Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Orbán milyen indokokra hivatko...

Orbán milyen indokokra hivatkozva nem vitázott a 2010-es, 2014-es és 2018-as választások elõtt?

Figyelt kérdés

Már elfelejtettem és érdekelne, hogy akkoriban mik voltak a kifogásai.


Megjegyzem, ez már nevetséges, hogy most negyedszerre (!) is talál valami okot, a hívei meg bekajálják :)


Szóval emlékszik valaki, hogy a többi választás elött miért nem?



2022. febr. 7. 02:08
1 2 3
 11/25 anonim ***** válasza:
10%

#10 1998-ban és 2002-ben még nem volt minden politikai erő mögött több ciklusnyi kormányzás, nem volt az embereknek olyan viszonyítási alapja , mint most.

Ahogyan nem derült ki már az, hogy nem számít ki nyeri a vitát, az emberek nem értelem hanem szimpátia alapján szavaznak utána - lásd. Medgyessy, aki egyértelműen vesztett és bizonyította, hogy tényleg nem alkalmas kormányfőnek, majd pont azért tetszett az embereknek, mert szegényt a zorbán bántotta és olyan kis szerencsétlenke volt.

Ahogy 2006-ban pedig bebizonyosodott, hogy ha gátlástalan ember ül a vita egyik térfelén, akkor hiába mond a másik igazat, a folyamatos hazugságával meg tudja nyerni a vitát és a pártjának a választást. Aztán az egész ország szenvedi el a következményeit.

MZP rosszabb, mint gyurcsány. Nem csak hazudik folyamatosan, de azonnal le is tagadja és az ellenkezőjét mondja Gyurcsánynál még lehetett hinni, hogy nem hazudik, mert csak később bukott le amikor a választási győzelem másnapján az ellenkezőját tette. MZP-ről viszont már most tudni, hogy folyamatosan hazudik, gátlások nélkül mondva valamit majd letagadja és mondja az ellenkezőjét. Egy ilyen alakkal nem lehet vitázni.

Egy vitának akkor van értelme ha azzal szavazókat lehet szerezni. Egy Orbán-MZP vitában azonban ez nem történik meg. Aki addigra nem tudja biztosan, hogy melyik csapatra szavaz majd , az el se fog menni választani, mert nem érdekli a politika. Az MZP tábor szavazóinak mindegy, hogy mi lesz a vitában, akkor is a zorbán lesz a patás ördög akit minden áron le kell váltani, ezen nem változtat. Mindenképpen azt fogják kihozni, hogy MZP győzött. Ahogy ugyanez érvényes Orbán szavazóira is fordítva.

A bizonytalanokat meg nem érdekli és nem is fogják megnézni.

2022. febr. 7. 08:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/25 anonim ***** válasza:
67%

gyáva izé akarom mondani gyárt inkább kifogásokat


Brutális szegénységi bizonyítvány az utcai harcos még egy vitától is megfutamodik....


Amúgy ha nem lenne benne biztos felmossák vele még az alagsort is kiállna, de képzeljétek el a szitut MZP megkérdezi tőle épülget a hatvanpusztai hoszienda? mit mondana rá? :D

2022. febr. 7. 08:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/25 anonim ***** válasza:
71%

"1998-ban és 2002-ben még nem volt minden politikai erő mögött több ciklusnyi kormányzás, nem volt az embereknek olyan viszonyítási alapja , mint most."



A világ folyamatosan változik. A körülmények is. A problémák és az arra adandó válaszok is. Sőt, az emberek is.

Például az új generáció. Amelyik nem a múlt felemlegetéséből akar megélni, hanem megoldásokból.

Te kvázi azt mondod, hogy jó volt nekünk a gőzgép is, csak tudnám, akkor most miért itt beszélgetünk?



"Ahogyan nem derült ki már az, hogy nem számít ki nyeri a vitát, az emberek nem értelem hanem szimpátia alapján szavaznak utána"



A viták részbwn a stabil szavazóbázis megerősítését, részben a bizonytalanok döntésének segítését szolgálják. Miután vannak olyanok, akik nem érzelemből politizálnak.


