Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Az igaz, hogy a köz tv-n még...

Az igaz, hogy a köz tv-n még a Kádár-rendszerben sem volt akkora propaganda, mint manapság?

Figyelt kérdés

2023. jan. 14. 20:06
1 2 3
 11/27 anonim ***** válasza:
88%

Kriszta, már picit bonyolultabb és több szimbolikát rejt magában a jelleme. Először is, ő 1969-ben a sorozat első évadjában 15 éves. Ami több dolgot is jelent. Egyfelől már a szocializmus szülötte, de a Rákosi-korszaké, ezért ő sötét ló. És ha megnézzük, hogy nagyjából 1954 körül született, nos akkor ez igazán érdekes adalék. Már nem a vad sztálinizmus idején született, ennyi pozitív van benne. Mégis ehhez vegyül egy negatív oldal is: nagyjából Nagy Imre „új szakasz” politikájának bevezetésekor fogant (ugye Nagy Imre megítélése nem volt túl pozitív 1956 után, annyira nem, hogy 1957ben felkötötték) és a Rákosi féle erők megerősödésének idején (amiből az 1956-os forradalom is kirobbant végső soron) született. Így már ez determinálja azt, hogy ő nem lehet pozitív szereplő. Ennek megfelelően tinédzserként nem túl okos, dohányzik, iszik (vannak rá utalások), az iskolai előmenetele megkérdőjelezhető (így az is, amit fentebb említettem, hogy első generációs értelmiséggé váljon). Ellenben tehetséges a beat zenében és ezt szereti is. Itt egy újabb szarkasztikus odaszúrás jön a dialektikus materializmusnak és a tudományos szocializmusnak: amikor Krisztáék beat zenekara elmegy zenélni a TSZ-be hogy a tehenek több tejet adjanak…

Ugyanakkor megjelenik Géza véleményén és Krisztán keresztül a hatalom és a nyugati szubkultúrák illetve az 1968-as eszmékhez, a hippi mozgalomhoz és Woodstockhoz való viszonya. Ebből a szempontból is lényeges Kriszta születési ideje. A még nem Kádár-kori szülött ám már szocialista erkölcsök közt nevelt de tévúton járó fiatalok, akik a Nyugatot majmolják (akár egy újabb 56 magja lehetnek a hatalom szemében), azok lezüllött alakok lehetnek, nem méltóak a szocialista erkölcsökhöz. Iszákosak, jövőkép nélküliek stb. (bár itt is egy apró fricska: mikor ebben üzleti lehetőséget sejtenek, egyből megváltozik valamelyest a véleménye Gézának, főleg, hogy főnöke egyetemista fia is itt zenél). Kriszta jellemében a humor, a kislányos buta humor pedig leginkább a fiatalok szabadszájúságát testesíti meg, picit a magyar néplélek humorát és egy kicsit kikacsintás is a nézőkre: a kádárizmus leleplezése pár viccel (akár Hofi).

Aladár is hasonló szimbolikát rejt magában. 12 éves, tehát 1957-ben született (február 29-én) és 1956 júniusában-júliusában fogant. Tehát ő a forradalmat és a Rákosi-kort nem látta, gyakorlatilag az új rendszer szülötte. Ennek megfelelően okos, nem lázadozó, inkább különc. Az ő ötletei viszik a családot előre (MZ/X is neki köszönhető, a második sorozatban ő megy a saját űrhajóján kalandozni, a harmadikban pedig ötletei révén számtalanszor menekülnek meg).

Az új szocialista embertípus megtestesítője is lehetne, ha nem lenne benne egy kis mizantróp és magányos zseni vonás. Hiszen kimagasló intelligenciája révén ő a letéteményese és a bizonyítéka is egyben a Kádár-kor és a szocialista út helyességének. Ráépülve valósulhat meg a kommunizmus és egyfajta biztatás az olyan átlagos szülőknek a való életben, mint Mézgáék és az mint a vele egykorú gyerekek, hogy bizony lehet előrevinni ezt az országot és eredményt elérni. A második sorozatban gyakorlatilag ő válik a magyar fiatalok személyes Jurij Gagarinjává és Neil Armstrongjává egyszemélyben, mintegy Farkas Berci korai előfutáraként.

