Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Van más is rajtam kívül aki...

Árokpart kérdése:

Van más is rajtam kívül aki annak idején mikor a Gyurcsány kormány volt szinte mindennap drukkolt, hogy mikor bukik meg , mára viszont már szinte megváltás volna ha újra ő lenne inkább kormányon?

Figyelt kérdés
Egyébként messze nem éreztem mindig így, sőt 2014-ben és 2018-ban azon drukkoltam, hogy nehogy véletlenül visszetérjen véletlenül is, viszont ez a mostani 2018-tól regnáló Fidesz kormány már tényleg teljesen diktatórikus és az általa generált társadalmi légkör, hogy ez már szerintem tarthatatlan. Nem a járványügyi intézkedésekre gondolok, hanem úgy általában. Pl. Nincsen egy felszabadult közéleti műsor, egyetlen egy olyan politikusuk sincsen akik mikor megszólalnak bármilyen formában megmutatkozna, hogy demokrácia van. (Lázár János kormányinfója még legalább kommunikáció szintjén olyan volt ami még emlékeztetett az 1989-ben kivívott demokratikus értékekhez. Szinte lassan már szinte a WC-s néni is lassan hivatalos személy, ha megsértenek és visszaszólok bárki feljelenthet rágalmazásért, garázdaságért és ráadásul a legszomorúbb, hogy olyan rendőrségünk van aki még foglalkozik is két átlagember személyes vitájával úgy, hogy más bűncslekmény nem történik. ( A 90-es években valóban a bűnöldözéssel és a szervezett bűnözéssel foglalkoztak. Mikor Doszpot Péter nyilatkozott már abból is lehetett látni, hogy polgárbarátok a rendvédelmi szervek az állampolgárokkal). Igazából van rá még esély, hogy valaha lesz olyan demokratikus légkör a társadalomban mint pl. a 2000-es évek elején? Egy ellenzéki kormány azt vissza tudná hozni?
2021. ápr. 9. 21:08
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
58%
Én 2008 körül, még szinte gyerekként meg voltam róla győződve hogy az MSZP-nél rosszabb nincs. Aztán eltelt az elmúlt 11 év és kb. isteni megváltás lenne ha Gyurcsány és az MSZP visszatérne. Óvodáskiscserkészek voltak ők ahhoz a károkozáshoz képest amit Orbánék az elmúlt 11 évben véghez vittek.
2021. ápr. 9. 21:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
40%
Nem lenne megváltás, csak ezt nyomják a propaganda médiából. Nyomor volt a köbön gyurcsány alatt : állandó víz,villany,gázár-emelések voltak, bércsökkentés, magas adók, elbocsájtások, államcsőd, IMF hitel. Senkinek sem hiányzik az a korszak elhiheted, csak sok a DK aktivista és ezt írják mindenhova
2021. ápr. 9. 21:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:
44%
#2 Már bocs, nem tudom te melyik univerzumban létezel, de Gyurcsány alatt pl. 4900 Ft volt a TB per hónap, most 8000 Ft. Az ÁFA Orbán alatt lett 27% ami világrekord. A kenyér meg a benzin kb. felébe került mint most. Az euró volt vagy 260 Ft - most 360. Soroljam? Az hogy neked Orbán mit kamuzik amit te beszopsz kritika nélkül az mellékes, a tény az, hogy soha ilyen magas adók és ilyen nyomor ebben az országban nem volt mint az elmúlt pár évben.
2021. ápr. 9. 21:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:
20%

Ahha,persze,persze...

Még hogy megváltás lenne Gyurcsány,jesszuss...


Lehet Orbanékat kritizalni,ahogy én is teszem,mert tény,hogy nem a legjobban kormányoznak.


De ha most Gyurcsányék lennének hatalmon,akkor az országnak kampec lenne.

Egyszerűen meghallna a magyar gazdaság és totális államcsőd lenne.


Tudjuk,hogy kezelték a legutóbbi világválságot is.

Ezt pedig mégjobban elcsesznék.

