Kezdőoldal » Politika » Külföldi politika » Zsidó holokauszttal kapcsolatb...

Zsidó holokauszttal kapcsolatban IGÉNYES kérdés. Nem sántít valami?

Figyelt kérdés

Előre szólok, hogy nem tagadom a holokausztot, és csak olyan írjon ide, aki végigolvasta azt amit összegyűjtöttem olyan helyekről ami mindenki számára elérhető, alpári kommenteket nem kérek, úgy mint üres szavakkal való dobálózást sem!

Itt van ez a fotó: [link]


Ez az eredeti emléktábla, ami az emlékhelyen, Lengyelországban. 1947-ben megnyílt a múzeum, Izrael állam létrehozásának támogatása céljából sor is került az első kiállítására. Később 19 ilyen táblát helyeztek ott, mindet különböző nyelven, ezzel a szöveggel:

Four Million people suffered and died here at the hands of the Nazi murderers between the years 1940 and 1945.

A 4 millió 4,1 millióról lett lekerekítve az állami múzeum által, amit leginkább Rudolf Höss "vallomása" alapján tudnak, aki 2,5 évig vezette a tábort. Nürnberg után az emberekbe beleerőszakolták ezt a 4 milliót, akárki aki ezt megkérdőjelezte, azt megbüntették. Sokan elvesztették a munkájukat, eltűntek stb..Szóval ez egy elfogadott tény volt az embereknek, és maguk között sem nézték jól szemmel azt, aki azt hitte, hogy ez a szám kicsit túlzás lenne. Ez egyre megkérdőjelezhetetlenebbé vált, egészen 1990-ig ( a kommunizmus bukása utánig),amikor is a USSR kiadta az ún "Death Registry Volumes"-t, és ezért az egész zsidó közösségnek nem volt más választása, minthogy hivatalosan (persze minél kevesebb feltűnéssel) újragondolja ezt a 4 milliót, és le is cserélték az eredeti táblákat azokra, amik még ma is ott vannak. Ez áll rajta:

For ever let this place be a cry of despair and a warning to humanity, where the Nazis murdered about one and a half Million men, women and children from various countries of Europe. Auschwitz – Birkenau 1940 – 1945

[link]


Igen, 2,5 millió különbség (!!!!). magyarán majdnem egy fél évszázadig, a 2. világháború után az embereken agymosást hajtottak végre, hogy elfogadják azt, hogy 4 milliót végeztek ki ebben a táborban! Aki ezt megkérdőjelezte, az neo-náci, rasszista, antiszemita meg ki tudja még mi, úgy látszik ez az ütőkártya azóta megmaradt az emberek kezében..

Mit szólnátok, ha valaki azt mondaná, hogy még a 1,5 millió is túlzás? nyílván holokauszttagadónak könyvelnétek el, vagy nem is tudom.. Hát még mindig vannak meglepetések úgy néz ki mindenki számára, úgyanis.. Az Amerkai Egyesült Államok Holokauszt-emlékezeti Múzeuma (US Holocaust Memorial Museum) honlapján (ushmm.org) ez a szöveg található:

"At least 960,000 Jews were killed in Auschwitz. Other victims included approximately 74,000 Poles, 21,000 Roma (Gypsies), and 15,000 Soviet prisoners of war; and 10,000-15,000 members of other nationalities (Soviet civilians, Czechs, Yugoslavs, French, Germans, and Austrians)."


Az 1,1 millió és a 4 millió között elég szignifikáns a különbség, itt nem pár százalékról beszélünk, hanem majdnem 400% (!!) különbségről! Szóval a hivatalos szám az évek során egyre kisebb és kisebb lett, és még talán nincs is vége a csökkenésnek, ennek ellenére az emléktáblákat meghagyták. Ez mégis mennyire tünteti fel hitelesnek a többi információt a holokausztról? És a megválaszolhatatlan kérdés: A Nürnberg-i per után 6 millió zsidó áldozatról beszéltek, amit az egész világháború megkövetelt, a teljes időszaka alatt, hogy lehet, hogy ez a 6 millió megmaradt a mai napig, amikor nyílvánvalóvá vált mindenkinek, hogy nem annyi áldozata volt Auschwitz-ban, mint amennyit akkor állítottak?


Ezeket az információkat mindenki számára elérhető helyekről szedtem össze, nem tagadom a holokausztot, ez csupán egy apró részletére vonatkozik az egész dolognak, és látjátok milyen fejetlenség uralkodott körülötte..



2013. jún. 28. 17:01
1 2 3 4 5 6 7
 21/64 sni ***** válasza:
55%
A kérdező egy nyilvános adatot tett közzé, amit valószínűleg hozzáértő történészek gyűjtöttek össze! Ha a lista nem teljes, és 100%-os tévedést könyvelünk el, az is 1,8 millió ember, ami valljuk be, még mindig a kevesebb mint fele az eredetinek! Hogy miért fontos ez? Például a nekik fizetett kárpótlás miatt, amit számszerűsítenek, hogy X áldozat után Y összegű kártérítés jár, amíg a Föld nevű bolygó létezik! kicsit túlzásnak tartom, az első közvetlen leszármazottat megilleti a kárpótlás, de a negyedik generációt?
2013. jún. 28. 19:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/64 anonim ***** válasza:
32%

Jah sötét, bunkó, eszetlen barom vagyok, de olvasni tudok, és tudom hogy a gyk nem a vitázásra van kitalálva, hanem ha valamit nem tudsz, azt megkérdezd.


