Kezdőoldal » Politika » Külföldi politika » Akinek van pár millió dollárja...

Akinek van pár millió dollárja annak most érdemes befektetni Afrikában?

Figyelt kérdés

A kérdés nem rólam szól, hanem az üzleti befektetői körről, akinek a tőke a kezében van, de a pici lehetőségek miatt új helyeket akarnak nézni.

20 éve ilyen helyzetben volt India és Kína.

Akkor még senki sem gondolta volna, hogy egy hatalmas gazdasági fellendülés lesz azokban az országokban.

A válság előtt már felfutott a gazdaság, olyan mutatókkal, amit itt európában vagy amerikában soha nem láttak.

Az akkori tőkés osztály már 20 éve tudta hogy itt változások lesznek, és befektettek az országokban, emlékszem, volt pár dokumentum film azokban az időkben amik erről szóltak, de ebben az országban is a vállalkozók nevetve nézték ha ott akart valaki gyárat, üzemet nyitni.

Aztán most már tudjuk mi lett a vége, megfialtatták a befektetett forintjaikat.

Most ez a helyzet kb Afrikában is, ahogy a politikai hírekből valamennyi kiszivárgott.

Még nem jelentek meg nagy számban a befektetők, pár nagytőkés már ott van némelyik, ásványokban gazdag országban, de az egész kontinens nélkülözi a kis és közép befektetői réteget.

A központosítási törekvések már elkezdődtek a kontinensen, afrikai vám únió, országok úniója és gazdasági szövetkezése, és egy esetleges afrikai központi és fejlesztési bank felállítása, a brics minta alapján.

Nos aki rendelkezik ekkora tőkével azoknak érdemes most ott termőföldet venni a kukorica és gyapotövezetben, amit itthoni árakkal nézve szinte bagóért kínálnak, mert talán 20 év múlva olyan árakkal számolnak majd ott is, mint itt európában?

És ott jelenleg a munkaerő, ezekben a gazdasági övezetekben(egyenlítőtől délre)jelenleg napi 1-2 dollár, amiért a lakosok napi 8-10 órát dolgoznak.

nem megéri, aki beakar fektetni?



2016. jan. 30. 12:42
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
100%

Egyvalamit elfelejtesz: sem Indiában, sem Kínában nem voltak mindennaposak a polgárháborúk és az egész országrészeket rettegésben tartó milíciák.

Persze vannak békésebb helyek is Afrikában, de az egész kontinens egyelőre nem gondolom, hogy fényes jövő elé néz.

2016. jan. 30. 12:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 A kérdező kommentje:
Abban mezőgazdasági övezetben ami kb 10-15 országot érint talán 1-2 ahol kicsit foróbb a helyzet, a többi volt gyarmati ország, viszonylag stabil bábkormányokkal.
2016. jan. 30. 12:58
 3/16 A kérdező kommentje:
*forróbb
2016. jan. 30. 12:59
 4/16 anonim ***** válasza:

Ha valami nyersanyagbányászatra gondolsz, abba érdemes befektetni.


A termelésbe nem érdemes befektetni.Egyrészt nincs hozzá normális munkaerő.


Ha termelés, akkor Vietnam, Kína.

2016. jan. 30. 13:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 A kérdező kommentje:

20-25 éve kínában még a diktatúra, vagy szocialista rezsim keményebb korszaka volt,indiában akkoriban meg ahtalmas bűnözés volt, amit még mostanra sem tudtak teljesen visszaszorítani, főleg az ország északi részében, és a nagyvárosi övezetekben.

De valahogy ezeket a gazdasági változásokat az usa és európai gazdasági érdekkörök már tudták előre, mert vitték a tőkét a két országba.

jelenleg ez a helyzet afrikával is, akkor ez a helyzet vagy előre le van zsírozva az ottani vezetéssel(bábkormányokkal, vagy ennyire jó üzleti érzékük van a befektetéshez, amit nagyon kétlek.

