Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Ha nem a migráció a harmadik...

Ha nem a migráció a harmadik világból, akkor mi lehet a megoldás a kihaló országok sorsára? (mint Magyarország)

Figyelt kérdés

Magyarország különlegesen veszélyes helyzetben van, mivel a korfájából adódóan iszonyú sok most a kései-középkorú, akik 10 év múlva mind nyugdíjasok lesznek. A fiatalok száma pedig exponenciálisan fogy, egyrészt a nagyon alacsony születési rátától, másrészt a fiatalok elvándorlása miatt, a kilátástalan helyi életszínvonal miatt, és mert külföldön sokkal-sokkal jobb lehetőségük van.

Ilyen körülmények között mi egyebet tehetnénk, mint a Fidesz, hogy beengedjük az ukránokat, kínaiakat, négereket, arabokat az országba? Ha az ellenzék lenne hatalmon kihalnánk, így legalább a Fidesz hozott nekünk tavaly is 86 ezer betelepülőt.

Pár év múlva demográfiai válság lesz, dupla annyi nyugdíjast kell majd eltartania, fele annyi fiatalnak. Az a maréknyi (magyar) fiatal aki még itt marad 10 év múlva is, azok nem fognak tudni ennyi öreget eltartani. Szakértők szerint az ételt, gyógyszert, rezsit is alig fogják tudni kifizetni 10 év múlva a nyugdíjasok, mert nem fog tudni sokat adni az állam.

Szerintetek is jól teszi a Fidesz, hogy beengedi a migránsokat, nem pedig kirekeszti őket mint az ellenzék? Mi más lenne a megoldás erre a demográfiai válságra?


2019. okt. 3. 10:33
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
94%
Érdekesek vagytok, hogy egyik nap azért éltetitek a Fideszt, mert nem engedi be a migráncsolókat, másnap meg azért ujjongtok, mert beengedi és a rohadt ellenzék akarja, hogy Magyarország kihaljon.
2019. okt. 3. 10:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
A rothadó egészségügy a megoldás.
2019. okt. 3. 10:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
93%
Az ukránok az igazi megoldás
2019. okt. 3. 10:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
64%

Hát igen. lehet nézegetni a körülöttünk zajló eseményeket és lehet találgatni, hogyan éljük túl. Ezen felül lehet még megérteni és hatékonyan cselekedni is (a találgatás helyett).

Így például észre lehet venni, mitől olyan rossz az a korfa. És nem pótcselekedni, hanem népesedni. Mert ugye egy baromság, hogy a korfa miatt hozzuk a migránsokat (kvázi kényszerből). Hozhatjuk, de akkor itt nem mi leszünk, hanem ők. Mindössze annyi a különbség, hogy a helyet aztán nem X-nek, hanem Y-nak nevezik. Mert kit érdekel egy élhetetlen társaság.


Ám ha felismerjük, mitől pocsék a korfa, mikor hoz utódot a polgár létre, akkor tudni fogjuk, a problémát a jónak hazudott rossz gazdaság okozza. A rossz gazdaságot meg a kormány. Ha eltakarítjuk a kormányt és helyére normálisat teszünk, akkor az megmondhatja, hogyan csináljunk jó gazdaságot, ahol lehet élni, nem kell elmenni, lesz kaja, lesz lakás (nem csok amit nem tudunk visszafizetni, hanem lakás amit nem hitelből építünk), ha van hely, van munka, van hozzáértés, van kaja, jöhet a gyerek. Osztán megszűnik a rettegés, lesz népesség és nem hal ki az ország. Na ja, ez nem holnap lesz, de éppen ezért ma kell elkezdeni.

2019. okt. 3. 10:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
50%

Normális körülményeket kell teremteni és akkor nem megyünk el mi fiatalok.

Olyan körülményeket kell teremteni, hogy ne essen óriási anyagi kiesést, ha a feleség elmegy gyesre, így bemerjék vállalni.


,,Ilyen körülmények között mi egyebet tehetnénk, mint a Fidesz, hogy beengedjük az ukránokat, kínaiakat, négereket, arabokat az országba?"

Ez meg a legnagyobb baromság.

- Ukránokat az alacsony munkabér miatt hozzatja be. Az összeszerelőgyárak már a borsodi minimálbéres dolgoztatás miatt is hisztiznek. Jó ideje amiatt hisztiznek, hogy vigyék lentebb a minimálbért. Azt nem akarják lentebb vinni, a magyar már nem hülye, nem fog elmenni minimálbérért robotnak (mert az ilyen gyárakba az vagy csak), így jönnek az ukránok, mert azok olcsóbbak. Beérik a magyar minimálbérrel, de kevesebbet kell utánuk fizetni. Ott meg boldog, boldogtalan elvállalja a munkát. Sokszor szószerint az utcán toboroznak embereket.

- Kínai azért jön, mert EU tagállam vagyunk, rajtunk keresztül vitteti ki az árukat Nyugatra.

- Az arab azért jön, mert a schengeni egyezményben benne vagyunk, így, ha itt települ le, szerezz állampolgárságot, akkor mehet tovább Nyugatra.

- Négerek meg nem nagyon jönnek, legtöbbjük a magyar egyetemre jött tanulni.


Csak nézd meg a kötvényesek közül mennyi él gyakorlatilag is Magyarországon és mennyi Nyugaton.

2019. okt. 3. 10:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
40%
Fidesz kivágása.
2019. okt. 3. 11:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
69%
Van 700 ezer cigónk. Mennyit termelnek évente szerinted? 95%a segélyeken van milliárdok mennek mínuszba havonta a semmire . És volt itt már minden még kommunista diktatura is ahol a cigónak is dolgoznia kellett ez sem nevelte át őket , harmadik országokból érkezők ugyan ilyenek sőt rosszabbak mert a cigók legalább a kulturális értékekkel azonosulni képesek az afrikaiak viszont még azzal sem hajlandóak
2019. okt. 3. 11:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 peca1000 ***** válasza:

Kefélni, kefélni, kefélni!


Gumi nélkül. :)

2019. okt. 3. 11:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:

11:36: na ez az, itt a kedvenc zeném a témában, ezt kéne nyomni a rádióban reggeltől estig, mindjárt megoldódna a probléma! :)

https://www.youtube.com/watch?v=aHfsUnSOUDI

2019. okt. 3. 12:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 ConnectCare ***** válasza:

Vannak a világon gyakorlatilag bárhol megfigyelhető társadalmi szabályosságok. Az egyik ilyen, hogy ha egy társadalom elér egy bizonyos fejlettséget, akkor kevesebb gyermek születik. Ennek az oka a hosszabb iskolában töltött időszak, a karrierépítés vagy akár az, hogy nem kell egy családba 15 gyerek, hogy legyen aki dolgozzon a földeken.


A mai nyolcvan éveseknek simán volt 8-10 testvére, ma az embernek van egy. De ettől gyerekek fognak születni, nem fogunk kihalni, csak kevesebben leszünk.

2019. okt. 3. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!