Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » A rendszerváltás utáni magyar...

A rendszerváltás utáni magyar kormányok miért csak reszelgetik az oktatási rendszert?

Figyelt kérdés

Persze, most megy a hiszti a nemzeti alaptantervről.De, az csak egy álprobléma.Minden kormány ideológiai meggyőződéséhez igazította az oktatást.Ezért, ez csak egy álprobléma.


Az igazi probléma, nem a tartalommal, hanem a technikai módszerekkel van.

Még mindig azt az elavult,poroszos alapokra épülő oktatást erőltetik.És ezen egyik rendszerváltás utáni kormány sem tudott érdemben változtatni.



Én, amikor gimnáziumba jártam, mi is tanultunk mindent,rengeteg felesleget.


Sokkal jobb lenne, ha középszintű oktatásban, a diákok úgy válogathatnák össze az óráikat, órarendjüket, mint az egyetemisták.



Például, nálunk egyetemen, a csoport háromnegyedének magántanárra volt szüksége matekból.Mert túl nagy a különbség a középiskolás és az egyetemi matek között.Nekünk például több és mélyebb matematika óra kellett volna és mondjuk kevesebb irodalomóra.


De, például, akik meg jogásznak mentek, őket meg minek kell szopatni trigonometrikus egyenletekkel?Bőven elég, ha tudnak százalékot számolni,területet, kerületet meg ilyen alapabb dolgokat, de azokat jól.


Szerintem sokkal jobb lenne, ha azt erőltetnénk, amiből jó a diák és nem azt hangsúlyoznánk, amiből rossz.

Az Egyesült Államok is ettől sikeres.



A jelenlegi oktatási rendszer rossz a diákoknak és a tanároknak is.Még mindig olyan katonás, tábor jellegű.


2020. febr. 8. 15:09
 1/4 anonim ***** válasza:
0%

"Még mindig azt az elavult,poroszos alapokra épülő oktatást erőltetik."

Honnan veszed ezt a hülyeséget? Már a rendszerváltás óta nincsen poroszos típusú oktatás az iskolákban nálunk.

"Én, amikor gimnáziumba jártam, mi is tanultunk mindent,rengeteg felesleget."

MIT? Honnan tudod hogy az mindenkinek felesleges volt? A gimnázium azt jelenti, hogy egy középiskola azok számára akik érettségit szereznek ÉS MAJD szakosodnak valamire a felvételi után a felsőoktatásban. Pontosan ugyanazt tanulta veled együtt a gimnáziumban az is aki bányamérnök lett vagy vegyész, akiknek kellett a fizika, kémia, meg az is akiből irodalmár lett vagy történész, akiknek kellett később a magyar és a történelem, meg az informatikusok, akiknek a fizika és matematika kellet vagy éppen az akiből művész lett és nekik meg az ének és zeneművészet, a rajzművészet, a dráma volt fontos.

Miért nem mentél szakmai középiskolába? Az én fiam szakgimnáziumba járt, neki nem is volt feleslegesen kémia oktatása, nem tanult számára nem fontos biológiát, de rengeteg matekot és informatikát tanultak helyette.

Az általános iskolában és gimnáziumban nincsen olyan hogy felesleges tudás, csak olyan van ami nem mindenkinek egyformán fontos és lényeges MAJD a jövőben. De akkor és ott nem lehet tudni hogy ki lesz az akinek felesleges lesz és ki az akinek létfontosságú.

"Sokkal jobb lenne, ha középszintű oktatásban, a diákok úgy válogathatnák össze az óráikat, órarendjüket, mint az egyetemisták."