2016. jan. 30. 13:03
 6/16 anonim ***** válasza:
73%

Afrikának éppen ez a jelentős problémája.

A befektetők általában nem a magasabb fizetésekre, hanem az óriási haszonra törekednek a térségben, mert a munkaerő havonta 50-100 dollárért, vagy még kevesebbért akár 12 órát is dolgozik, ha ugyanezt Nagy-Britanniában, Norvégiában, az USA-ban, de akár nálunk akarnák megtermelni, a munkásnak ennek a több tízszeresét kellene fizetni, ráadásul még az ehhez való földterület, vagy telek is drága. Igen, nyugaton sokkal inkább gépesített minden, de azért így sem termelnek 50-szer annyit, mint Afrikában. Ráadásul akinek ennyi pénze van, az simán kiviteti a "technikát".

Aztán, ha ezt visszaszállítják nyugatra és eladják, az hatalmas haszon.

Afrika érdemi fejlődéséhez hatalmas tőkekiáramlás kellene, ráadásul, ha egy adott országban a túl sok vetélytárs keletkezik, akkor oda több cég valószínűleg nem telepszik, mert megnőnek az árak és több bért kell adnia!

Hatalmas területek vannak Afrikában, ahol mély-szegénység van, szinte bárhová települhetnek cégek.

2016. jan. 30. 13:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
0%

"A termelésbe nem érdemes befektetni.Egyrészt nincs hozzá normális munkaerő. "


Miért, mert feketék? Rasszista.

2016. jan. 30. 13:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:
54%
Afrikába nem. Hatalmas mértékű a korrupció, a mértéktelen segélyek, pénzek amiket a kontinensbe tolnak mind tűnnek el, egy óriási fekete lyuk az egész, kész káosz.
2016. jan. 30. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:
100%

Az ásványkincsek miatt iszonyatosan lehet szakítani, de van egy hatalmas rizikófaktor, ami sem Kínában sem Indiában nem volt.


Egyik pillanatról a másikra törnek ki polgárháborúk vagy a törzsek közti csetepaték. Egyiptom és a Dél-Afrikai Köztársaság kivételével egyszerűen semmi egység nincs az afrikai országokban.


... és itt most nem diktatúráról vagy bűnözési hullámról beszélünk, hanem arról, hogy egyszerűen nincs semmilyen egységes dolog, de tényleg semmi.


pl.: Van egy drogbáró, akinek egy fél Magyar Honvdédségnyi milíciája van és kitalálja, hogy pl. Sierra Leone-ban a Kenma-tól délre fekvő terület az övé lesz. Ebben senki sem fogja tudni megakadályozni. Az államnak semmilyen lehetősége nincs arra, hogy akár egy minimális ellenállást tanúsítson ez ellen.


Az ásványkincseket kitermelő, esetleg feldolgozó komplexumok közelében is kisebb hadseregek vannak állomásoztatva, hogy legalább azokat meg tudják védeni.

2016. jan. 30. 13:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
100%

"Egyvalamit elfelejtesz: sem Indiában, sem Kínában nem voltak mindennaposak a polgárháborúk és az egész országrészeket rettegésben tartó milíciák."


Ez nem igaz.


Kínában permanens polgárháború van több tartományban.

A húsz millió lakosú, Ukrajna területéne háromszorosával rendelkező Ujguriában folyamatos harcok dúlnak.

Az ujgurok függetlenedni akarnak.

Tibet helyzete köztudott.

Kína elzárja a médianyilvánosságot, így kevés hír jut ki a fegyveres harcokról.

Ami pedig kijut, arra nagy ívben tesz a nyugat.

A pénz és a kereskedelmi kapcsolatok zökkenőmentessége miatt minden piszkos tömeggyilkosságot elnéznek Kínának nyugaton.

Érdekes mód a "Free Tibet" mozgalom is alábbhagyott a pekingi olimpia idejére.

2016. jan. 30. 13:31
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!