Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Egyre inkább azt veszem...

Egyre inkább azt veszem észre, hogy a Fidesz az egyetlen hiteles jobboldali-konzervatív párt, mert a Jobbik inkább szélsőséges, gyerekes, és Kádár-nosztalgikus, igazam van?

Figyelt kérdés
2010. aug. 27. 12:01
1 2
 11/20 anonim ***** válasza:
65%

A Fidesz az egyetlen jobboldali párt. Az MDF nevezi magát még konzervatívnak, de csupán az MSZP bábja, illetve Dávid Ibolya magánvállalkozása. A Jobbik egyszerűen egy nacionalista kommunista párt, a Kádár után nosztalgiázó, csalódott szocikat gyűjti össze főleg.


Ez mondjuk köztudott, aki odafigyel kicsit a politikára, az tudja, hogy a Jobbik minden, csak nem jobboldali. Különben amerikai vagy nyugati összehasonlításban a Fidesz is maximum centrum (bár az új adótörvények óta nevezhető enyhén jobbközépnek), ugyanis a magyar pártválaszték eléggé balra van hangolva alaphelyezetben.

2010. aug. 27. 16:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/20 anonim ***** válasza:
17%

12:09


"Nem tudom, hogy lehet hiteles egy olyan párt, amelyik a rendszerváltás óta gyakorlatilag az összes politikai ideológiai áramlatot végigjárta, ide-oda forgatva a köpönyegét."


A Fidesz nagyjából 1993-ig működött liberális pártként, ezután kezdődött a "fordulata", és 1995-re már nagyjából a mostani ideológiai arculattal rendelkezett.


Ez összesen egy darab változás, az sem éppen 180 fokos átmenet, ugyanis az MSZP-ellenesség végig megmaradt. Az egy másik párt, amelyik köpönyeget forgatott és elárulta az elveit: az SZDSZ, amely feladta az MSZP-ellenességet és az MSZP hű szolgájául szegődött.


1994-ben Magyarországon felbomlott a liberális oldal, mely addig a bal- és jobboldal között harmadik oldalként funkcionált. Az SZDSZ elment balra, a Fidesz elment jobbra. Utólag nem nehéz eldönteni, melyik döntött jól.


Viszont nem ide-oda forgott, hanem egyszer váltott a Fidesz. Valószínűleg ez fáj a frusztrált balosoknak azóta is, hogy szemben az szdsz-szel, mdf-fel és a többi bohócpárttal a fidesz soha nem volt hajlandó együttműködni az mszp-vel.


De nem kell sírnia az mszp-nek, nem marad mindig egyedül. Majd szövetkezik vele előbb-utóbb a jobbik :))))

2010. aug. 27. 16:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/20 anonim ***** válasza:
54%

előző: abszolút liberálisból kezdte, aztán amikor üresedés lett, azonnal átrohantak a konzervatív jobboldalra - ezen lehet, vitatkozni, hogy ez vajon 180 fokos fordulat volt-e, vagy csak 179, de kb. ennyi helye van a vitának.

Előtte elzárkóztak a nemzeti oldaltól, meg főleg az egyháztól, azóta elő lett adva a nagy keresztényi fordulat is (Pál-fordulat, hogy találóan fejezzem ki magam), összefekvés a KDNPvel (előtte meg a Kisgazdákkal meg az MDFfel, ha épp az kellett a hatalomhoz) erőteljes bekukkantás a nemzeti oldalra, sőt kikacsintgatások a radikálisok felé is, hogy onnan is elszívják a szavazatokat - egy a zászló, egy a tábor, ismerős ugye?


Abban igazad van, hogy abból a szempontból csak egyszer fordultak, hogy a liberális időből még volt egy meghatározható irányzatuk, amivel lehetett őket azonosítani, majd amióta ezt leváltották, és egy mindent felölelő jobboldali tömörülést próbálnak megcsinálni, ami ugyanúgy igyekszik magához édesgetni a nemzeti radikálist, a nem radikális nemzetit, a radikális nem nemzetit, a konzervatív polgári és értelmiségi réteget, a "panelprolit", a centrumon lévőket, mindenkit, aki él és mozog, azóta valóban nincs ilyen, inkább ugyanannak a hipermarket láncnak az újabb és újabb akciós arculat akcióit láthatjuk.

2010. aug. 27. 17:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/20 anonim ***** válasza:
73%

Ennyire hiteles és jobboldali a zsidesz:


[link]


a Magyar népköztársaságra esküdött egy narancsos

http://www.youtube.com/watch?v=hf7LNDvlYvk


Hithű elnyomó kommunisták a Fidesz demokrata köreiben Sarkadon

http://www.youtube.com/watch?v=iIyrgrVkjRI

2010. aug. 27. 23:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/20 A kérdező kommentje:
Én egy olyan embernek egy szavát se hiszem, aki "zsidesz"-nek mondja a Fideszt, mert az tuti, hogy kurucnyik
2010. aug. 27. 23:14
 16/20 anonim ***** válasza:
33%

Üdv mindenki!