Érdemes megnézni, hogy a második sorozatban fele-kétharmada nagyjából arról szól, hogy Aladár elmegy bolygókra és forradalmat vagy forradalmi változást csinál (egy kis kikacsintás szintén a korszak valóságára). A legzseniálisabb részek a Masinia bolygóról (amikor is a Terminátor és a Mátrix filmeket messze megelőzve egy rajzfilmben bukkan fel az embert leigázó gépek víziója illetve azok legyőzése Aladár által). A másik a Superbellum bolygó amikor is a két félőrült hadvezér vívja végső csatáját a már kihalt planétán, azt sem tudva miért (egyértelmű utalás a szuperhatalmak versengésére és egy szög az atomháború megnyerhetőségét sugalló korabeli katonai elméletek koporsójába).

A párbeszédek, briliánsak, hiszen rengeteg szóviccet és poént kell közvetíteni illetve leleményesen megfogalmazni a fricskákat, kikacsintásokat. Ezt Romhányi közreműködése biztosította is, ugyanakkor ezek a párbeszédek is a korszak és az idealizált világkép lenyomatai.

Maga a történet és a hamis képek amiket sugall viszont a legérdekesebb. Az első sorozatban a 30. századból érkező high-tech kütyük, azok felhasználása és a következményei. Amire nyilván nem harap rá semmilyen belügyi szerv és Mézgáéknak semmi baja nem lesz ebből. Nyilván mert a Kádár Magyarországa ennyire szabad és liberális. Csudaszép de hamis kép. Aladár csakúgy űrhajókázik és megtanítja a kutyát beszélni, szintén. No de leginkább a harmadik sorozat van tele ilyenekkel: Csak úgy kiengedünk Nyugatra 3 hónapra 5 embert akiknek külföldi magyar kontaktjuk is. Persze, nyilván ezt is megengedi a hatalom, mert annyira szabad a szocializmus, hogy megengedjük hogy kimenjetek, mert úgyis visszajöttök a nyomorból a földi paradicsomba, csak meg kell tapasztalnotok a poklot odaát Nyugaton. Majd ti rájöttök, hogy amit mondunk nektek az valóság és Nyugat haldoklik, de bezzeg a Kelet, a szocializmus az virágzik és élni csakis itt érdemes.

