Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Szerintetek azzal, hogy az...

Szerintetek azzal, hogy az ellenzék összeáll és az alapján ahogy 2018-2019-ben végeztek, van e esélyük többséget szerezni a parlamentben?

Figyelt kérdés

[link]


Maga a cikk érdekes,de röviden:


Amit igazából leírnak a cikkben, hogy 15 olyan hely volt ahol 2018-ban még külön-külön is nyerni tudtak.

Volt 37 olyan ahol összességében több szavazatott kapott az ellenzék a fideszhez képest, csak akkor még külön indultak.

Van 9 olyan körzet ahol a fidesz szerzett több szavazatott, de nem sokkal az "össz" ellenzékhez képest, de azóta mind a 9ben ellenzéki városvezető lett.


Ugye azt is figyelembe kell venni, hogy 2018 óta azért javult az ellenzék támogattsága és a fideszé pedig romlott. Illetve (eddig nem igazán kérdezték, de volt olyan közvéleménykutató aki rákérdezett) vannak olyan szavazók (talán 4-5% ha jól emlékszem) aki csak azért szavazna az ellenzékre, mert összeálltak és külön egyikre se szavazna. És összeségében több szavazatott kapnak úgy mintha csak egyszerűen összeadják az ellenzéki pártok támogatottságát. (és ebből le volt vonva azok akik pont az összefogás miatt nem szavazna rájuk)


Ha csak azokat meg tudják nyerni ahol 2018-ban már így is többségben voltak + ahol kis többsége votl a fidesznek, de azóta 2019-ben az ellenzék nyert akkor 61 egyéni helyet nyernének (45-öt a fidesz-kdnp).


2021. márc. 4. 21:23
 1/10 Fsms ***** válasza:
47%
Remélem, ezt alulmúlni már nem lehet.
2021. márc. 4. 21:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
27%
Nincs esélyük, a vidék nem felejt.
2021. márc. 4. 21:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
36%
Nincs. Az egy szedett-vedett csürhe.
2021. márc. 4. 21:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
49%
Nagyon remélem. Igen vicces lenne, ha Orbánt a saját magára szabott választási törvényei miatt vernék rommá.
2021. márc. 4. 21:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 A kérdező kommentje:
Igazából most megnéztem, hogy az országos listára leadott szavazatok 2018-ban 47,36 fidesz-kdnpre ment és összeségében a 6 párti ellenzék (akik most összeállnának) kaptak 48,22-t. (ez az itthoni szavazók) Ezt befolyásolta még a külföldi levél szavazatok ahol a kormánypártok kapták a szavazatok 96,24-át és összeségében azzal végül kicsivel többt tudott szerezni. És ez még akkor volt mikro az összefogás még csak egy halvány ötlet volt és jobban állt a kormánypárt.
2021. márc. 4. 21:58
 6/10 anonim ***** válasza:
0%
Semmi szükség arra, hogy az ellenzéki összefosás, a Mészáros Lörinc meg az egýéb NER loivagok helyett a még annál is veszélyesebb Brüsszel és nemzetközi cionaitsa nagytökét hozza a nyakunkra. Nagy baj van ebbe az osrzágban, ha még mindig a vendegélátópiart és már a fél országot tönretevö Orbán meg gyurcsány ellenzéki söszefoa´sam még komoly politikai tényezö! CSAK A MI HAZÁNK! Se Orbán, se Gyurcsány! nem szabad megtéveszteni magunkat a libsi közvéleménykuatásotól, a mi hazánk nem 1%-on állll, hanem nyerni fogunk!! Hajrá Mi Hazánk! Hajró Toroczkai László és Dúró Dóra!
2021. márc. 4. 22:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
0%
5. Akkor most azt is nézd meg, hány egyénit vitt a fidesz 18-ban. Megvan, vagy segítsek?
2021. márc. 4. 22:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 A kérdező kommentje:

"Akkor most azt is nézd meg, hány egyénit vitt a fidesz 18-ban. Megvan, vagy segítsek?"


Te elolvastad azt ami a kérdés elején van leírás vagy ami a cikkben írtak?

Egyéni körzetekben úgy elég nehéz volt nyerni ha egymás ellen indultak az ellenzéki pártok... HA együtt indultak volna akkor (csak az összeadás alapján és most eltekintve attól, hogy valaki azért szavaz/nem szavaz rájuk mert együtt indulnak) 52 helyett tudtak volna nyerni a 106ból. (ennyiben kapott az ellenzék összesen többet mint a fidesz)

2021. márc. 4. 22:11
 9/10 anonim ***** válasza:
25%
Te már nem emlékszel a 18-as "koordinált jelöltindításra"? Mit vársz 22-től? Legalább 3, ma még nem létező párt fog indulni a választásból kizárt, és emiatt nagyon csalódott ellenzékiekből. Gondolj csak bele szegény szanyira.
2021. márc. 4. 22:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
14%
Semmi eselye a MOSLEKKOALICIONAK.
2021. márc. 5. 02:00
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!