Függ a politikai nézettől, hogy ki mennyire fogadja el a gyermekek testi fenyítését?

Semmi esetre sem függ. Annál jobban az ismeretektől. Mondhatnám, mástól nem is nagyon.

Két fontos dolog. Egyfelől korábban nagyon kevés ismeret létezett az emberi viselkedés mozgatórugóiról. Ma már tudjuk, a fenyítés ellenállást vált ki, és minél több, annál kevésbé hatékony. Eleinte meg lehet ijedni egy pofontól, később meg lehet tanulin elfutni, még később rá lehet jönni, milyen hasznos ilyenkor egy kés. Röviden: egyenes út a bűnözéshez. De ezt meg kell érteni, ami nem könnyű. Másfelől nálunk az úgynevezett poroszos nevelés volt a divat hosszú ideje. Nagyjából 800 év tanulás és megszokás. Ott pedig az erőtörvény érvényesült és ma is így van. Azaz a szülő (erősebb), a hatalom (erősebb), a törvényszegő (fifikásabb) pofozhat. A többi meg tűrje.

Rosszul tűnik, számos konzervatív szülő aktívan fellép a fenyítés ellen, mint kártékony dolog ellen. Ugyanis pontosan levezethető, ha mondjuk egy ötéves gyerek direkt bosszantja a környezetét, az semmi egyéb, mint figyelemfelhívás, törődjetek már velem, szeressetek már kicsit, tanítsatok, mert el vagyok veszve. Csak ő koránál fogva ezt nem tudja, így elmondani se tudja, de ősi ösztönnel a figyelmet felhívja a problémákra. A csecsemő is eszetlenül tud bőgni, ha éhes, fáj a hasa vay fél. Ha a szülője kitalálja, mi a baja, érdekes módon a csecsemő rögtön vigyorogni kezd. Ez egy speciális kommunikáció. A baj az, hogy a felnőttek jó része se tud kommunikálni.

Ez nem bal-jobb kérdés, még akkor sem, ha nyakon akarjuk önteni valami ideológiával, és még akkor sem, ha a testi fenyítés valóban felülreprezentált a konzervatívok körében.

Személy szerint úgy vélem, hogy a testi fenyítés nem elfogadható, ez valójában a szülő saját frusztrációjának és türelmetlenéségének a kivetülése. Magyarán a szülő a saját problémáit a gyereken vezeti le.

A helyzet az, hogy a gyerekhez a megértésén keresztül vezet az út. Minden szituációban. Nyilván van olyan helyzet, amikor nincs idő előre megbeszélni mindent.

Vegyünk egy példát: 3 éves kisgyerek kirántja a kezét, és elszalad az úttest felé. Ilyenkor utánaszaladunk, és elkapjuk. De mi jön utána? A cél világos: lehetőleg ne forduljon elő újra hasonló eset.

Felnőtt fejjel tudjuk, hogy ez súlyos vétség, nagy az ijedtség, tegyük fel, hogy a fenekére vágunk egyet. A probléma az, hogy a gyerek nincs tudatában annak ebben a szituációban, hogy "rosszul viselkedett" - magyarán, hogy veszélybe sodorta magát. Ő játszott, fogócskázott, meglátott valami érdekeset, vagy hasonló. Vagyis azt dekódolja, hogy a büntetést a játékért kapta. Arról végképp nincs fogalma, hogy mennyire megijedt a szülő (pláne arról, hogy milyen nehéz napja volt), ezért mindent magára vonatkoztat, hogy ő volt rossz és a hibás. Hogy játszani rossz dolog. Rosszabb esetben hogy ő maga rossz, és ezért a szülő esetleg nem is szereti.

Később ez továbbgyűrűzik, áttételesen ilyenkor jutunk el oda, hogy hát ez a kamasz sose mond el semmit. Ne adj isten hazudik. Igen, mert kicsi korától kezdve aránytalanul érte bántás ártatlan játékokért.

Nézzük meg ezt egy kicsit más szemszögből.

Elkaptuk a szaladós gyereket, de ezúttal a testi fenyítés helyett dorgálást kap: szigorúan, határozottan, de szeretettel elmagyarázza neki a szülő, hogy amit tett, azzal veszélybe sodorta magát, és hogy ettől nagyon megijedtünk. A gyerekek egész kis korban meglepően jól dekódolják ezeket az üzeneteket, és így egyrészt érteni/érezni fogja, hogy nem a játékkal volt a baj, másrészt megmarad a feltétlen bizalma is a szülő felé, hiszen az védeni és tanítani próbálta.

Ezt persze egész kicsi kortól kell és nagyon következetesen csinálni - habár sose késő váltani. A gyerek akkor fog bízni a szülőjében, ha azt érzi, hogy számíthat rá, hogy a védőbástyája és tanítója, nem pedig a kiképzőtisztje.

Politikai nézettől nem függ, hanem értékrendtől függ. A politikai nézet pedig szintén ugyanettől az értékrendtől függ, ezért valóban járHATnak együtt, de nem egymás függvényei.

Amúgy a konzervatív gondolkodásnak ebben a témában mindössze annyi szerepe van, hogy az pontosan arról szól, hogy bizalmatlanabbul, lassabb tempóban fogadja az illető a változást. Nem a verést pártolják, hanem a bevált(nak gondolt) dolgokat.

