Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Jobboldali vagyok?

Jobboldali vagyok?

Figyelt kérdés

Igazából nem szeretem úgy Magyarországot ahogy a jobberek szokták általában. Nem akarom visszafoglalni Erdélyt, semmi ilyesmi. Igazából Orbánékban utálom azt hogy szétlopják a közpénzeket. Viszont ha csak meglátok egy LMBTXY-tagot akkor elfog ösztönösen a hányinger

és okádni tudnék. Amikor meglátok két smároló fiút az utcán akkor ez hatványozottan. Én soha nem bántanám ezeket az élőlényeket. Viszont nem azért,mert nem gyűlölöm őket, hanem mert nem akarnék bajba kerülni, és elveszteni az egzisztenciámat. Akik kimennek tüntetni a Pride ellen, vagy megverik az ottlévőket, azoké minden tiszteletem, de én nem csinálnám. A cigányokat is nagyon utálom, konkréten ha meglátok egyet a közelemben kicsit össze is rezzenek az undortól. Volt egyszer egy cigány munkatársam, tőle is undorodtam először, de aztán jobban megismertem, és kiderült hogy értelmes, és vicces de kb 90%ban ugyan úgy gondolkodik mint én. És ő is utálja a cigányok többségét, és nagyon szégyelli hogy annak született, és mondta is hogy ez nem a csúnya rasszisták miatt van, hanem mert a cigányok többsége okot ad rá. Mint már írtam Orbánékat részben utálom, mivel szétlopják az országot, viszont az hogy ellehetetlenítik a homokosok örökbefogadását, vagy hogy betiltották a transzik nem és névváltoztatását az nagyon tetszik. Azt is szeretem még hogy pl: nézek egy interjút a youtubeon egy zenésszel, vagy bármilyen külföldi youtube csatornát ahogy elkezd beszélni a rasszizmusról, vagy az LMBTQ-témáról, és mindig van pár olyan komment hogy ezek agymosottak vagy ilyesmi, és ezeknek a kommentelőknek a 70%a valahogy mindig magyar fehasználó névvel rendelkedik. :D Szóval részben utálom hogy magyar vagyok, részben szeretem mert itt nem mindenki libbant.



2020. nov. 20. 14:10
1 2 3 4
 31/38 A kérdező kommentje:

Sajnos úgy tűnik nem sikerült értelmezni amit leírtam. Sajnos ez téged minősít. Nem azt írtam hogy feltétlenül minden esetben gyűlölöm a meleg férfiakat. Még konkrétan le is írtam, hogy lenne olyan eset hogy tudnék haverként tekinteni egy homoszexuálisra. Azt meg hogy agyonverném őket sehol nem írtam. Úgy tűnik tényleg valamilyen súlyos agykárosodásban szenvedhetsz. Pont azt írtam, hogy nem sz.roznám össze a kezem egyikkel sem. Gondolom ezek a kutatások legalább annyira függetlenek mint az Index, vagy mint te magad.

De amúgy igen, biztan ez mindenkire igaz aki "homofób", valójában én is búza vagyok. Sőt Orbánék akkora búzák, hogy biztos hatalmas búza orgiákat is tartanak. Azért is csorbítja a kis jogaikat.

Sőt mind a 2/3-ad látens búza(kivéve aki a krumpli miatt szavaz) csak nem merik felvállalni, mert túl gyávák úgy mint én. Én már csak azt nem értem, hogyha ebben a k.rva országban tényleg ilyen sokan vannak a látens búzák, akkor miért panaszkodnak a true búzák folyamatosan?! Hamarosan úgyis minden látens búza "kámingáutol" és akkor lehet jó homárpartikat rendezni. Csak dőljletek hátra, és figyeljétek.


nekem SOSEM kéne gyerek, nem mondom hogy "a gyerekek undorítóak", meg hasonlókat"


"Akkor a logikád szerint pedofil vagy, mivel nem undorodsz a gyerekektől.