Bárhová is mennek: Ausztráliában a Hufnágel hamis csekkjei miatt bajba kerülnek. Utána a saját bénaságuk nyomán a Déli Sarkra ahonnan leleménnyel szöknének de a gonosz hajós kirakja őket egy lakatlan szigetre. Itt egy kis Kádár-kor kritikai is megjelenik (nincs aki zaklasson, nem kell a zsúfolt buszhoz menni, a hasunk hóvégén is tele van, a korszak nyújtotta kiskert helyett egész szigetünk van), bár a „nem kell dolgozni” azért nem. Innen a csendes-óceáni szigetre jutnak, ahol szintén hozzájuk köthetően kirobban egy demokratikus népi forradalom a fasisztoid elnyomó diktátor ellen. Itt menti meg őket egy amerikai házaspár akik mi mást is tennének mint a gazdagság unalmában hajókáznak, ahelyett, hogy teremtő munkájukkal a haladó emberiséget szolgálnák. Aztán Dél-Amerikában a maffia karmai közé kerülnek (itt egy magyar is feltűnik soraikban). Nos itt mutatkozik meg Máris szomszéd tökéletes jellemtelensége, Géza szocialista erkölcse és a halálbüntetés legitimizálása a gyilkosságok esetében (a kor magyar hivatalos hozzáállása a halálbüntetéshez) és a léhűtő amerikai házaspár elvtelensége. A további részekben is csak bajba kerülnek, gengszterek miatt, ám egy terror kommandót, pénzhamisítót, rabszolgatartó fakírt, heroin csempészt lelepleznek így van a sorozatban némi krimi is ami a bűnügyi filmeken szocializálódott korszakbeli minden korosztály TV-nézője imádott. Ugyanakkor ez azt a hamis képet sugallja szintén, hogy a Nyugat az rossz hely, senki nem dolgozik, mindenki ügyeskedik, gengszterkedik és a jóravaló magyar állampolgár ott vagy elkorcsosul vagy pedig a szocialista erkölcsei segítségével ideig-óráig talpon marad, de aztán a szíve hazahúzza, mert máshol nem lehet élni olyan boldogan, mint a legvidámabb barakkban. Itt egy kis párhuzamot lehet vonni Madách Ember tragédiájával vagy akár Dante Isteni színjátékával is (a színek Madách esetében, illetve a 3 felosztás – Pokol, Purgatórium, Paradicsom Dante esetébe, ugyanis minden helyszín egy-egy ilyen színnek is megfeleltethető akár és további hasonlóságok). Ugyanakkor a szocialista hazafiság is megjelenik a sorozat egyik utolsó részében amikor is Géza és Paula a párizsi magyar nagykövetség láttán (ahol a zászló kisebb, de a Kádár-címer a vörös csillaggal annál jobban látszik, miközben hegedű szól aláfestő zenének) ilyeneket mondanak mint „Egy talapaltnyi haza.” illetve „Piros-fehér-zöld, drága magyar föld!” ami a korszak nacionalizmusának legnagyobb megtestesülése. Ebből a szempontból az is érdekes, hogy itt betekintést nyerhetünk a Kádár-kori hivatalos óvatos nemzetpolitikába is. Míg utazásuk során csakis a csonkaországból külföldre szakadt (tehát így-vagy úgy, persze nem kimondva miért is de disszidens) magyarokba botlanak, egyszer sem találkoznak a történelmi Magyarország területéről idegenbe szakadt nemzettestvéreikkel. Ez is mutatja, hogy míg disszidensekről is valamilyen szinten említést lehetett tenni, a határontúli magyarok kérdése mélyen elhallgatott volt, hiszen mivel a szocializmust építjük a környező országokkal, nem kell a felesleges feszültség. Másészt lehetséges, hogy ez az ok azért vezérelte az alkotókat (felesleges feszültség generálás elkerülése a nemzeti-nemzetiségi kérdéskörben), hogy minél jobban piacra dobhassák a környező szocialista országokban a Mézga sorozatot. Bár ez eléggé gyenge magyarázat, hiszen ahogy a Kis vakondot, Lolkát és Bolkát mi is átvettük, úgy vették át a környező baráti országok, sőt Olaszország is a mi Mézgáinkat.

Összességében egy zseniális sorozat minden nemében, bár vannak hibái de ezek a szocialista nevelő-okító elemek is inkább komikusak, főleg mai szemmel, illetve a korrajz amit fest illetve a hamis kép amit láttatni akar a kor Magyarországáról és a Nyugatról, mintegy kvintesszenciája az egész 1956-89 közötti magyar hivatalos világnézeti álláspontnak, egyszóval a kádári (elképzelt) társadalmi valóságnak.

Zárásként az egyik kedvenc szatirikus momentumom a harmadik sorozat 12. részben a „Hamis barátok”-ban látható. Mézgáék megmenekülnek valahol a Szaharában, tehát egy fejlődő (akár még szocialista vagy azzá válható, de mindenképp volt gyarmati) országban. Ahol a kórház kísértetiesen emlékeztet a korszak magyar kórházaira, ezzel azt sugallva, hogy a szocializmus által akár még egy afrikai ország szintjére is juthatunk…

2023. jan. 14. 20:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/27 anonim ***** válasza:
100%
7-es Az igaz, hogy a párt mondta meg, hogy ki léphet fel és ki nem, de a fő cél nem a propaganda volt, hanem a szórakoztatás. És sokkal kiegyensúlyozottabb volt a műsor.
2023. jan. 14. 20:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/27 anonim ***** válasza:
100%

A szocializmusban eleve csak köztévé volt, másféle nem.

