Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Akik szerint a "koronavírus...

Akik szerint a "koronavírus törvény" az egyszerűséget szolgálja, mivel magyarázza ezt?

Figyelt kérdés

Alapjában véve egyetértek azzal, hogy rendkívüli helyzetben gyors, rendkívüli intézkedésekre van szükség. Ugyanakkor nem hiszem el, hogy ez nem a hatalmon maradást szolgálja, nem hiszem, hogy nem lehetett volna egy időkorlátot beletenni, ami biztonságot nyújt.

Ugyanakkor akik azzal magyarázták az egészet, hogy nem szabad ilyenkor még X időnként sem összehívni a parlamentet, mert az lassítja a folyamatot. Akik azzal magyarázták a törvényt, hogy nagyobb jogkört kell adni, hogy gyorsan, akár órák alatt cselekedni tudjanak. Azok az emberek mivel magyarázzák ugyanezt a törvényjavaslatot:


[link]


A lényegi része az, hogy eddig veszélyhelyzetben a polgármestereknek (Budapesten a főpolgármesternek) különleges jogai voltak, ő rendelkezett az önkormányzati képviselő testület hatáskörével.

Most őket egy megyei "védelmi bizottság" alá rendelnék, azaz bele tudnának szólni mindenbe helyi szinten, továbbá lassítják a folyamatot.

Amit megcsináltak az országban, elveszik a településektől.

De akik a rendkívüli intézkedésekkel és a gyorsasággal indokolták a törvény elfogadását, mivel indokolják az új törvényt? Hisz ez pont ez ellen szól.


2020. ápr. 1. 12:28
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
15%

A helyzet az, hogy még a 444 fizetett politikai visítozói se hiszik el, hogy Európa közepén, az EU, Nato tagjaként bárki diktatúrát tudna kiépíteni.


Az itt a szomorú, hogy az ún. "ellenzék" munka helyett azzal tölti az idejét, hogy ilyen bárgyúságok miatt sipítozik. Utána meg csodálkoznak, hogy mindenki röhög rajtuk, meg senki se szavaz rájuk.


A Fidesznek nem azért van 2/3-a, meg óriási népszerűsége, mert mindent jól csinálnak, hanem mert az alternatíva úgy viselkedik, mint egy rakás fogyatékos újszülött, még ilyen helyzetben is.

2020. ápr. 1. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
36%
Én is elvenném tőlük (most itt nem Budapestre gondolok), egyrészt tudjuk hogy néha milyen emberekből és hogyan lesz polgármester (a legjobb indulattal sem járványügyi szakemberekről beszélünk), másrészt pedig látjuk is hogy helyenként a polgármesterek mennyire borzasztóan kezelték a helyzetet.
2020. ápr. 1. 12:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
21%
Tudod mi a baj ezzel hogy diktatúrárol beszéltek úgy hogy valójában szó sincs erről? Az hogy tönkreteszitek vele az országot. Hogy mást ne mondja pl a deviza árfolyamok változását majdnem minden esetben a befektetők/kereskedők érzelmi reakciói határozzák meg. Ha az emberek félnek, nem fognak forintot venni, se más devizát, csak a legstabilabbakat, tehát dollárt és eurót. Emiatt pedig minden más deviza gyengül. Most Magyarországon van egy felhtalmazási törvény, ami önmagában nem jelent semmi rosszat, az ellenzék meg az európai liberális média viszont azonnal diktatúrát kiált, ez a rémhír pedig megijeszti a befektetőket és nem vesznek forintot tehát tovább gyengül a forint. Most már 360 fölött van, hála annak hogy hazudozotak. Gratula kedves ellenzék az újabb hazaáruláshoz!!!
2020. ápr. 1. 12:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
92%
Olyan furcsa, hogy MINDIG MINDENKI, az egész EU Viktorunk ellen van. Nyilván annnnyira fontosak vagyunk, hogy egyszerűen MUSZÁJ kigolyózni minket, ezért kritizálja mindenki. Tudjátok, az autópályán is tök sok hülye jön szemből...
2020. ápr. 1. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 A kérdező kommentje:

3# tehát az, hogy amerikai szenátorok, EU tagállamok, külföldi befektetők aggodalmukat fejezték ki és pl. néhány nap alatt 10 forintot bukott az euró, nem azért van, mert tényleg veszélyes a törvény, tényleg aggódni kell érte, hanem mert kb 50 ember nemmel szavazott és néhány, a politikában jelentéktelen, a parlamentben nem is szereplő ember aggodalmát fejezte ki.

Ezt azért te se hiszed el. Pláne, hogy az elmúlt 10 évben azért szépen ívelt felfelé, koronavírus nélkül is elérte a 340-et, pedig amikor a válságból kilábaltunk 280 forint volt 2012-13 fordulóján egy euró. Nem kell az ellenzéket mocskolni, 10 éve fidesz kormány van, ráadásul 10 éve 2/3-al, ami azt jelenti, hogy minden gazdasági eredmény, legyen az jó vagy rossz, az ő érdemük. Ide tartozik a válságból való kilábalás és a (KSH adatai szerint évente átlagosan) 3% alatti infláció, de ugyanúgy a 3-4-szeresére emelkedő albérlet és ingatlan árak, illetve a 80 forintnyi romlás is. Felelősséget kell vállalni a döntéseik után.

2020. ápr. 1. 12:51
 6/13 anonim ***** válasza:
80%

2

A Fidesznek azért van 2/3-a, mert első dolga volt átszabni a választási törvényt. Csak a korrektség kedvéért.

2020. ápr. 1. 12:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
Bocs, 1.
2020. ápr. 1. 12:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
15%

Magyarország nem 3000független és szabad önkormányzat laza szövetségesként jött létre.

Ha országos, vagy világválság van, akkor erősödik a központosítás, mindenhol és mindig.

Az USA-ban sem tartottak szavazást az egyes államok, hogy belépnek-e a 2. vh-ba?

2020. ápr. 1. 12:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
57%

A napokban néhány polgármester "elkanászodott" , hát most gyorsan módosítani kell a katasztrófavédelmi törvényen, nehogy újabb polgármesterek adjanak ki "értékes" információt.


Rafináltak ezek.. :D

2020. ápr. 1. 12:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 Koplárovics Béci ***** válasza:

"Akik szerint a "koronavírus törvény" az egyszerűséget szolgálja"


Így egyszerűbb, mint egyébként, nem? :)

2020. ápr. 1. 12:59
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!