"- lásd. Medgyessy, aki egyértelműen vesztett"


Ez a kinelentés egy csúszfatás. Megoszlottak a kutatási eredmények arról, hogy azt a vitát ki nyerte. De az Orbánt győztesnek kihozó eredmények is "mininális előny"ről írtak.



"Ahogy 2006-ban pedig bebizonyosodott, hogy ha gátlástalan ember ül a vita egyik térfelén, akkor hiába mond a másik igazat, a folyamatos hazugságával meg tudja nyerni a vitát"


Tehát te komoly arccal ki mered jelenteni, hogy ott az egyik fél csak hazuditt, a másik csak igazat monditt.

Sajnos ki kell ábrándítsalak: a végug őszinte Orbán uvyanazt tette, amit máig tesz: féligazságokat hangoztatitt, értelmekre hatott hamis állításokkal és hamis statisztikai adatokkal akarta igazolni az állításait.



"Aztán az egész ország szenvedi el a következményeit."


Én ebben messze nem vagyok ennyire biztos. Ha óhajtid, kifejtem, miéet, bár tartok tőle, hogy falrahányt borsó lenne.


"MZP rosszabb, mint gyurcsány. Nem csak hazudik folyamatosan, de azonnal le is tagadja és az ellenkezőjét mondja 9"


Talán elegendő lenne egyszer az állításból is az eredetit meghallgatnod, nem azt, amelyik a kormánymédia szűrőjén át érkezett.


MZP követ el hibákat, de amit állítasz róla, az konkrétan nem igaz.


"Gyurcsánynál még lehetett hinni, hogy nem hazudik"


Gyurcsánynál pontosan lehetett látnu, hogy sok ígéret mögött nincsenek meg a szükséges számok. Akit ez váratlanul ért akkor, az jobban teszi, ha ma hallgat.


Továbbá Gyurcsány, aki akkor egy fél ciklust zárt le, átvett egy túlígért, túlköltött, mszp által vezérelt trágyadombot.


És ha abból a beszédből többet is megéetettél, mint a fidesz, akkor talán emlékszel egy olyan mondatra, hogy "nem csinálom tovább". Gyurcsány rohadtul nem azt akarta, amit az mszp. Valóban reformokat akart. Amiket az mszp meg gáncsolt el folyamatosan.


És ezzel rávilágítottam arra, hogy ott valójában az mszp bukott le, mégis Gyurcsány vitte el a balhét.



"MZP-ről viszont már most tudni, hogy folyamatosan hazudik"


Ez úgy hangzik pontosan, hogy MZP-t az elejétől úgy akarják beállítani, hogy folyamatosan hazudik.


S teszi mindezt egy olyan médiabirodalom, mely minden évben magasan a legtöbb helyreigazítási pert bukja.



"Egy vitának akkor van értelme ha azzal szavazókat lehet szerezni."


Szuper! Akkor vitára fel! Ugyanis szavazókat lehet vele szetezni!


"Egy Orbán-MZP vitában azonban ez nem történik meg."


Mondod te, minden alap nélkül.


"Aki addigra nem tudja biztosan, hogy melyik csapatra szavaz majd , az el se fog menni választani"


Ez hülyeség. Láttál mostanában közvéleménykutatási adatokat3 még a biztosan szavazók közt is nagy a bizonytalanok aránya.

2022. febr. 7. 09:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/25 anonim ***** válasza:
100%
Hősiesen ellenállt az idegeneknek...
2022. febr. 7. 09:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/25 anonim ***** válasza:
29%

#13 "Például az új generáció. Amelyik nem a múlt felemlegetéséből akar megélni, hanem megoldásokból.

Te kvázi azt mondod, hogy jó volt nekünk a gőzgép is, csak tudnám, akkor most miért itt beszélgetünk?"

Nem.

