Ha 50%-kal megemelnék a pedagógusok fizetését, akkor több fiatal választaná ezt a pályát?
A meghirdetett bérfejlesztési program hatásra máris ugrásszerűen megnőtt a jelentkezők száma, nem kell ide már semmi más:
Az óvodapedagógus-képzésre jelentkezők száma 1440-ről 3270-re emelkedett, míg a gyógypedagógus-pályát választóknál ez a szám 1641-ről 2696-ra nőtt – írják.
A tanár-tanító szakok iránti érdeklődés is folyamatosan emelkedik, hiszen az elmúlt évhez képest 4409-ről 5843-ra nőtt a jelentkezők száma
– írta a tárca. A minisztérium szerint a tanár-tanító képzési területen belül megtartva az osztatlan tanárképzésre jelentkezők tavalyi számát, jelentősen nőtt a mesterszakra jelentkezők aránya, 1953-ról 2453-ra.
12-es ezt már belinkelted egy másik kérdéshez is. Érdekes, a nem hírhamisító oldalak inkább arról írnak, hogy bizonyos szakokra, szakpárokra csak 1-2 ember jelentkezik, ill. olyan kevés, hogy emiatt el sem indítják azokat.
De biztos két világ van Magyarországon, azért vannak ezek a homlokegyenest ellenkező, egymást kizáró adatok. :-)
13-as: és konkrétan meg is lehet nézni felvi-n, hogy mire hányan jelentkeztek :D
Az a durva, hogy matektanári szinte csak az ELTE-n van és még pár vidéki egyetemen. Ennek ellenére a legnépszerűbb egyetemen, az ELTE-n olyan szakokat amelyeknek egyik párja a matek alig 50-en jelöltek meg (és ebből nem tudni hányan vannak akik többet is megjelöltek). Ha még mondjuk vidéken kikerül 25 matektanár és minden jól megy (de nem fog, mert váltani fog egy rakat ember még és sokan otthagyják az egyetemet plusz csúsznak, de éljünk fantáziavilágban:) akkor is 5 év múlva 75 matektanár lesz 19 megyére.
12es, és azzal mi van, hogy azok közül akik elkezdik a pedagógusképzés kb bármely formáját, mindössze a 28%-uk jut el odáig, hogy 2 évnél tovább dolgozzon is a pályán? (Ebbe beleértendő az egyetemet otthagyók, a pályára lépők de 2 év előtt elhagyók is)
Namost az 5000-nek a 28%-a az 1400. Ráadásul a jelenlegi események, meg az, hogy gyakorlatilag 0 bérfejlődési lehetősége van a pedagógusoknak (hisz a gyakornok ugyanannyit keres mint a 15-25 éve pályán lévő pedagógus) elég valszínű, hogy csak rontani fogja a pályaelhagyók arányát.
Nem valószínű. A tanárhiány nem tipikusan magyarországi probléma.
Svájcban, Németországban és Svédországban is tanárhiány van, pl Németroszágban már vannak olyan iskolák haol osztályoként heti 2-3 napot mennek a gyerekek iskolába, mert csak így tudják az oktatást lebonyolítana tanárhiány miatt. tehát nem lehet mindent a fizetésekkel magyraázni
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!