Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Mikor lesz elég a diktatúrából?

Mikor lesz elég a diktatúrából?

Figyelt kérdés
Évek óta Magyarorszagon kőkemény diktatúra van. Kőkemény ellenzéki diktatúra, amelynek semmi és senki nem felel meg aki Fideszes, vagy aki magyar! Folyamatosan a magyar nép akarata és nemzet ellen cselekednek (Láthattuk ezt már mikor hatalmon voltak, és az Őszödi beszéd utána nem akartak lemondani pedig elment a szavazótaboruk nagy része, inkább az emberek szemét követték ki) ha nem úgy tőrténik valami ahogyan akarják vagy eltervezték, akkornmindjárt az össz külfőldi kapcsolatuk latbavetik, és úgy próbálják buktatni a Fideszt. Már 10 éve. Ezeknek a diktátoroknak egyedül csak a kormány szabhat határt, ezért is terrorizálják és sipítoznak ellene, nem hogy a hatékony működését segítenék. Például most válság helyzetben is csak a felhatalmazási törvény ellen csatároztak, mást semmit nem tettek. Az ő milliárdosaik, akik ugyanúgy kőzoénzből gazdagodtak egy fillért sem adtak, persze azt követelik az ellenzéki szavazók a Fidesztől ami nekik jár, de azt amit ők vettek el nem adják vissza, mert ők saját házuk táján nem akarnak söprögetni, csak a Fidesz háza táján mert ő van hatalmon és ez a politikai érdekük!

2020. ápr. 17. 10:56
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
81%
Nekem már fogy a krumplim!
2020. ápr. 17. 10:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 A kérdező kommentje:
1. Hát igen, az ellenzéktől azt sem kaptál. :)
2020. ápr. 17. 11:01
 3/11 anonim ***** válasza:
38%

Én nem bánnám már, ha tényleg diktatúra lenne vagy egy hétig.

Összefogdosni a sok liberális naplopót, aztán mehet minden a régiben.

Esküszöm a költségvetés rögtön helyreállna.

2020. ápr. 17. 11:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
95%

"Esküszöm a költségvetés rögtön helyreállna."


....és akkor lehetne tovább lopni!

2020. ápr. 17. 11:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
39%

A diktatúrát in is hiányolom akkor amikor nem hajlandóak a kormányoldaliak perelni a sok hazugságot, álhírt, ferdítést és gyalázkodást ami napi szinten megy már 10 éve.

Mint ezt az állítást is, hogy itt diktatúra van.

Amúgy az emberek 2006-ban mondtak rá először NEM-et, amikor az önkormányzati választáson kirúgták a ballibeket a képviselő testületek java részéből. Azóta is ez megy országos összesítésben.

Csak a szavazó nagyon feledékeny, jó részük pedig emellé könnyen fel is ül az aktuális ellenzéki hazugságoknak. Emiatt nyerhetett Karigeri Budapesten. De valójában ez jó lesz hosszú távon az országnak, mert most a rá szavazók is élőben szembesülhettek/szembesülhetnek azzal, hogy a kormányoldalon nem hazudtak amikor alkalmatlanságról beszéltek vele kapcsolatban, vagy amikor hangoztatták, hogy mögötte ott áll gyurcsány, aki valójában így megszerzi Budapestet. vagy arról, hogy vissza fogják hozni a régi elftársakat és megint osztogatni-fosztogatni fogják a lakosságot, megint csak leépíteni tudják a fővárost, kijátszva a pénzeket a haveroknak.

Már nem kell majd mást tenni, mint újra meg újra bemutatni az 5 főpolgármester helyettest, a sok haveri pozíció osztogatást, Cegédyvel kötött milliós szerződéseket, a megakadályozott kórház építéseket, az elmaradt beruházások miatt nem létrejött munkahelyek számát, a Kispesti korrupciós botrányt, stb. stb. stb. Ezek már nem "elmúltnyolcévezések", nem visszamutogatások a 10 évvel korábbi kormányra - napi események a jelenben.

2020. ápr. 17. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
0%
Jó bekőne gyűjteni és agyonütni ezeket a szemtelen ellenzékijeket e, hogy végre ne legyen diktatúra!
2020. ápr. 17. 12:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 Koplárovics Béci ***** válasza:
68%
Na, megint egy troll, aki még a birkanyájnál is sötétebb.
2020. ápr. 17. 12:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 A kérdező kommentje:
Aki Fideszes az mindjárt troll? És az ellenzéki diktatúrázókkal mi lesz? :D
2020. ápr. 17. 12:58
 9/11 anonim ***** válasza:
100%
Fogd már fel hogy nincs diktatúra. Ha az lenne visszasirnad ezt a korszakot, hidd el..
2020. ápr. 17. 13:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 Koplárovics Béci ***** válasza:
56%

"Aki Fideszes az mindjárt troll?"


Nem azért vagy troll, mert fideszes vagy. Azért szimplán csak vak vagy. Dehát próbálod itt bizonyítani, hogy igenis te még hülye is vagy. Csak azt nem értem hogy miért.

2020. ápr. 17. 13:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!