Azt mondom, hogy nem kellene ostoba hülyegyerek módjára mindig megpróbálni feltalálni a spanyol viaszt, hanem elég lenne okulni a korábbi történtekből. Ehhez viszont ismerni kellene mi történt, mert ha nem tudod mi volt a múltban ami elvezetett ehhez a jelenhez, akkor újra meg újra el fogod követni azokat a hibákat amiket az elődeid elkövettek.

Ma már meg sem kell erőltetned magad, pillanatok alatt otthon ülve megismerheted azt, hogy a politikai csoportok mit tettek az elmúlt években ha hatalomra kerültek.

Miért hiszed, hogy ha egy politikai csoport 3 ciklusban volt már kormányon akkor egy negyedikben mást és másképpen fog csinálni, mint előtte?

Ha már a példád: te most azt mondod nem tanulsz a múltból, nem érdekel ki mit csinált korábban, majd te jobban feltalálod a gőzgépet újra.

"Ez a kinelentés egy csúszfatás. Megoszlottak a kutatási eredmények arról, hogy azt a vitát ki nyerte. De az Orbánt győztesnek kihozó eredmények is "mininális előny"ről írtak."

Nem. Ez a csúsztatás amit te csinálsz!

Pontosan az történt amit leírtam - a ballib média szerint Medgyessy győzött, a jobboldaliak szerint Orbán, a bizonytalan szavazók meg annak ellenére szavaztak Medgyessyre, hogy Orbánt tartották a vitában nyertesnek, csak mert a csúnya erőszakos Orbán nem tetszett nekik, a szegény habogó Medgyessy meg a gyámoltalanságával szimpátiát váltott ki.

"Tehát te komoly arccal ki mered jelenteni, hogy ott az egyik fél csak hazuditt, a másik csak igazat monditt."

Mivel a tények bebizonyították és maga gyurcsány is elmondta az őszödi beszédében, hogy csak hazudott, ezért igen, ezt ki lehet/kell jelenteni. Ami állításai gyurcsánynak voltak azokat ő maga cáfolta meg egyrészt ebben a beszédben, másrészt abban, hogy mindent amit tagadott azt megtett amint megnyerte a választást. Ha pedig ő hazudott, akkor Orbán mondott igazat.

"Továbbá Gyurcsány, aki akkor egy fél ciklust zárt le, átvett egy túlígért, túlköltött, mszp által vezérelt trágyadombot."

Az a gyurcsány sportminiszter volt abban a kormányban, nem egy kívülálló. Tudta mit vállal, ő puccsolta meg Medgyessy-t. Ha most Varga Mihály vagy Szíjjártó átvenné Orbán helyét, te azt mondanád, hogy jaj, nem is kell rajta semmit számon kérni, hiszen csak átvett egy korábbi kormányzást? Nem az lenne, hogy ha a kormány tagja volt előtte, a párt tagja és vezető személyisége, akkor együtt csinálták azt a korábbi helyzetet?

Az őszödi beszédet nem egyszer, nem ötször olvastam/hallottam az elmúlt években, sokkal többször. Az pontosan arról szól, hogy gyurcsány mindent tudott, mindent vezérelt és ennyire tellett tőlük, attól a kormányzattól, azoktól a gazdaságba beleszóló emberektől. Minderről pedig hazudtak neked. Nem nekem, mert én nem hittem egy szavukat se - hanem neked, aki rájuk szavaztál.

"Ez úgy hangzik pontosan, hogy MZP-t az elejétől úgy akarják beállítani, hogy folyamatosan hazudik."

Nem, ez úgy hangzik ahogy leírtam, MZP folyamatosan hazudik. Ott vannak a videók arról amiket mond majd ahogy letagadja. Nem újságcikkek meg elmondások, konkrét felvételek a saját mondataival. Pont.

"Ez hülyeség. Láttál mostanában közvéleménykutatási adatokat3 még a biztosan szavazók közt is nagy a bizonytalanok aránya."

Ez nem így van. A biztos szavazók között azoknak az aránya nagy akik nem árulják el, hogy kire fognak szavazni. Ez egy kategória minden közvéleménykutatónál azokkal, akik nem tudják kire szavazzanak.