1. Maga az a fogalom, hogy szélsőjobb még nem tisztázott, hiszen minden országban máshogy néz ki a spektrum/patkó + attól függ milyen ideológiát vélsz szélsőségesnek.

2. "szélsőséges, gyerekes, és Kádár-nosztalgikus"- Kádár nosztalgikus? Mutass már erre valami bizonyítékot legyél szíves!

3. Két ideológiai spektrum is van: gazdasági és társadalmi. A gazdaságin a két véglet és szélsőség a szabadpiac+vadkapitalizmus a másik szélén meg a sztálinizmus zárt és kontrollált tervgazdasága. Ezen spektrum közepén helyezkedik el a harmadik út-azaz a kevert piaci mechanizmus(ezt képviseli a jobbik). Ugye, nem is annyira szélsőséges? A társadalmi spektrum szélein vannak a diktatórikus soviniszta ideológiák pld.:nácizmus, illetve a sztálinizmus. Középen a demokráciát és a parlamentarizmust tisztelő konzervativizmus, a liberalizmus különböző formái, nacionalizmus, és a keresztény ideológiák. Biztos, hogy szélsőséges párt?

3. A nemzeti konzervativizmus pontosan, hogy a Jobbikra jellemző, sőt egy-két tagja túlerőlteti. És igen már más kérdéseknél is leírtam, hogy van ennek a pártnak is nyomorék, tetű, bunkó majom tudatlan-tanulatlan tagja, de ne 30 alapján ítélj 300.000-t.

4. Aki olvasta a Jobbik programját az tudja, hogy nem cigánygyűlölő párt, hanem pont hogy segíteni akar rajtuk és ezzel együtt a magyarságon is.

5. Kérdező be tudod bizonyítani, hogy szélsőséges párt? Csak kíváncsi vagyok rá, miért tartod annak :) De tényleg minden sárdobálás, meg fikázás nélkül, kíváncsi vagyok. De persze ha tudom próbálom majd azért megvédeni. :)


6."Ez mondjuk köztudott, aki odafigyel kicsit a politikára, az tudja, hogy a Jobbik minden, csak nem jobboldali."- Hát én figyelem a politikát, de ezek szerint vak vagyok meg süket.... szerintem bár lehet máshogy értelmezzük a jobboldali szót, de nagyon is az.

2010. aug. 27. 23:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/20 A kérdező kommentje:

A lényeg, hogy a Jobbikra nem azok az emberek szavaznak, akik jobboldali érzelműek, hanem azok, akik már 1990 óta Kádár-elvonási tünetekben szenvednek és pótolni próbálják valamivel. Egészen eddig az MSZP-re szavaztak, mert az hasonlított rá legjobban mer szocialista, de most meg a Jobbikra mert mindenféle kommunisztikus ígéretet tett.


A Fidesz viszont azoknak a pártja, akik a 80-as években rockerek voltak, nempedig Kádár seggét nyalták!



A sok mai fiatalnak bemesélték, hogy milyen jó volt a Kádár rendszer, ezért ők is Jobbik-támogatók lettek.

2010. aug. 27. 23:54
 18/20 anonim ***** válasza:
44%

17:34


"ezen lehet, vitatkozni, hogy ez vajon 180 fokos fordulat volt-e, vagy csak 179"


Egyik sem. Hárompólusú volt a politikai paletta (jobb, lib, bal), a lib pólus megszűnt, a fidesz jobbra ment, az szdsz balra. Átrendeződés történt. Meg egy kicsit öregedtek a fiúk.


Akinek ez nem tetszett, az átment az SZDSZ-be. Pl. Fodor Gábor. Akinek az 1992-es liberális fidesz tetszett, az szavazhatott továbbra is az SZDSZ-re. Senki se lett átverve, legkevésbé a Fidesz 1994-es, 1998-as stb. szavazói.


Akik folyamatosan hisztiznek a Fidesz "köpönyegforgatása" miatt, azok a baloldaliak, akik sohasem szavaztak a fideszre.


"Abban igazad van, hogy abból a szempontból csak egyszer fordultak"


Egyszer fordultak. Liberálisból lettek konzervatívok. Gazdasági elképzeléseik alig változtak, néhány szimbolikus témában (egyházak, nemzet stb.) változott (fejlődött) a véleményük. Tehát olyan kérdésekben, amelyek gyakorlati, gazdasági témákat érintenek, alig.


Ha fokokat kell számolni, akkor nem 180, nem 179, inkább úgy mondanám, hogy gazdasági kérdésekben néhány fok, szimbolikusakban 120 fok.


