Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Aki minél szigorúbb börtönkörü...

Aki minél szigorúbb börtönkörülményeket szeretne: nem gondol bele, hogy az ő rokona/ismerőse is kerülhet oda?

Figyelt kérdés

Sose lehet tudni. Nem csak erőszakos bűncselekményekért, hanem akár piti dolgokért is be lehet kerülni. Volt nála pár gramm füves cigi. Megvezették, belement zavaros ügyletbe. Fáradtan beült a volán mögé és balesetet okozott. Vagy lehet, hogy el sem követett semmit, tévedésből ítélték el.

Ekkor is azt szeretnétek, hogy minél rosszabb körülmények legyenek bent? Hogy a hatóságok nézzenek félre, ha naponta megverik odabent?

A logikám az a saját szempontomból is, hogy mit tudom én, de tegyük fel, hogy valamiért mégis bekerülnék oda. Nem mintha adnék rá okot, de fene tudja. Nem bízom teljesen az igazságszolgáltalásban. De szóval, ilyen esetben azért jól esne, ha minimális emberi körülmények adottak volnának. Végtére is rehabilitációról szólna az egész, vagy mifene.



2020. jan. 29. 23:41
1 2 3
 11/30 anonim ***** válasza:
Viszont ha nagyobb a szigor a börtönökben a raboknak kevesebb ideje van egymás szívatására. Ha ne adj Isten egy ismerősöm/rokonom bekerülne örülnék ha a többi rab nem verné agyon.
2020. jan. 30. 05:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/30 anonim ***** válasza:
Ugyanez van, amikor pl.: "a mentőt nem engedem el ezért, meg ezért", meghogy "én nem segítek a másikon". Tehát amíg valaki meg nem tapasztal valami negatív dolgot, addig úgy beszél róla, mintha őt semmi gond, baj nem érhetné a világon. Durva.
2020. jan. 30. 07:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/30 anonim ***** válasza:
Igen, akkor is azt szeretném. Azoknak a wellness-szállóknak, amiket most valamilyen furcsa okból börtönnek neveznek, semmilyen visszatartó erejük nincs. Akik bekerülnek, azok sokan jobban élnek ott, mint kint. Napi 16 óra kényszermunka (hétvégén és ünnepeken is), kenyér és víz, sokkal szigorúbb büntetési tételek kellenének.
2020. jan. 30. 07:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/30 anonim ***** válasza:
Ha én bekerülnék, nem az zavarna a legjobban, hogy nincs szépre festve a fal, vagy hogy nem LCD a Tv. Ganem az zavarna hogy hülyéte vernének, csicskáztatnának a rabtársaim. Arról pedig csak a rabtársak tehetnek, senki más.
2020. jan. 30. 09:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/30 anonim ***** válasza:
A minél szigorúbb, büntető igazságszolgáltatásban hisznek. Abban, hogy nem kellene, hogy a raboknak jogaik legyenek. A visszailleszkedés szempontjából azonban ez a rosszabb.
2020. jan. 30. 17:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/30 anonim ***** válasza:
#8: Ezzel csak azt érnéd el, hogy büntetésként tekintsenek a munkára, és ne akarjanak dolgozni a szabadulás után. Eggyel több ok a bűnöző életmódra való visszatéréshez.
2020. jan. 30. 17:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/30 anonim ***** válasza:
#14: Mert luxus a meleg víz, luxus, hogy a WC elkülönített helyen legyen, a cella egy külön szobájában, és luxus, hogy legalább 3,5 négyzetméter jusson egy emberre. Ahá, értem. Ezeket a körülményeket csak luxusszállók biztosítják, az egyszerű közemberek számára elérhetetlen álmok.
2020. jan. 30. 17:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/30 anonim ***** válasza:
#15 A bűnözők nagy része soha nem fog visszailleszkedni, akármit csinálsz velük. Genetikailag alkalmatlanok arra, hogy civilizált módon, a törvényeket betartva éljenek.
2020. jan. 30. 21:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/30 anonim ***** válasza:

#18 totálisan így van.


Már-ki

2020. jan. 31. 02:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/30 A kérdező kommentje:

#19: Mindenki genetikai hulladék, aki börtönbe kerül? Azért ne essünk már túlzásokba.

Ti még nem láttatok amerikai filmeket, ahol ártatlanul kerülnek emberek börtönbe? Vagy nem ártatlanul, de mégis szimpatizálunk velük? Érdekes, hogy filmekben mindenki szereti a "rosszfiúkat", akik nem tartják be a szabályokat, de legbelül nem rossz emberek. Ilyenek is kerülnek börtönbe, ha nem is ők alkotják a többséget!

Nézd! Ha 1 "jó" emberre 99 "rossz" ember jut egy börtönben, akkor a rosszak miatt legyenek szarabbak a körülmények? Szerintem nem! Az az 1 "jó" ember megérdemli, hogy emberi bánásmódban részesüljön, akkor is, ha ennek az az ára, hogy a másik 99-nek is kicsit jobb legyen, mint, amit megérdemelne.

És igen, hajlandó vagyok az adómból picit többet áldozni, és eltűrni, hogy sérüljön az igazságérzetem (hogy állati szinten mozgó bűnözőknek is legyenek emberi jogaik), ha cserébe az lesz, hogy ha én vagy valamilyen rokonom netalántán bármilyen okból kifolyólag odakerülne, kapja meg ő is az emberi minimumot. Ennyi.

2020. jan. 31. 14:44
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!