De egyébként igaz.

Akkor, ott, abban a rendszerben, bizonyos keretek között volt helye kritikának és önkritikának is, maguknak a vezető politikusoknak is ez volt a hozzáállása.


Ma már semmi ilyesmi nincs. Csak a teljesen szervilis seggnyalás - ez a rendszer tökéletes, mindent, mindig jól csinál, ha bármi is rossz, akkor az természetesen az EU meg a Soros hibája, stb.

2023. jan. 14. 20:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/27 anonim ***** válasza:
100%
Ha Viktor tehetné, akkor betiltana minden ellenzéki lapot, tv-t, oldalt, de ez a XXI. században már lehetetlen. Még az olyan diktatúráknak sem sikerült, mint Kína. Úgyhogy ez nem azt bizonyítja, hogy mennyire demokratikus, hanem, hogy 2023 van, megváltozott a világ a Kádár korszakhoz képest. Viszont akkor tényleg nem arról szóltak a tv műsorok, hogy fullba nyalják a törzsfőnök seggét és visszamondják az aktuális jelszavakat.
2023. jan. 14. 20:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/27 Drakula_VAGY_Ahmed ***** válasza:

10-11-es.


A kedvenc sorozatom, azt észre sevettem.

2023. jan. 14. 20:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/27 anonim ***** válasza:
100%

15.


Látod? Így kellene most is csinálni. Szépen elrejteni a műsorba. A Fidesz nem csinálja elegánsan, ahogy előtte az MSZP sem (párt-kelte (napkelte) reggelenként az köztévén megvan még valakinek? Az se volt különb, mint a mostani híradók, annyival volt jobb, hogy nem egész nap ez ment, hanem csak pár órát délelőtt és este "párt-nyugta") Igaz akkoriban még nem volt ennyi köztévé, nem volt M3, M4, M5, hanem volt az M1 általában híradóval és sok nemzetiségi műsorral meg vallásos adásokkal, az M2 ami egy nyugdíjas végtelenített kívánságműsor és ismétlések voltak meg a Duna ami a kultúra szerepét volt hivatott fenntartani, mint a "világon bárhol fogható magyar televízió".

2023. jan. 14. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/27 anonim ***** válasza:
100%
De a korszak többi rajzfilmje is egyszerre volt fricska a hatalom felé, de közben annak elfogadása, propagálása is. Vagy a humoristák! Hofi, Sas meg Gálvölgyi poénkodhatott, de ahogy mondták még ő maguk is "A rendszer mellett viccel és nem ellene".
2023. jan. 14. 20:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/27 anonim ***** válasza:
0%
Nem igaz.
2023. jan. 14. 20:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/27 Drakula_VAGY_Ahmed ***** válasza:

18-as.


Persze, de ezt a fidesz nem teheti meg, kádárral ellentétben.


Most demokrácia van igy tolni kell ezerrel a propagandát, mert lehet hogy nem választják meg.


Kádárék etéren logathatták a lábukat.

2023. jan. 14. 20:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/27 anonim ***** válasza:

19.


Most mit kellene tenniük amúgy? Teljesen logikus, hogy a hatalom kezében lévő csatorna a hatalmat fogja propagálni. Ha MSZP lenne a vezér, akkor őket tolnák (Nap-kelte!), ha pedig mégsem, akkor az adott hatalom nagyon ostoba és nem tudja kihasználni a potenciálját (Antall-kormány!)

2023. jan. 14. 20:59
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!