Csakhogy az egyetemisták nem véletlenszerűen válogathatnak, hanem már célirányosan és van ami mindenkinek kötelező. A tanárképzésen mindenkinek kellenek a pszichológiával, neveléselmélettel kapcsolatos tárgyak. A mérnököknek mindenhol kell a matematika, fizika, némi gépészeti ismeret is. És egy biológia- földrajz szakos hallgató nem válogathat az informatika tárgyakból a biológia helyett vagy fordítva, nem mondhatja azt egy mérnökinformatikus, hogy nem tanulja meg a linux rendszert vagy nem tanul lineáris algebrát, mert neki jobban tetszene a gombák ismeretanyaga. A középiskolai felvételi és jelentkezés pontosan azt szolgálja hogy "válogassanak" a diákok a később tanulandó tárgyak között. csak ahogyan ha csokipudingot akarsz végeredménynek akkor sem használhatod hozzá vegyesen a pörkölt, a brokkoli leves meg a puding alapanyagait is, előbb el kell döntened melyiket akarod enni és utána már tartanod kell magad a recepthez hogy valóban az is legyen belőle amit választottál!

"Például, nálunk egyetemen, a csoport háromnegyedének magántanárra volt szüksége matekból.Mert túl nagy a különbség a középiskolás és az egyetemi matek között.Nekünk például több és mélyebb matematika óra kellett volna és mondjuk kevesebb irodalomóra."

Erre volt 4 éved és tanulhattál volna több matekot a középiskolában is. Honnan tudtad volna azt előre hogy neked több matekra van szükséged mint másoknak? ha meg tudtad előre, akkor miért nem vettél fel matek fakultációt amikor még 2 éved lett volna azt tanulni? Ha kevesebb lett volna az irodalomórád akkor ugyanúgy le tudtál volna belőle érettségizni vagy akkor meg irodalomból kellett volna különtanárhoz járnod hogy minden érettségi tételt meg tudj csinálni?

"De, például, akik meg jogásznak mentek, őket meg minek kell szopatni trigonometrikus egyenletekkel?"

Tudta azt 14 évesen amikor felvételizett az iskolába hogy jogász lesz? meg tudta volna csinálni azt az érettségit amit neked is meg kellett csinálnod, ha nem tanulja meg a trigonometrikus egyenleteket? Mi van akkor ha 12. osztályban úgy dönt hogy még sem jogász akarna lenni hanem közgazdász vagy informatikával akar foglalkozni? Mi van ha szimplán nem veszik fel jogásznak mert kiderül hogy nem alkalmas arra a pályára, de jó lenne máshol?

"Szerintem sokkal jobb lenne, ha azt erőltetnénk, amiből jó a diák és nem azt hangsúlyoznánk, amiből rossz."

HONNAN TUDOD HOGY MIBŐL JÓ ÉS MIBŐL ROSSZ HA MEG SEM PRÓBÁLHATJA?

Aki rendőrnek jelentkezni szakközépbe arról nem fog kiderülni hogy jó lenne-e szakácsnak vagy aki gépésznek megy az nem fogja tudni hogy jó lenne-e informatikusnak vagy fodrásznak, orvosnak. mert eleve pályát választott a középiskolával. A gimnáziumban pont az a lényeg hogy a pályaválasztást eltolják az érettségi idejére. Ha tudta volna a diák hogy mit nem akar tanulni és mi az amit meg akar, akkor eleve olyan iskolát választott volna. De nem tudta.

"Az Egyesült Államok is ettől sikeres."

Nem, nem ettől. Hanem attól hogy oda megy a rengeteg olyan képzett ember aki teljesen más típusú oktatásban lett a legjobbak, legagilisebbek egyike. Nem azok teszik naggyá az usa-t, akik választhattak a középiskolában hogy divatmarketinget, háztartástant vagy "tudomány" nevű tárgyat tanultak-e, hanem azok akik keményen tanultak a felvételire - külön - és utána kő keményen tanultak az egyetemen.

"A jelenlegi oktatási rendszer rossz a diákoknak és a tanároknak is.Még mindig olyan katonás, tábor jellegű."

A jelenlegi oktatási rendszer nem katonás jellegű. Fogalmad sincsen róla hogy az milyen lenne. Aki tanul annak nagyon jó a jelenlegi oktatási rendszer, aki meg nem tanul, annak mindegy hogy milyen mert semelyikben sem tanulna.

2020. febr. 8. 15:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
60%

"Aki tanul annak nagyon jó a jelenlegi oktatási rendszer"


Egy nagy xart!


RENGETEG diák panaszkodik és HULLA FÁRADTAK, kimerültek attól, hogy feleslegesen túl vannak terhelve és a kérdezőnek meg maximálisan igaza van...!