Kérdés jelentve, provokálásért.

2013. jún. 28. 19:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/64 A kérdező kommentje:

Jellemző, hogy nem vagy képes vitába szállni, ezért inkább megfutamodsz, meg kisstílűen jelented a kérdést, minden ok nélkül (te vagy egyedül aki provokál). Nem vagy esetleg rokoni kapcsolatban kövér lacival? :)


Azt nem tudom mi alapján ítélik meg hogy mennyi kárpótlást kapnak, de ha valóban úgy ahogy mondtad, akkor mérhetetlenül nagy arcátlanságnak tartom, bár nem tudom melyik a nagyobb képmutatás, ez, vagy az hogy a dédunokát is megilleti ez a pénz..

2013. jún. 28. 19:52
 24/64 anonim ***** válasza:
48%
Kérdezô, igazat kell, hogy adjak honvédnek, saját magad írtad ki, hogy nem tudsz vitázni, mivel a vitának itt helye nincs, ha provokálni akarsz, ne itt tedd, hanem a szemébe mond, vagy oda nem mered? Értem. Amúgy meg az kiabál akinek a háza ég, ha neked szúrják a szemed a zsidók, akkor beszélj a náci haverjaiddal, mert vannak, erre bizonyságot adtál, mi ez utolsó kommented? Gyalázatos vagy.
2013. jún. 28. 20:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/64 A kérdező kommentje:
Innentől kezdve a provokációk nem érdekelnek, nem reagálok rájuk. Kérem csak olyanok válaszoljanak, akik a kérdéshez hozzá tudnak szólni.
2013. jún. 28. 20:11
 26/64 anonim ***** válasza:
50%
Ki is futamodik meg? :)A probléma az , hogy te vagy az aki provokálsz, így aki nem osztja a te elméletedet, az provokál. (Tipikus nacionalista fekete-fehér hozzáállás)
2013. jún. 28. 20:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/64 A kérdező kommentje:

Miféle elméletemet, áruld már el? Semmilyen elméletről nem volt szó sehol.. Olvasd el még egyszer a kérdésemet, én a kérdésemben csupán egy folyamatot bemutattam, bizonyítékokkal alátámasztva, ennyi, és erről kérdeztem.

Egy olyannal meg nem fogok leállni vitázni, aki nem tud semmi mást csinálni, csak nácizni ok nélkül, ha valaki kimondja azt a szót, hogy zsidó, és te erről akatsz velem "vitázni", hát én nem alacsonyodok le a szintedre, biztosan meg van valahol ennek is a helye, ahol a hasonszőrű társaid "vitáznak", tessék odamenni, ne az én kérdésemhez írjál értelmetlen, ide nem tartozó dolgokat, másrészt az oldal szabályzatát is sérted, ha nem a kérdésre válaszolsz, nem is beszélve arról, hogy pont a hozzád hasonlók miatt írtam bele a kérdésembe azt, amit az elején írtam, sajnálom ha nem sikerült megértened.

te úgy definiáltad a provokálást, hogy nem egyetértés az én elméletemmel (még mindig nem tudom milyen elméletre gondolsz..), de ha az én elméletem alatt azt érted, hogy én azt gondolom hogy nem vagyok náci, ti pedig folyton azt ajvékoljátok hogy az vagyok, akkor igazat kell adjak neked kivételesen, mert akkor ezt provokálásnak könyvelem el, bár nem várok el mást tőletek, ez vigasztaljon. A fogalomzavarodat egy kis irodalommal véges időn belül helyrehozhatod viszont!

2013. jún. 28. 20:26
 28/64 anonim ***** válasza:
27%
Menj Izraelbe kérdező és ott verd a nyáladat, hogy mi bajod a zsidókkal, ne minket untass a tirpák világnézeteddel.
2013. jún. 28. 20:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/64 anonim ***** válasza:
49%
Nem értem miért náci, mert világosan szeretné látni, hogy miért ferdItik az adatokat. Simán vetItik azokat a dokukat, amiben cáfolják, hogy a zsidó emberek bőréből lámpa készült. Ez egy enyhe kérdés felvetés ahhoz képest.
2013. jún. 28. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/64 A kérdező kommentje:

Ez hihetetlen.. :) Te is nagyon jól reprezentálod annak a rétegnek az értelmi szintjét, ahova ideológiailag te is tartozol. Szerintem kettőnk közül nem én vagyok az akinek oda kéne mennie..

Másrészt meg nem mondtam semmi olyat, amiből te azt gondolhatnád hogy valami bajom van velük, csupán mindenbe belemagyarázod ezt, elég szomorú életed lehet.

De elég volt az ilyen kommentekből, szeretném leszögezni még egyszer. Ha jön még olyan, ami nem a kérdésre válaszol, akkor a moderátorokhoz fogok fordulni e-mailben. neked is jobb lenne így, legalább nem mutatnád még szánalmasabbnak magad, hidd el.

2013. jún. 28. 20:35
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!