Kezdőoldal » Politika » Külföldi politika » Akik szerint az USA olyan...

Akik szerint az USA olyan szuper, azok mit szólnak hozzá, hogy még manapság is az indiánok a legrosszabb helyzetben élő kisebbség, pedig ők voltak ott először, illetve, hogy a rendőrök a mai napig verik a négereket?

Figyelt kérdés

A mai USÁ-ban sok kisebbség él, vannak a mexikói menekültek, akik az utóbbi 5-10 évben érkeztek mert Mexikó nagyon szar hely lett a kormány összeomlása és a drogbárók uralma miatt. Aztán ott vannak a feketék is, akiknek nagyrésze még a néger rabszolgák leszármazottja a Polgárháború előtti időkből.


Azonban az indiánok, lehetnek azok Hopik, Sziúk, Apacsok stb. már szinte azóta ott élnek mióta van ősember, viszont mióta párszáz éve megjelent a fehérember, ők a legelnyomottabb kisebbség! Nekik jut a legkevebb állami támogatás, rossz az oktatásuk, amit a kormány biztosít nekik, sok indián gyerek bűnözők között vagy az USA legcsóróbb helyein nő fel, mert egyszerűen nincs más.


Emellett még a négerek helyzete is borzalmas. 40-50 éve még intézményesítve verték őket, most hivatalosan már nem megengedett az ilyen forma rasszizmus, mégis ha egy rendőr hall valami bűntényről, egyből feltételezi, hogy néger volt az elkövető, a múltkor egy benzinkúton lelőtt a rendőr egy néger fiút, mert szerinte fenyegetően viselkedett.


Az a fő kérdésem, hogy a liberálisok miért tekintik még manapság is mintaországnak ezt a romlott társadalmat, ahol az ember értéke a bőrének világosságától függ? Nálunk igaz sosem volt annyi színesbőrű, mint az USÁ-ban, mégis mindig is normálisan bántunk a négerekkel pl. a Kádár-rendszerben is a Közép-Afrikai úttörőkkel.



2016. júl. 5. 02:25
 1/7 anonim ***** válasza:
55%

Nem is kellett volna a Kadar rendszert megemlitened, a kerdeshez mar csak az Internacionale, vagy valami mozgalmi indulo hianyzik

Nem tartom kizartnak hogy nem regen hallgattad az " Ay Cubano" vagy a " Bella Ciao"-t esetleg az " Amuri partizanok dalat " ami adott inspiraciot kerdesedhez :)

2016. júl. 5. 07:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
32%
Tudod ez úgy van, hogy a jól működő dolgaiért szeretünk példának beállítani egy országot. Senki sem dicsőíti az Egyesült Államokat a hétköznapi rasszizmusáért.
2016. júl. 5. 11:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
58%

Mondcsak jártál Amerikában?


Obama amúgy eléggé feketének tűnik nekem..........

2016. júl. 5. 11:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
17%
En mar onnan nem tudtam komolyan venni a kerdesedet, hogy a feketeket negernek szolitod! Rasszizmusban te viszed a palmat!
2016. júl. 5. 18:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
37%

"Akik szerint az USA olyan szuper, azok mit szólnak hozzá, hogy még manapság is az indiánok a legrosszabb helyzetben élő kisebbség?"


Röviden azt, hogy ez baromság. Picit részletesebben: nagyon, nagyon nagy baromság.

Konkrétan: egyálalán nem igaz, legtöbbjük rezervátumokban él az amerikai átlagnál nem sokkal, de valamivel jobb körülmények között, ezenkívül az indián közösségnek casino-monopóliuma van ( kárpótlásként a korábbiakért ).


"hogy a rendőrök a mai napig verik a négereket?"


Azt, hogy Magyarországon 50 éve is verték, ma is verik a rendõrök a cigányokat.

Azt, hogy Magyarországon verik a rendõrök a civil tünetõket ( legutóbb pl a Ligetben ).

Azt, hogy Amerikában a rendõrök a négerket többnyire csak olyan helyzetben verik, amilyen helyzetben vernek nem négereket is.


A LÉNYEG: ha arról akarsz tájékozódni, mi történik angol nyelvterületen, meg kell tanulni angolul és az ottani híreket eredetiben olvasni, nem pedig a qtyqrutyról, mert különben ehhez hasonó marhaságokat fogsz gondolni, olyasmiket, amink a valósággal köszönõviszonyben sincsenek. Ha nem tudod, mit jelent az, hogy köszönõviszony, sajnálaom, nncs idõm elmayarázni, kérdezd meg valakitõl!

2016. júl. 6. 11:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
0%

Figyeld meg a fotón is, a videón is, hogy mennyi sok FEHÉR van a tüntetõk között! Úgy tûnik, a többség.

[link]

https://www.youtube.com/watch?v=4b4VwXPWfok


Szóval szt, "hogy a rendőrök a mai napig verik a négereket" az USA-ban, azt majd azután kérd számon az amerikaiakon, ha már voltál tüntetni az ellen, hogy Magyarországon 50 éve is verték, ma is verik a rendõrök a cigányokat. :)

2016. júl. 8. 16:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
27%
"Rendorok verik a negereket". Te baratom, akkora egy tanulatlan barom vagy. Itt nem a borszinrol van szo, ha olyat teszel, vagy ellenalsz a letartoztatasnak es eroszakos vagy, akkor hasznalhatnak eroszakot a rendorok. Amikor arrol van szo, hogy neher rendortiszt ut egy negert, akkor az meg semmi gaz ugye? Az elfogadott. Megutnek egy neger tinit feher rendorok es mindneki kiakad. Feher rendorok emgutnek egy feher tinit, akkor meg nincs kiakadas ugye?
2016. aug. 23. 10:39
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!