Választási lehetőség (alternatív közoktatás) meg nem nagyon van, és még a magántanulóságot is eltörölték....

2020. febr. 8. 19:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
0%

#2 Tanár vagyok és vannak iskolás korú gyerekeim. Szóval ez a "panaszkodik hogy fáradt és sok a tananyag" nem hat meg, mert mese.

A diákok nem az iskolai anyagtól meg óráktól fáradtak, hanem mert nem alusszák ki magukat, különórákra járnak még az iskola után vagy éppen éjszakába nyúlóan számítógépeznek vagy telefonoznak.

Amikor annyi a napi házi feladat hogy a délután 4-ig tartó tanulószoba alatt simán meg lehet csinálni hátvakarózás közben, akkor ott nem a suli a fárasztó.

2020. febr. 8. 22:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
60%

"A diákok nem az iskolai anyagtól meg óráktól fáradtak, hanem mert nem alusszák ki magukat, különórákra járnak még az iskola után vagy éppen éjszakába nyúlóan számítógépeznek vagy telefonoznak."


Ez megint azt jelenti, hogy xar az oktatás és az egész rendszer, mert különben nem kéne különóra..., de hogy nem alusszák ki magukat az tény!


Ha a gyerek hajnalban kel, rohan a buszhoz, estig bent van a suliban, utazik haza és éjszaka hulla fáradtan még neki áll tanulni, készül a másnapra, ez megvan?


MIKOR ÉL?!


Mikor foglalkozik a saját életével, a saját és őt valóban érdeklő dolgaival, mikor szenteli idejét a hobbijainak, mikor van ideje kitalálni, hogy mivel akar majd foglalkozni, mi szeretne lenni az életben?


Egész nap le van kötve a "kötelezőkkel"!


Hétvégén alszik vagy próbál feltöltődni, hogy kibírja a következő hetet vagy alkoholba, számítógépes játékokba menekül stb....


Nekem anno se telefonom, se számítógépem nem volt, mégis olyan erős suliba jártam, hogy konkrétan aludni sem volt időm, akkora volt a követelmény és az életben kvára használhatatlan dolgokkal tömték tele a fejünket már akkor, azóta meg a helyzet még rosszabb - mindenki panaszkodik, csak senki sem figyel rájuk!


Én nagyon sajnálom a mai gyerekeket, mert látom, hogy szenvednek és a szülőket is sajnálom, mert nincs idejük a gyerekekkel foglalkozni!


Így persze, hogy marad nekik a telefon, meg az influenszerkedés, hogy odafigyeljen rájuk valaki vagy hogy belemenekülhessenek valahová - el bárhová, ebből a világból!


A tanárok meg persze, hogy védik a mundér becsületét, hiszen a rendszer kiszolgálói és nem is mernének mást mondani, hiszen az államtól függ a megélhetésük.


Egyébként szerintem csak annyi tanárra lenne szükség, amennyi meg tudná írni előre a tananyagokat, előadni a példákat, magyarázatokat az előre felvett videókon és azok alatt meg tudná válaszolnia kérdéseket.


Igazából teljesen felesleges lenne bemenni az iskolákba, elxarni a napot utazgatással, meg kötelező baromságokkal és mindenki tanulhatna otthon, vizsgázhatna online - így az oktatási intézmények nagy részére sem lenne szükség, termek, fűtés stb mind kidobott pénz és a kiközösítések miatt felesleges stressztől is megszabadulhatnának a gyerekek és csak azoknak lenne fenntartva intézmény, akiknek szükségük van felügyeletre, ha a szülő igényli.


Persze ezt csak olyan társadalomban lehetne megcsinálni, ahol a gyermek szívesen, ÖNKÉNT és örömmel tanulná azt, amit tanul. Élvezné a tanulást, érdekelné és hasznosnak tartaná a tananyagot, mert elméletek helyett inkább a gyakorlati megvalósítást, eredményt, sikert látná és tapasztalná meg benne. Értelmet az értelmetlenségben és emberséget az embertelenségben....

2020. febr. 9. 13:16
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!