Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Gyurcsány Ferenc egy politikai...

Gyurcsány Ferenc egy politikai csúcsragadozó, aki 2020-ra gyakorlatilag az összes konkurens ellenzéki pártot kinyírta?

Figyelt kérdés

Gyurcsány igazán jó hatalomtechnikus, a DK politikáját mindig úgy alakította, hogy a rivális ellenzéki pártokkal végezni tudjon.

2013-ban amikor kidobta Bajnai és Mesterházy a baloldali összefogásból addig nyírta őket amíg be nem vették, majd az elveszett 2014-es választás után Bajnai visszavonult; az azt követően EP-választáson pedig Gyurcsány Mesterházyval is végzett – azzal hogy ugyanolyan 10%-os eredményt ért el mint az MSZP elérte hogy lemondassák.

2017-ben amikor Botka ki akarta hagyni az összefogásból, addig taktikázott – amíg végül Botka is félreállt és beadta a derekát.

Gyurcsány tudta hogy 2018 nyerhetetlen, ezért nem állított a pártja miniszterelnököt; a célja csak annyi volt, hogy valahogy becsorogjon külön listán 5%-al a parlamentbe (ez sikerült), mert tudta az összefogás hiánya miatt azok a pártok amelyek győzelmet ígérnek és elbuknak a szavazók kegyetlenül megbüntetik majd őket.

Az EP-választásig ledarálta az MSZP-t és az LMP, valamint a pártszakadás miatt a Jobbikkal is végzett, a választás óta pedig a DK lett a legerősebb ellenzéki párt; az EP-választáson egymaga több szavazatot kapott mint a Jobbik-MSZP-LMP EGYÜTTESEN.

Az EP-választás után végzett a centrista alternatívával Puzsérral is, azzal hogy az őt támogató Budapesten kb. 6%-nyi Jobbik-LMP-t belezsarolta az összefogásba; ha nem dobják Puzsért és támogatják a közös ellenzéki jelöltet nekik már az önkormányzati választáson végük.

Azóta Gyurcsány a markában tartja az 5% körüli MSZP-t és Jobbikot az LMP-ről nem is beszélve, mert ha ezek a pártok nem fognak össze a DK-val kizuhannának a parlamentből 2022-ben.

A Momentum ugyan képes önállóan is bejutni a parlamentbe 2022-ben, de ha nem fog össze a DK-val a választási vereséget Gyurcsány ráfoghatja majd a „lilákra”; így hiába jutnának be (esetleg erősebb pártként mint a DK(közös listája) 2022 után nekik is annyi lenne.



2020. júl. 17. 09:39
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
84%
Hát ha ki tudja nyírni őket, akkor vesszenek csak mert azt jelzi hogy harmatgyenge a többi párt.
2020. júl. 17. 09:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
66%
Igen.
2020. júl. 17. 09:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
84%

Úgy pusztítja és emészti fel az ellenzéki pártokat mint ahogy a tütükét.


Egykor még tudott jó /hazug, de ettől tekintsünk el/ beszédeket adni, manapság meg minden megszólalásán hallani, hogy teljesen be van nyomva..


Ennek ellenére ő az ellenzéki vezére, egy levitézlett, alkoholista bukott exminiszterelnök. És akkor így szavazzunk az ellenzékre..

2020. júl. 17. 09:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
74%
váratlan (vagy csak most lett nyilvánvalóvá?)erős háttérszelet kapott Gy. a békaszájú, magyar nemzetet zsigerből gyűlölő Dobrevtől - jó lenne, ha lenne egy olyan ellenzéki erő, aki elhatárolódik tőlük
2020. júl. 17. 09:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
65%
Gyurcsány leszalámizta a teljes baloldalt, így ismét ő lett a hazai balliberális tömb vezetője.
2020. júl. 17. 10:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
83%

Igen,nagyjából így.

De van olyan ellenzéki párt,aki elhatarolódik tőlük,csak az nem baloldali.😉

2020. júl. 17. 10:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
61%

"De van olyan ellenzéki párt, aki elhatárolódik tőlük, csak az nem baloldali."


Reméljük nem is jobboldali és kamu-nemzeti mint a fidesz, hanem igazi nemzeti és magyar.

A Mi Hazánk Mozgalom!

2020. júl. 17. 10:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
7 az tiszta jobboldal - és jó (már amennyire még működnek a jobb bal elnevezések ebben a mindent zagyván turmixoló világban)
2020. júl. 17. 10:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 bbenjoe ***** válasza:
Szerintem egy nap ki fog derülni, hogy háttéregyezség van gyurcsány és a kormány között. Ő megosztja az ellenzéket, cserébe nem állítják bíróság elé. Mint ahogy az történt több szomszédos ország korábbi miniszterelnök ével.
2020. júl. 17. 10:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
A megalomániás őrült simán legyalulja ezeket.
2020. júl. 17. 11:17
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!