Mi a fidess terror rezsim legnagyobb bűne?

4es, nem ennyire.

Sőt, én a 2000es évek elején voltam középiskolás és akkor világhirű volt az oktatásunk, de annyira, hogy egy csomó akkori osztálytársam automatikusan Londonban, New Yorkban, tanult tovább, pedig egy átlag középsuli voltunk, mégcsak nem is valami elit hely.

3s kicsit ferditesz!Csakhogy tudják azok akik kádá*t istenitik hogy az milyen jó volt🤣🤣🤣

A rendszer árnyoldalai

A nagyobb szabadság természetesen nem jelentett teljes szabadságot. A Kádár-

korszakban a párttól független közösségi cselekvést, szerveződéseket nem támogatták,

csak a párthoz kötődő szervezetek működhettek. A civil szerveződések hiánya hosszú távra

meghatározta az emberek közösségi szellemét, ennek lett negatív következménye lett az

elzárkózás, a csak saját problémákkal való törődés elterjedése a társadalomban.

Megmaradt az „éberség” beidegződése is: a Belügyminisztériumban továbbra is külön

csoport (a hírhedt III/III-as ügyosztály) foglakozott bizonyos személyek, csoportok állandó

megfigyelésével, ügynökök, beszervezett besúgók hálózatát működtetve.

Az életszínvonal emelésének politikája is következményekkel járt, emiatt elhanyagoltak

egy sor, kevésbé fontosnak ítélt területet, mint például a távközlés vagy az úthálózat,

oktatás, egészségügy fejlesztését; ezeken a területeken Magyarország egyre inkább lemaradt

a nyugati országoktól. Magyarországon viszonylagos jólét uralkodott, viszont emögött

nem állt olyan teljesítőképes gazdaság, mint a nyugati államokban.

A gazdaság alapvető jellemzői ugyanis azok maradtak, mint korábban: maradt a merev,

állami irányítású tervgazdálkodás, az extenzív fejlesztések (mennyiségi bővülés, új

beruházások) előtérbe helyezése, az állami szabályozások rendszere (pl. kötött, hatósági

árak az alapvető élelmiszerek esetében). Ezeknek megvolt a maga haszna (pl. az új

beruházások új munkahelyeket teremtettek, az árakat mesterségesen alacsony szinten

tartották, így könnyen megvásárolhatóak voltak pl. az alapvető élelmiszerek), de a gazdaság

fejlődése az 1960-as évek végére lassulni kezdett.

Az új gazdasági mechanizmus kísérlete

Ezt a tendenciát figyelembe véve 1968-ban így indult útjára gazdasági szakemberek (Nyers

Rezső, Fock Jenő) elgondolásai alapján az új gazdasági mechanizmus, amit nagyobb

szabású gazdasági reformnak szántak. A reform lényege az extenzív fejlesztésről az áttérés

lett volna az intenzív fejlesztésre (tehát a mennyiségi szemlélet helyett a minőség és

hatékonyság volt a cél, az új befektetések helyett a korszerűsítés, a meglévő struktúra

fejlesztése). A reform keretében alapvetően lazítottak a tervgazdálkodás szabályain, csak

keretszámokat írtak elő, nem szigorú tervszámokat, és a vállalatok nagyobb önállóságot

kaptak a megvalósításhoz. Az alapelv az volt, hogy a döntések ott szülessenek, ahol a

termelés folyik, ezzel akarták ösztönözni a hatékonyabb termelést.

A reform azonban nem érte el célját. A megvalósításba ugyanis olyan fékeket építettek

bele, amelyek eleve kétségessé tették a reform sikerét. Ilyen volt pl.

- a hatósági árszabályozás fenntartása, ami eleve kizárta a versenyképességet

a teljes foglalkoztatottság fenntartása (maradt a felesleges alkalmazások tömege,

ami a munkamorálra volt rossz hatással, illetve a bérek kifizetése a nyereségességet

kérdőjelezte meg)

- az állami támogatás és nyereségelvonás rendszere, amelynek keretében a

nyereségesen működőktől vették el a nyereséget, hogy a rosszul működőket

támogassák.

Ahhoz, hogy a reform sikeres legyen, politikai és ideológiai változásra is szükség lett

volna. Előrelépés ezen a téren viszont nem történt, Kádár nem kockáztatta meg, hogy

jelentősebb változásokkal Magyarország Csehszlovákia sorsára jusson (1968. „prágai

tavasz”), ezért 1973-ban leállították az új gazdasági mechanizmust.

A gazdasági reform sikertelensége után a gazdaság lassú hanyatlása folytatódott. Az

életszínvonal fenntartása viszont létkérdés volt a rendszer számára (emiatt fogadták el), így a

gazdasági problémákból eredő hiányt hitelfelvételekkel próbálták orvosolni. A hitelek

javarésze az életszínvonal politika szinten tartására ment el, nem a hatékony gazdálkodás

megteremtésére, így az államháztartási hiány folyamatosan nőtt. Az 1980-as évekre az ország

adósságcsapdába került, már a meglévő hitelek törlesztésére vettek fel újabb hiteleket.

A társadalmi következmények

Az életszínvonal fenntartása a lakosságtól is többletmunkát igényelt. Az egyéni boldogulást

a rendszer azzal támogatta, hogy szemet hunyt a „második gazdaság” létezése fölött.

„Második gazdaság” alatt a háztájiban, a kisiparban és kiskereskedelemben legálisan

mellékállásban végzett munkát értették, de ide számították például a magáncélra végzett

munkát („maszekolást”) is. Ennek köszönhetően a családok több bevételhez juthattak – igaz,

több munka árán.

Az életszínvonal emelésének és szinten tartásának árát így viszont a lakosság is

megfizette: az emberek jelentős része önkizsákmányoló munkát végzett „második

gazdaságban”, a főállás mellé másodállást vállalva a több és biztosabb jövedelem érdekében.

A hetvenes években a magyar családok mintegy háromnegyede szerzett jövedelmet a

második gazdaságból.

Az önkizsákmányolás, túlhajszoltság ugyanakkor negatív társadalmi

következményekkel járt. 1960 és 1980 között a felnőtt lakosság várható élettartama

csökkent, különösen a középkorú férfiak halálozási arányai romlottak. Nőtt a deviáns

jelenségek száma: az öngyilkosságok aránya, az alkoholisták száma folyamatosan

emelkedett.

Válságba került a társadalom alapegysége, a család is: nőtt a válások száma, elkezdődött

az egy, maximum kétgyermekes családmodell elterjedése (több gyermek eltartása már

problémás lehetett).

Mindezek mellett jellemzővé vált a társadalmi különbségek növekedése. A Kádár-

korszakban is létezett társadalmi elit (a káderek, vezető beosztásban lévők, akiknek szűkebb

körét a nomenklatúra, a párt felső vezetése jelentette), akik mindenhez könnyebben jutottak

hozzá, míg másik oldalon nőtt azon családok száma, akik jelentős többletmunkával tudták

csak fenntartani a jólétet, vagy épp szegénységben éltek (pl. sokgyermekes munkáscsaládok,

szakképzettség nélküliek, egyedülállók). A társadalmi egyenlőség tehát, amit a rendszer

hirdetett, a valóságban nem érvényesült