2022. febr. 7. 10:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/25 anonim ***** válasza:
40%

"Ez hülyeség. Láttál mostanában közvéleménykutatási adatokat3 még a biztosan szavazók közt is nagy a bizonytalanok aránya."


A közvéleménykutatások azt mutatják, hogy MZP népszerűsége folyamatosan csökken október vége óta. Ebből pedig az következik, hogy ő csak nyerhet egy vitával.

Erről szól az egész. Ha valaki csak nyerhet vele, akkor másik csak veszíhet, akkor nyilvánvaló, hogy a vesztésre álló megpróbálja ezt kiharcolni. A gond csak az, hogy MZP eddigi kommunikációja alapján normális ember nem ül le vele vitázni.


Már a vita lebegtetésével is nyer, mert azt sugallja, hogy ő erre az alkalmas ember. Ahogy telik az idő és zuhan tovább a népszerűsége, annál fontosabb lesz számára a vita és Orbán számára pedig nagy hiba lenne belemenni.


A "kérdező" meg egyértelműen hazudik. Egyik mondatában azt állítja, hogy nem emlékszek az okokra, a másikban azt, hogy "talál valami okot, a hívei meg bekajálják", tehát van véleménye az okokról.

2022. febr. 7. 10:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/25 anonim ***** válasza:

"Az a gyurcsány sportminiszter volt abban a kormányban, nem egy kívülálló."


Valamint Medgyessy stratégia tanácsadója volt.

2022. febr. 7. 10:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/25 anonim ***** válasza:
46%

#17 Így van. "Mellesleg".

Ahogy most is történne ha MZP lenne a kirakatban, mint miniszterelnök.

2022. febr. 7. 10:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/25 A kérdező kommentje:

16-os. Nem hazudok, tessék szövegérteni. Ott van a leírásban, nem emlékszem, mik voltak az okok, na de biztosan voltak, amit meg a szavazói mindig azonnal elhisznek neki.

A kérdés: mik voltak ezek a kifogások.

2022. febr. 7. 11:42
 20/25 anonim ***** válasza:
55%

"Nem.


Azt mondom, hogy nem kellene ostoba hülyegyerek módjára mindig megpróbálni feltalálni a spanyol viaszt, hanem elég lenne okulni a korábbi történtekből."



És neked mit jelent "okulni a történtekből?"



"Ehhez viszont ismerni kellene mi történt, mert ha nem tudod mi volt a múltban ami elvezetett ehhez a jelenhez, akkor újra meg újra el fogod követni azokat a hibákat amiket az elődeid elkövettek."


Szuper! Ha ezt ilyen szépen elmondtad, akkor végképo nem értem a problémádat. Sok olyan pártot látok, mely okult a múlt hibáiból, sőt, a tagság is lecserélődött. Egyet kivéve. Ott még a vének is pályán vannak. Kitalálod, melyik az?



" Ma már meg sem kell erőltetned magad, pillanatok alatt otthon ülve megismerheted azt, hogy a politikai csoportok mit tettek az elmúlt években ha hatalomra kerültek."


Egyedül az a probléma, hogy mindezt egy szubjektív szemüvegen keresztül mutatják meg neked.


" Miért hiszed, hogy ha egy politikai csoport 3 ciklusban volt már kormányon akkor egy negyedikben mást és másképpen fog csinálni, mint előtte?"


Erre fentebb már a választ is megkaptad.



"Ha már a példád: te most azt mondod nem tanulsz a múltból, nem érdekel ki mit csinált korábban, majd te jobban feltalálod a gőzgépet újra."


Hát, ezt nem értetted meg...



"Nem. Ez a csúsztatás amit te csinálsz!"


Ha ezt állítod, megtennéd, hogy megcáfolod?



"Pontosan az történt amit leírtam"


Elhiszem, hogy te ezt hiszed.


Ahhoz a buktához azért kellett az a négy év is, amit Orbán produkált.


