Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Miért nem tüntetnek, tiltakozn...

Miért nem tüntetnek, tiltakoznak vagy perelik be a hozzátartozók az Orbán-kormányt a kórházkiürítések miatt?

Figyelt kérdés

A teljhatalommal rendelkező Orbán Viktor miniszterelnök jóváhagyásával Prof. Dr. Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere elrendelte a kórházkiürítéseket, aminek következtében több ezer magatehetetlen, beteg embert küldtek haza a magyar kórházakból. Ebben az aljasságban és bűncselekményben részt vettek a kórházparancsnokok, egészségügyi dolgozók köztük mentősök, orvosok és ápolók. A hazaküldött idős betegek mellett voltak fiatalok is. Gyakorlatilag családok beteg gyerekeit, nagymamáit és nagyapáit küldték haza szenvedni és meghalni.


Milyen ország az ahol ezt büntetlenül meg lehet csinálni???! Milyen emberek azok, akik kiagyalták, elrendelték és aláírásukkal jóváhagyták ezt a bűncselekményt?


Hol volt a rendőrség, aki ez ellen az állami szinten elrendelt bűncselekmény ellen nem lépett fel, de mégcsak nem is tiltakozott?


Hol vannak ezeknek a beteg embereknek a hozzátartozóik? Mit tettek annak érdekében, hogy ez semmiképpen ne történhessen meg?


Ha pedig megtörtént, akkor mit tettek a hozzátartozóik beteg gyermekeik, nagyapáik, nagymamáik védelmének érdekében? Készítettek legalább videókat, képeket mindezekről a bűncselekményekről, szenvedő gyermekeikről, nagyapáikról, nagymamáikról annak érdekében, hogy legalább lássa ország-világ mi történt??? Nem tettek semmit: nem készítettek se videókat, se képeket. Nem mentek ki az utcákra vagy a parlament elé vagy bárhova máshova se tüntetni, se tiltakozni.


Egy ilyen esetben a hozzátartozónak nem csak joga, de kötelessége kőkeményen tiltakozni minden szinten! Nem sírni és panaszkodni kell, mert az már régen kevés. Ezek a hozzátartozók nem csak végtelenül gyávák, de emberileg teljesen leszerepeltek. A cipőmet sem bíznám rájuk nemhogy egy ember életét.


Akik ebben a bűncselekményben részt vettek nem csak gyávák, de egytől-egyig bűnösök! Vétkesek közt cinkos aki néma!



2020. máj. 29. 13:32
1 2 3 4 5
 31/44 anonim ***** válasza:
30%
29: saját családban nem történt volna meg, mert én nem vártam volna azt, hogy meghaljon a rokonom, hanem vagy mentőt hívok vagy én viszem el az SBO-ra vagy orvoshoz. Ha SBO-ra valakit beviszel akkor ellátják.
2020. máj. 29. 14:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/44 A kérdező kommentje:
Szerintem itt vagy polgárháború lesz hamarosan vagy eldurran az agya másoknak is és egyesével elkezdenek levadászni minden fideszest.
2020. máj. 29. 14:13
 33/44 anonim ***** válasza:
30%
Almáidban lesz polgárháború esetleg, de a valóságban nem.
2020. máj. 29. 14:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/44 anonim ***** válasza:
30%
De még mindig nem válaszoltál a kérdésre. Miért nem hívtak mentőt vagy orvost? Miért várták meg míg meghal? Akkor vajon ki a hibás?
2020. máj. 29. 14:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/44 anonim ***** válasza:
69%

"Már hogyne történt volna bűncselekmény. Íme csak néhány példa a több ezerből"

Lemaradtál róla, hogy mi folyik a világban az utóbbi pár hónapban?

Ha így felfogod, a döntés nem az volt, hogy hazaküldjük-e Mari nénit hogy utána tudjuk a tökünket vakarni vagy sem, hanem hogy hazaküldjük-e hogy azonnal legyen férőhely ha az aktuális katasztrófahelyzet miatt erre szükség van. A társadalmi érdek mindig előbbre való az egyéni igényeknél. De még így is, ha Mari néninek rosszabbodik az állapota, minden további nélkül lehetett volna mentőt hívni. Ergo ez se nem gyilkosság, se nem bűncselekmény semmilyen szempontból.

Vagy ha igen, akkor meg pont ugyanannyira gyilkos az egész családja is, akik meg nem hívták időben a mentőt. Szóval ha következetesek akarunk lenni, akkor perelje be mindenki saját is a logikád alapján.

2020. máj. 29. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/44 Andizsuzsi ***** válasza:
76%

"De még mindig nem válaszoltál a kérdésre. Miért nem hívtak mentőt vagy orvost?"


Bár nem engem szólítottál meg a kérdéssel, de válaszolok. Hívtak. Egyik esetben sem tudták őket megmenteni. Az első linkben szereplő bácsi a mentő kiérkezéséig, a másik a mentők hívása közben halt meg.

2020. máj. 29. 14:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/44 A kérdező kommentje:
36 Nesze neked mentők: 8 kórházba vitték a végén meghalt a 33 éves anyuka. A kormány hibájából halt meg a két gyemekes 33 éves anyuka >> [link]
2020. máj. 29. 14:41
 38/44 A kérdező kommentje:
Magyarország egészségügyi rendszere a LEGUTOLSÓ Európában! Szégyen és gyalázat, hogy hova rohasztotta le Orbán és bűnbandája a magyar egészségügyi rendszert. Orbán parancsára ezidáig több, mint 800 milliárdot herdáltak el sportlétesítményekre és ebben még nincs benne mennyi milliárdot dobtak ki az ablakon falábú focistákra. Európa: Egészségügyi Index országonként 2020 - Íme a lista >>> [link]
2020. máj. 29. 14:42
 39/44 anonim ***** válasza:
64%
És a 800 milliárdból kórházakat húzzanak? Minek? Van elég kórház. Tudod a stadion építés munkát ad rengeteg embernek.
2020. máj. 29. 15:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/44 anonim ***** válasza:
81%
Azért mert volt olyan is, hogy szerdán a sürgősségi rendelő várójában meghalt az apja (hosszú várakozás után), vasárnap pedig orbánékra szavazott.
2020. máj. 29. 15:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!