De nem az a lényeg, hogy mennyit fordultak 1994 körül, mert 2010-ben ez tökéletesen érdektelen. 1995-96 óta a Fidesz ugyanaz. Kb. ugyanazok szavaznak rá 2010-ben, mint akik 2006-ban, 2002-ben és 1998-ban a jobboldalra szavaztak. Az, hogy mi volt 1990-ben, tökéletesen érdektelen. Az SZDSZ-nek sem mentség, hogy mit képviseltek 1990-ben. Elcseszték, úgyhogy mentek a kukába. A Fidesz jól döntött, most a lakosság többsége támogatja. Az MDF is elcseszte, ők is kuka.


"a liberális időből még volt egy meghatározható irányzatuk, amivel lehetett őket azonosítani"


Ma is lehet, csak a gyűlölettől vak vagy és nem látod.


Egyébként a néppártok ideológiai arculata sosem olyan egyszerű, mint a fél százalékos radikális pártoké. Jó példa az MSZP, ami egyszerre a "kisemberek" pártja és az "a békákat nem kérdezik meg, amikor lecsapolják a mocsarat" típusú multimilliárdos cinizmusnak is a pártja. Ilyenek a néppártok. Üdvözöllek a valóságban, ideje megszokni, hogy a modern demokrácia az ilyen.

2010. aug. 28. 02:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/20 anonim ***** válasza:
44%

tegnap 23:54


A Jobbik szavazóinak többsége 2006-ban még MSZP-s volt. Aztán csalódtak az MSZP-ben, de mivel a baloldali sajtó hosszas munkával zsigeri Fidesz-gyűlöletet oltott beléjük, ezért leszavaztak az első szembejövő pártra, amelyik MSZP-ellenes, ugyanakkor Fidesz-ellenes is. Ez volt a Jobbik. Ráadásul a Jobbik a kommunista, kádárista retorikájával ideális a kiábrándult balosoknak.


A Fidesz-FKGP-MDF koalícióra 1998-ban 2 millióan szavaztak, a Fidesz-MDF-re 2002-ben 2,3 M, 2006-ban a Fideszre 2,2 M, 2010-ben 2,7 M fő. A 2010-es Fidesz-szavazók 4/5 része már 1998-ban is jobboldali szavazó volt és így tovább. Ekkor még sehol se volt a Jobbik. A Jobbik csak akkor jelent meg, amikor az MSZP támogatottsága összezuhant. Nem a jobboldali szavazók szavaznak a Jobbikra, hanem BAZ, Heves stb. frusztrált komcsijai.

2010. aug. 28. 02:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/20 anonim ***** válasza:
50%

23:50


"Maga az a fogalom, hogy szélsőjobb még nem tisztázott"


Tisztázott. A szélsőjobb egy gyűjtőnév, pont olyan pártokat sorolnak oda, mint a Jobbik. Mo.-on a Jobbik a szélsőjobb. Miért, szerinted melyik? A Munkáspárt?


"Kádár nosztalgikus? Mutass már erre valami bizonyítékot legyél szíves!"


Nem hiszem, hogy nem olvastál még jobbikostól az "elmúlt húsz évet" sirató nyávogásokat. Ha máshol nem, jobbikos szórólapokon olvashattad, hogy "20 évet a 20 évért". Tehát a Jobbik elutasítja az elmúlt 20 év politikai rendszerét. Nem az azelőtti 40 évet, nem is az elmúlt 60 évet. Hanem a Jobbiknak az elmúlt 20 évvel, vagyis a demokráciával és piacgazdasággal van baja. Kádárista.


"Két ideológiai spektrum is van: gazdasági és társadalmi."


Igen, az amerikai libertárius párt kampányeszköze (political compass) szerint :))))))))))))))))))


A jobbik nem azért szélsőséges, mert valaminek a szélén van. Nem azért szélsőjobbos, mert nagyon jobboldali. Ugyanis a jobbik egy kicsit sem jobboldali. Az, hogy "szélsőjobb", egy önkényes elnevezés, amit a neonáci jellegű (bezárkózó, idegengyűlölő, soviniszta, piacellenes) pártokra szokat alkalmazni. Igazából eléggé félrevezető név a szélsőjobb, mert azt sejteti, hogy a szélsőjobb az egy erős jobboldaliság. Holott nem igazán az.


"A nemzeti konzervativizmus pontosan, hogy a Jobbikra jellemző, sőt egy-két tagja túlerőlteti"


A jobbik egy balos, radikális párt. A radikalizmus a konzervativizmus ellentéte. A balosság szintén ellentétes a konzervativizmussal. A jobbik nemzetibolsevik, nem pedig nemzetikonzervatív.



"Aki olvasta a Jobbik programját az tudja, hogy nem cigánygyűlölő párt"


Lárifári. Aki olvasta valaha jobbikosok hozzászólásait bárhol, az tudja, hogy a jobbik cigánygyűlölő párt. Aki olvasta a kurucinfót, az is tudja.

2010. aug. 28. 10:07
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!