2021. ápr. 9. 21:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 anonim ***** válasza:
35%

#2

Ja... Növekedtek a gázárak, csak éppen a tartalék láng felfűtötte a lakást. Most nem növekszik a gáz ár, csak jóval többet használunk. Pedig azóta le lettek cserélve jobbra a nyíllászárók és és kapott egy 5 centis nikecelt a ház. Valamint azóta enyhébbek a telek is, de mégis több gáz kell a 21-22 fokhoz, mint gyúrcsány idején. Pedig tényleg azóta még annyi se kellene, hiszen le van szigetelve a ház és jobbak a nyílászárók.

2021. ápr. 9. 21:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 anonim ***** válasza:
47%
#4 Most annyi támogatást kapunk az EU-tól mint még soha, mégis közel az államcsőd. És még világválság sincs. Érdekes azt mindenki elfejeti hogy 2008-ban világválság volt. Elárulom, EU támogatások nélkül ez az ország már vagy 4 éve csődbe ment volna. Gyurcsány nem lopott ezermilliárdokat mint Orbán meg Lőrinc haverja.
2021. ápr. 9. 21:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 anonim ***** válasza:
62%

senki nem számított arra szerintem, hogy a fidesz egy nemzetszocialista burokba bújtatott tolvajbanda.

most már tudjuk ezt.

csak a szavazóik még mindig csak a parasztvakító körítést látják, nem pedig a tényeket.

ez meg probléma abban, hogy megszabaduljunk tőlük.

2021. ápr. 9. 21:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:
37%

Hol van most közel az államcsőd??


A gazdaság tényleg lelassult -mint a vilagon mindehol-,de hogy államcsődhöz közel legyünk,az egy orbitális nagy hazugsag.


"És még világválság sincs."

Áhh,tényleg nincs,végülis minden ugyanúgy megy a gazdasagban is,mint a koronavírus miatti járvany előtt is,igaz?


"Elárulom, EU támogatások nélkül ez az ország már vagy 4 éve csődbe ment volna."


2008-2010-ben ment volna csődbd,ha ezek maradtak volna.

2021. ápr. 9. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 anonim ***** válasza:
31%

Ertem en, hogy az ido megszepiti a multat ... na de azert maradjunk mar ket labon a foldon allva!

Bocsika, de tizeneve is pusztulat volt a Gyurcsanyfele bagazs ... azota felettuk is eljartak az evek ... es nem jo ertelemben.

2021. ápr. 9. 21:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 anonim ***** válasza:
67%

Gyurcsány-kormány



- vezette be a babakötvényt



- emelte a családi pótlékot- épített több száz kilométer autópályát, több hidat



- felújított több száz óvodát és iskolát



- épített 6 új egyetemi központot



- létrehozta az első magyarországi szélerőműveket



- emelte a nyugdíjakat. A világválságig 13. havit is adott



- emelte az özvegyi nyugdíjat



- hozta be a Mercedes-gyárat



- teljes lefedettségűvé tette a légimentést



- megőrizte az egyetemi autonómiát, nem zavart el egyetemet



- megvalósította a szabad tankönyv választást



- idején nem volt ekkora egyetemi tandíj



- nem ültetett pártkatonákat független intézmények élére



- nem foglalta el a közszolgálati médiumokat



- nem fosztotta ki az önkormányzatokat



- megbecsült szövetséges volt az EU-ban és a NATO-ban



- csatlakozott a schengeni egyezményhez, szabaddá téve a határokat, az utazást



- úgy emelte határon túli magyar iskolák, könyvtárak, színháztámogatását,



hogy ezért cserébe nem várt el politikai támogatást



- emelkedtek a reálbérek



- erősebb volt a forint



- olcsóbb volt a benzin és az élelmiszer



- kisebb volt a hiány és az államadósság



- nem menekült el 500 ezer magyar



- nem küldték haza a meg nem gyógyult betegeket a kórházból



- nem foglalta el a színházakat



- nem gyűlöletet, hanem toleranciát hirdetett



- nem üldözött civil szervezeteket



- több gyermek született



- kisebb volt a halálozás



- többen jártak egyetemre



- több uniós támogatást hozott, mint az Orbán-kormány



- a miniszterelnök családja, baráti köre nem hogy nem lehetett volna milliárdos, de nem is pályázhatott volna uniós pénzekre



- nem mondták meg, ki a magyar és hogy ki hogyan éljen

2021. ápr. 9. 21:43
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!