis a rendesebbeket) vezérelték nemes eszmék. Csak őket más nemes eszmék vezérelték, az általad megénekelt hazafiságot nem érezték, nem is érezhették.

Ja, és semmi bajom Gárdonyival, kifejezetten szeretem az Egri csillagokat. De nem árt tudni, hogy az a regény nem egy dokumentarista leírása Eger 1552-es ostromának, hanem egy romantizált történet, mely a XVI. századi várvédőknek XIX. században érthető motivációt tulajdonít.

Nagyon érdekes dolog, ahogy kialakult a nacionalizmus. Ahogyan ebben a térségben a nemzetek közötti rivalizálás átvette a korábbi katolikus-protestáns ellentét helyét (ez volt a fő ideológiai ellentét a királyi Magyarország és Erdély között, nem valamiféle osztrák-magyar rivalizálás, akkoriban nem ebben gondolkodtak). Még a '48-'49-es szabadságharcban is nagyon sok ***magyar*** állt a Habsburgok oldalán, mert azok hagyományhű katolikusok voltak, ellenben a modernista, liberális, részben protestáns vezetésű (Kossuth!) nemzetiekkel. Horváth Mihály püspököt (akiről ma tér van elnevezve Józsefvárosban) leszámítva a komplett magyar katolikus püspöki kar koronahű volt a '48-'49-es szabadságharcban. Ezt csak azt bizonyítandó írom, hogy sokaknak még a XIX. század közepén is másodlagos kérdés volt a nemzeti hovatartozás a vallási hovatartozással szemben.