Elég vicces, hogy a saját logikáddal lehet legyőzni téged. :D"


Megint előjön hogy nem tudsz szöveget értelmezni. Ez akkor lenne jogos, ha azt írtam volna, hogy: nem undorodok attól ha látok két csókolózó kisgyereket. De nem ezt írtam. Önmagában egy homoszexuális férfi látványától nem undorodok minden esetben. Hiszen lehet hogy van annyira kultúrált hogy elfogadja hogy ez bizonyos esetekben másokat zavarhat. Abban az esetben ha feltűnési viszketegségben szenved és direkt elvékonyított hangon beszél, vagy direkt "kirívó" nyilván az is undorító.

A többire nem is reagálok, javaslom hogy kezeltesd magad, remélem még nagyon fiatal vagy, és mire kijárod az 5 elemit tudsz majd ilyen egyszerű szövegeket értelmezni. Persze van amit direkt értettél félre, de töbségében csak bebizonyítottad, hogy vagy fiatal vagy és nem szeretsz tanulni(vagy buta vagy). Ha, az utóbbi nem igaz, akkor valami agykárosodott lény lehetsz. Sajnállak! Szerintem van egy kis paranoid skizofrénia is, azért vádolsz olyanokkal, amiket nem írtam le. Ez azért jól kezelhető, bár nem sokk terápiával, de erős gyógyszerekkel. És van még egy tanácsom minden erre tévedő búzának, vagy szivárványszekta támogatónak. A következő búza Pride-on, csak óvatosan a provokálással. Mert a true nácik, lehet hogy össze akarnak majd futni veletek mikor mentek haza leopárd mintás s.ggbevágó tangában, a homó haverokkal. És akkor nekik is el lehet mesélni, hogy valójában ők is búzák, csak nem elég bátrak hogy ezt fel is vállalják. Biztos nagyon örülnek majd a hírnek. Amúgy sok libtarddal volt már dolgom, de te vagy az egyik legidiótább. Ez nem kis teljesítmény, büszke lehetsz magadra.

2020. nov. 21. 08:55
 32/38 anonim ***** válasza:
0%

Egyébként senkit se érdekel hogy te most éppen a cigányoktól vagy a b×uziktól undorodsz, mert csak egy magyar vagy.


Mire jó a magyar? Jahogy semmire, el kéne már takarítani szét kéne taposni stb.

Trianon se véletlenül volt, az a magyar "holokauszt" mármint az amikor magyarokat írtanak.

Vagy elviszik rabszolgának a gulágba.

2020. nov. 21. 09:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/38 anonim ***** válasza:
100%

Jajj te gyerek, attól még, hogy te azt mondod "elfogadom" nem fogadod el, nem a szavak, hanem a tettek számítanak!


Miképp képzeled el az elfogadást?


Én elfogadlak téged, ha telenyomom az internetet azzal, hogy egy undorító féreg vagy, és bár nekem nincs tököm hozzá, de más verjen meg, tisztelni fogom érte?


Hány agysejted van? Téged nem fenyeget az agyhalál az tuti

2020. nov. 21. 11:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/38 anonim ***** válasza:

"Sajnos úgy tűnik nem sikerült értelmezni amit leírtam."

De, és ezt írtad le, és mégegyszer megismételted ebben a kommentedben. Csak néha még hozzá hazudtál, de menjünk szépen sorban.


"Nem azt írtam hogy feltétlenül minden esetben gyűlölöm a meleg férfiakat"

Igen, leírtad, hogy ha bizonyos jogoktól megfosztják őket, pl. a gyülekezési jogtól, akkor te "elfogadnád" őket.

Csak ez nem elfogadás. Ez olyan mintha azt mondanám, hogy a feketéket el tudnád fogadni, ha a rabszolgáid lesznek.

Ez nem elfogadás. Te gyűlölöd őket mind addig, amíg vannak még jogaik, annak ellenére is, hogy még mindig kevesebb joguk van, mint neked.

Szóval de, mindig gyűlölöd őket.


"Azt meg hogy agyonverném őket sehol nem írtam. Úgy tűnik tényleg valamilyen súlyos agykárosodásban szenvedhetsz."

Ne magadból indulj ki. Mellesleg én sem írtam, hogy te vernéd őket agyon. Én arról beszéltem, illetve utaltam, de láthatóan annyi eszed nincs ,hogy felfogd, hogy normális ember nem lelkenkendezik más emberek megverésén.