"Mivel a tények bebizonyították"


Mit is bizo yítottak be, milyen tények? Ne röh{gtesd ki magad ember! Orbán abban a vitában már lezajlott folyamatokat és intézkedéseket bírált gamis statisztikai adatokkal. Gyurcsány meg elmondta helyette a valós adatokat. Internet már akkor is volt, utána lehetett nézni, ki nem mond igazat. Gyurcsány a jövőidejű ígéretekben nem mondott igazat. Azt meg kifejtettem egy korábbi válaszomban, hogy miért.



"és maga gyurcsány is elmondta az őszödi beszédében, hogy csak hazudott"


Akkor azt a beszédet érdemes lenne egyszer eredetiben meghallgatni. Ugyanis nem mo dott olyat, hogy hazjdott. Többesszám első személyben beszélt. Valamint négy évről, amiben nem csináltak semmit. Jelzem, kb 2 éve volt akkor miniszterelnök. Gondolkozzunk néha egy kicsit!



"ezért igen, ezt ki lehet/kell jelenteni."


Kijelenteni, ki lehet, ha szeretsz valótlant állítani...



"Ami állításai gyurcsánynak voltak azokat ő maga cáfolta meg egyrészt ebben a beszédben, másrészt abban, hogy mindent amit tagadott azt megtett amint megnyerte a választást."


Példát, ha említenél...



"Az a gyurcsány sportminiszter volt abban a kormányban, nem egy kívülálló."


Most ezzel ugye nem azt akarod nekwm bemesélni, hogy egy aditt tárca minisztere képben van a területét nem érintő számokkal?

Ez ma sincs így. Akkor mitől lett volna másképo?


"Tudta mit vállal, ő puccsolta meg Medgyessy-t."


Ez megint egy újabb baromság.

Megyóval a saját szavazói sem voltak elégedettek.



" te azt mondanád, hogy jaj, nem is kell rajta semmit számon kérni, hiszen csak átvett egy korábbi kormányzást?"


Imádom ezeket a" mi lenne, ha" kérdéseket...

Ha Varga Mihály lenne az, nála azért elgondolkodnék, mennyire hihető, hogy nincs képben. Mégiscsak a gazdasági tárca tartozik hozgá, így eléggé mellément a példa. De megnyugtatlak, ha más miniszter lenne a befutó, akkor rajta csak azért verném el a port, amit már ő csinál.


"Nem az lenne, hogy ha a kormány tagja volt előtte, a párt tagja és vezető személyisége, akkor együtt csinálták azt a korábbi helyzetet?"


Nem. Nem az lenne.



"Az őszödi beszédet nem egyszer, nem ötször olvastam/hallottam az elmúlt években, sokkal többször."


Na, ez azért megnyugtató, hogy túljutittál azon a két elhíresült mondaton. Sokan nem mondhatják ezt el magukról.


"Az pontosan arról szól, hogy gyurcsány mindent tudott, mindent vezérelt és ennyire tellett tőlük" persze. Onnantól, hogy miniszterelnök lett, mindenről tudott. Csak épp a keze volt megkötve.


"Minderről pedig hazudtak neked. Nem nekem, mert én nem hittem egy szavukat se"


Milyen jó, hogy leírtam: világosan látszott, hogy Gyurcsány sok ígérete mögött nincsenek meg a számok, de azért nekem hazudtak, neked nem...



"hanem neked, aki rájuk szavaztál."


Ha elfogadsz egy javaslatot: vidd vissza a Tescoba az akciós varázsgömböt, mert téged átbsztak. Nem rájuk szavaztam.


De bájos, hogy neked is beragadt ez a kétpólusú gondolkodás, nyilván szabad akaratból...



"Nem, ez úgy hangzik ahogy leírtam, MZP folyamatosan hazudik."


Akkor sajnos nem mondasz igazat.



"Ott vannak a videók arról amiket mond majd ahogy letagadja."


Mutass egy ilyen videót, aztán egy tagadósat is kérlek!


"Ez nem így van. A biztos szavazók között azoknak az aránya nagy akik nem árulják el, hogy kire fognak szavazni."


És te miért vagy olyan biztos benne, hogy tudják, kire fognak?


Még én sem döntöttem el, kire fogok.

2022. febr. 7. 11:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!