Kezdőoldal » Politika » Külföldi politika » Közel 200 év kell Közel-Keletn...

Közel 200 év kell Közel-Keletnek, hogy újra elérje a 2014es állapotokat. Mit gondoltok erről? Mit lehetne ezzel kezdeni?

Figyelt kérdés

A héten a Reggeli Showban telefonon nyilatkozta egy szakértő, hogy ha valaha vége lesz a háborúnak, akkor közel 200 évre lesz szüksége a területnek (és a rajta élőknek) hogy újra elérjék a 2014es állapotokat.

Ez többek között köszönhető annak, hogy az Iszlám Állam mindenkit lefejez vagy megcsonkít, aki szerintünk nem helyesen viselkedik; az iskolákban a matekot is úgy taníttatják, hogy "egy halott meg két halott az három halott", fegyverek használatára tanítják a 7-8 éveseket, élőben mutatnak meg nekik kivégzéseket és néha maguknak a gyerekeknek is fegyvert nyomnak a kezükbe, hogy öljenek meg egy kivégzésre váró foglyot (aki akár muszlim, akár más is lehet, a lényeg, hgoy az ISISnek nem tetsző).

Lényegében minden felrobbantanak a visszavonulásaik során, vagyis a terület egy romhalmaz marad, a rajta élők pedig testileg-lelkileg megnyomorítottak.



2017. márc. 25. 20:46
1 2 3
 1/21 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem ez azért erősen túlzás, Európának sem kellett sok évtized, hogy átvészeljen két világháborút, pedig akkor is erős katonai neveltetés volt.
2017. márc. 25. 21:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/21 A kérdező kommentje:
Azért olyat nem lehetett hallani, hogy 6-8 éves gyerekeket osztályszinten hullákat számolnak, kivégzéseket néznek, embereket végeznek ki... Európában nem volt ilyen, nem tanítottak kisgyerekeket gyilkolni.
2017. márc. 25. 21:16
 3/21 A kérdező kommentje:
Lényegében a teljes generáció el lett így cseszve. Ezekből a gyerekekből soha nem lesz egészséges elméjű ember, így gyereket nevelni is csak agresszív módon fognak tudni, szóval szerintem az első generáció akinek esélye lesz egészséges gyerekkort élni, az ezeknek a 8 éveseknek az unokája lesz. Már ha pár éven belül vége a háborúnak.
2017. márc. 25. 21:18
 4/21 meszike91 ***** válasza:
100%
A második világháborúban Európában sokkal durvább dolgok is voltak, mégse kellett 200 év. Ez baromság.
2017. márc. 25. 21:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/21 A kérdező kommentje:
Pl mi volt Európában?
2017. márc. 25. 22:05
 6/21 anonim ***** válasza:
73%
Na és miből jósolta ezt a 200 évet hogyha azt sem tudjuk, hogy lesz-e olajunk 10 év múlva?
2017. márc. 25. 23:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/21 anonim ***** válasza:
100%
Csak mondott valamit amit nem lehet leellenőrizni. Senkit nem fog érdekelni 200 év múlva, hogy mit mondott egy ilyen "szakértő" aki a jóslást gyakorolja.
2017. márc. 25. 23:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/21 A kérdező kommentje:

Az olaj hogy jön ide?:D


Hát amit én írtam ide kommentben a generációkról, az megállja a helyét... Egy árvaházban felnőtt gyerek is tele van lelki sérüléssel ami kihat az egész életére és a gyereknevelési módszerére is.. hát még egy olyan gyerek, akit 8 évesen gyilkosságra kényszerítettek, tanítottak. És most európai nevelési rendszerben gondolkodom, ahol az erőszak sok formáját vissza tudtáks zorítani (pl családon belüli erőszakot elítélik társadalmilag és büntetőjogilag is igyekeznek szankcionálni), de tudvalevő, hogy a Közel-keleten ez bőven nincs ilyen módon kiépítve (pl ha durván vered az asszonyt meg a gyereket, ott lehet sokkal kevésbé zavarna bárkit is, azaz a gyerek is erőszakra lesz nevelve)

Szóval ha tényleg ilyeneken esnek át a gyerekek, akkor európai körülmények között is leghamarabb az unokájuknak lesz esélyük kb átlagos módon felnőni.

2017. márc. 25. 23:47
 9/21 anonim ***** válasza:
100%

"Pl mi volt Európában?"

Tessék egy 1928-ban született Szilágyi György megírta egy versben:

https://www.youtube.com/watch?v=22hspRVB2B0


Szerintem a videóval élvezetesebb, de ha csak el akarod olvasni:

[link]


"Európában nem volt ilyen, nem tanítottak kisgyerekeket gyilkolni."


Erre egy idézet a versből:


"Jártál leventére? Én is.

Jobbra át, balra át, hátra arc! Díszlépés!

Úristen!

Bennünket gyerekkorunktól kezdve egzecíroztak!

Mi az egész ifjúságunkat végigmeneteltük.

Minket elvitt a rendőr, ha hiányoztunk a leventéről.

Minket megvertek az őrszobán, és többé nem hiányoztunk a leventéről.

Nekünk a tornaóráink menetgyakorlatok voltak.

Mi a negyedik elemiben fegyverforgatást tanultunk.

Mi mindennap elmondtuk fennhangon a Hiszekegyet.

Mi a németórán németül mondtuk a Hiszekegyet.

Ich glaube an einen Gott, ich glaube an ein Vaterland…

Emlékszel?

Nekünk kötelező volt templomba járni.

És tilos volt nyilvánosházakat látogatni.

Mi Bocskai-kabátot hordtunk, és fehér toll volt a sapkánkba szúrva.

Minket az új háborúra neveltek.

A bolsevizmus elleni harcra neveltek.

A vörös veszedelem ellen neveltek. "

2017. márc. 26. 01:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/21 anonim ***** válasza:
80%

Belekotottetek itt egy szamba, a 200 evbe. Es ennek urugyen elmaszatoljatok a lenyeget: amig a Kozel Keleten ember-baratian gondolkodo, a mai europai ertelemben normalis generacio nohet fel, az sok-sok evbe fog telni.

Ez pedig igenis igaz.

2017. márc. 26. 07:07
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!