Kifejezetten arról beszéltél, hogy milyen ezeket az embereket megverni és tiszteletet érdemel, aki ezt megteszi.

Amúgy ha valaki ezen biztatások hatására ver meg meleget, akkor te is büntethető vagy, mivel ez kimeríti a felbújtó fogalmát. Gondoltam szólok.


"Gondolom ezek a kutatások legalább annyira függetlenek mint az Index, vagy mint te magad."

Egyrészt, ez nem érv. Ha tényleg nem lennének függetlenek, akkor megmondanád, hoyg ezek a kutatások, hol és miért buknak meg a függetlenséget tekintve. Ezt nem tetted, mivel túl ostoba vagy hozzá.

Másrészt, ha annyira hibásak lennének, akkor mások már cáfolták volna. A tudományos életben pont az a lényeg, hogy a kutatók egymást ellenőrzik, hogy ne publikáljának hamis eredményeket. Így ha igazad lenne, akkor tudnál hozni publikációt, ami cáfolja az általunk hozott kutatást. Ezt sem tetted meg, mivel ilyen nincs, kedves látens meleg. :)


"Sőt Orbánék akkora búzák, hogy biztos hatalmas búza orgiákat is tartanak. Azért is csorbítja a kis jogaikat."

Ez amúgy tök más. De nem lep meg, hogy annyi eszed van, hogy ezt sem érted.

Orbánék nem ideológia mentén politizálnak, hanem szavazatszámok mentén. Azt képviselik és azt mondják, ami a táborukat összetartja és nem osztja meg.

Pl. miért mondták, hogy egyetlen egy migráns sem fogadunk be, miközben több, mint ezret befogadtunk? Mivel az összezavarta volna a szavazótáborukat és adott esetben kevesebb lett volna a szavazatuk.

Te ezzel szemben nem haszonszerzés céljából mondod, amit mondasz.


"Sőt mind a 2/3-ad látens búza(kivéve aki a krumpli miatt szavaz) csak nem merik felvállalni"

Igen, amúgy elég sok lelkileg sérült személy van ebben a 2/3-adban. Nyilván nem mindenki.


"Én már csak azt nem értem, hogyha ebben a k.rva országban tényleg ilyen sokan vannak a látens búzák, akkor miért panaszkodnak a true búzák folyamatosan?!"

Eddig semmit sem értettél. Ez elég jól bizonyítja, hogy mennyi eszed van.

A meleg nem azt akarják, hogy sok meleg legyen, hanem hogy egyenlő jogaik legyenek.


"Ez akkor lenne jogos, ha azt írtam volna, hogy: nem undorodok attól ha látok két csókolózó kisgyereket."

A pride-on nem csókolozó emberek vannak, hanem felvonuló emberek. És te a pride betiltása mellett vagy. Ezt elég egyértelműen leírtad.

Vagyis neked nem a meleg melegségével van bajod, hanem a létezésükkel, ha a létezésükkel nem lenne, akkor a pride sem zavarna.

Így de, a logikád alapján még mindig pedofil vagy.


"Önmagában egy homoszexuális férfi látványától nem undorodok minden esetben"

Ez megint csak engem cáfol, mert hozzátetted, hogy nem minden esetben. Vagyis van olyan eset, amikor csak EGY meleg férfi látványától is undorodsz. Ez pont az, amit mondtam, és egy mondattal korábban még tagadtál, idióta.


"Hiszen lehet hogy van annyira kultúrált hogy elfogadja hogy ez bizonyos esetekben másokat zavarhat."

Egy embert mondtál, még csak csókolózni sem tud egyedül.

Mellesleg másokat meg a heterók is zavarhatnak, nekik az arcukat ezért miért nem akarod beveretni?

Sőt, valakit csak egy másik ember létezési is zavarhat, akkor anak az embernek meg kéne halnia? Ha csak azt lehetne csinálni és csak az maradhat adott helyeken, aki nem zavar senkit, akkor nagyon gyorsan mindenki öngyilkos lenne a lelki problémák miatt, amiket okozol így az embereknek.


"Abban az esetben ha feltűnési viszketegségben szenved és direkt elvékonyított hangon beszél, vagy direkt "kirívó" nyilván az is undorító."

Csak elég nehéz úgy meghatározni a kirívót, hogy ha pl. tengerparton van, akkor a fürdőruha fedi csak at estét.

Ha pedig szeméremsértésről beszélsz, akkor megint semmi gondod nem lenne a pride-dal, mivel a szeméremsértés tiltása a btk.-ban is benne van.


"A többire nem is reagálok"

Ezekről is csak hazudtál.

Nyilván nem reagálsz, mivel tudod hogy igazam van. Ha nem lenne, akkor cáfoltál volna.


"javaslom hogy kezeltesd magad"

Nagyon kreatív, miután elmondtam, hogy orvosi segítségre van szükséged, hirtelen ezt hozod fel. Mintha egy 5 évessel beszélgetnék.


"remélem még nagyon fiatal vagy, és mire kijárod az 5 elemit tudsz majd ilyen egyszerű szövegeket értelmezni"

Ja, véletlenül sem te vagy az, aki magának 2 mondat után mondott ellent. :DDDD


"Persze van amit direkt értettél félre, de töbségében csak bebizonyítottad, hogy vagy fiatal vagy és nem szeretsz tanulni"

Mellesleg jól szemlélteted, hogy egy hülye, akkor a védhetetlen álláspontját akarja megvédeni az, hogy "érvel".

Mivel cáfolni nem tudsz, így a személyemet támadod és próbálsz rólam kijelentéseket tenni, mivel azt képzeled, hogy ha a személyemet rombolod le, akkor az érveimet is cáfolod.

Egyrészt, ez nem így működik, mivel az érveknek nincs köze az emberekhez.

Másrészt, 10.-ben tanítják, hogy ez érvelési hiba, és aki ezt csinálja az egy retardált. :)


"Szerintem van egy kis paranoid skizofrénia is, azért vádolsz olyanokkal, amiket nem írtam le."

Nem vádoltalak semmivel, mindenhol idéztem, hogy mit írtál. Ezt úgy hívják, hogy érvelés.

Azt elhiszem, hogy nem beszélsz magyarul, mert valami migráns vagy és nem ezt akartad leírni, de akkor inkább csendben kellett volna maradni.


"Ez azért jól kezelhető, bár nem sokk terápiával, de erős gyógyszerekkel."

Tipikusan még egy példa arra, hogy miért vagy ostoba.

Olyan dolgokat mondasz, amik azt hiszed, hogy igazak, mivel a "nagy hollywood-i" filmekben benne volt, hogy így kezelik az embereket.

De el kell, hogy szomorítsalak, még csak a betegséget sem sikerült eltalálnod, amire gondoltál. Disszociatív személyiségnek hívják, idióta. :)

A skizofréniával nem lehetne magyarázni, hogy a "szádba adok" dolgokat. A logika hiánya a skizofrénia egyik tünete, de ez nálad figyelhető meg.


"Mert a true nácik, lehet hogy össze akarnak majd futni veletek"

Tessék, még egy példa, hogy mennyire nem akarsz embereket megveretni. :DDDD

2020. nov. 23. 01:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/38 anonim ***** válasza:
83%
KO van kérdező, értelmes ember ilyenkor visszavonul, mielőtt a mentő viszi el a ringből...
2020. nov. 23. 08:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/38 anonim ***** válasza:
43%
Rasszista vagy, nem is kicsit. De amúgy én is homofób vagyok, és ennek kapcsán egyet értek veled.
2020. nov. 24. 23:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/38 anonim ***** válasza:
És szerinted a LMBT szekta egyenlő minden nem heteroszexuális emberrel? Ez pont ugyanaz, mintha azt mondanád, hogy minden egyes német személy szerint fasiszta és minden egyes orosz személy szerint kommunista tömeggyilkos. Nem a kisemberek felelősek azért, hogy az ő helyzetüket undorító módon használja ki és föl politikai magáncélokra egy-egy szekta, amivel a társadalom komplett csoportját különböztetik meg a heteróktól és így szítanak mesterségesen gyűlöletet, amely sikerességét a te esetedben is láthatunk.
2020. nov. 30. 16:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/38 anonim ***** válasza:
33%
Tudsz ereszcsatornán mászni?
2020. dec. 3. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!