Megjegyzés: a verést nem politikai, vagy ideológiai okból kell tiltani, hanem nagyon egyszerű praktikus okai vannak. A gyerek ugyanis nem azt tanulja, amit a szülő tanít, hanem amit a szülő csinál. Szinte mindig azok a gyerekek a legagresszívebbek, akiket vernek otthon, hiszen azt látták, hogy a versé a konfliktusok rendezésének a helyes módja.

Nevelő értéke ezen kívül sajnos nincs. A feleségem néha ráhúzott a nagyobbik gyerek seggére korábban. Az egyetlen eredménye annyi volt, hogy szinte már másnap elkezdte húga seggét verni, ha nem tetszett neki valami. Elrettentő ereje nem volt.

Nem függ.

Bár lehet a szélsőségesek jobban elfogadják,szélső bal-szélső jobb.

Szerintem túl van tolva egy kicsit. Ha a gyerek kiszalad az útra, mert kirántja a kezét a kezedből, és ráütsz, az nem épp a bántalmazás. Pszichológiailag nem tudom, hogy mennyit tanul belőle, de valószínű tanul. Persze megint más, mint emlékszem általános iskolában volt egy osztálytársam, akin többször látszódtak vörös csíkok. Nem volt rossz gyerek pedig, csak anyuka k.va volt, apuka meg alkoholista. A gyerek azóta felnőtt, nem tért rossz útra, külföldön fizikai munkás. Ott is lakik, családot alapított.

Áttérve a gyerekekről a felnőttekre. Gimibe volt egy gyerek, (nem volt osztálytársam, csak úgy ismertem) 20 éves volt, és 11.es. Minden osztályt kétszer járt. Apuka menő vállalkozó, poronty meg egy kis senki, végtelenül nagyképű, az élethez is hülye. Mindig vitt magával pár bolondot a rosszba. Csak annyi különbséggel, hogy míg neki apuka csikkzsebből fizette a 300 ezres büntetést, (és nem is hallotta meg a gyereket) volt, aki közmunkázott, mert fizetni nem tudtak. (Meg lehet nem is akartak a szülők.) Na most ha a nagymenő 20 éves 11.-est nyilvánosan jól elverik, és a kigyúrt izomagy vörösre vert seggel ordít, akkor valószínű nem csinálja meg másodjára meg harmadjára. Meg valószínű a sok hülye gyereket sem viszi bele a bajba. (Egyébként a hülye gyerek végül sittre került, már kevés volt hozzá apuka. De sikerült megtörni, dolgozik, nem balhézik már.) Úgyhogy én támogatnám a testi fenyítés bevezetését, erőszakos ügyekben, amennyiben minden kétséget kizáróan bizonyítható a dolog. Hibás bírói döntés esetén a bírónak viszont duplája járna, és saját zsebből kártérítési kötelezettség. 😉

"Ha a gyerek kiszalad az útra, mert kirántja a kezét a kezedből, és ráütsz, az nem épp a bántalmazás."

Igazából de, csak enyhe. Mint korábban írtam, nem az lesz a baj vele, hogy lelki nyomorult lesz tőle a gyerek, hanem az, hogy természetesnek veszi majd a verést, mint eszközt.

"Pszichológiailag nem tudom, hogy mennyit tanul belőle, de valószínű tanul."

Tanul hát: azt hogy ha valaki olyat csinál, ami nem tetszik, azt megütjük. Tanulni a rutinokból, következetes ismétlődésekből tanul a gyerek. Értsd: begyakorlod vele, hogyan kell viselkedni az úton, és mindig ugyanúgy csinálod. Azt meg tudja tanulni. Ennek része az is, hogy ha ezt megszegi, annak valamilyen következménye legyen, de akkor is jobb, ha mondjuk valami olyasmit vonsz meg, amire vágyott - pl elszaladt, úgyhogy nincs fagyizás.

"ha a nagymenő 20 éves 11.-est nyilvánosan jól elverik, és a kigyúrt izomagy vörösre vert seggel ordít, akkor valószínű nem csinálja meg másodjára meg harmadjára"

Általános tévhit. Annak a gyereknek a menő vállalkozó apja mindent megadott, amit csak megkívánt, kivéve olyan dolgokat, mint:

- szülői jelenlét és törődés

- határok és útmutatás

- kihívások

- következmények

Ezt nem fogja pótolni a verés. Maximum annyit érsz el, hogy még ezt is beléfojtod, hogy még nyomorultabb legyen a csávó.

Nem kell Hortiig visszamenni, kérdező. A '60-as években voltam gyerek, és még akkor is minden felnőtt leakaszthatott egy sallert bármelyik gyereknek, ha úgy ítélte meg, hogy ezzel nagyobb veszélyből menti ki. Annyi előnye mindenképpen volt, hogy tanár és szülő egy csapatban játszott, következetes nevelés folyt. Én magam egyébként nem vagyok feltétlenül ellene a testi fenyítésnek. Engem pl, amilyen kezelhetetlen, a testi fájdalommal mit sem törődő vadsuhanc voltam, apám szigora nélkül lehetetlen lett volna felnevelni. Valahol hétszentség, hogy otthagytam volna a fogam. Akárcsak a középső gyerekem, és az ő egyik csemetéje.

Szóval csókoltatom Benjamin Spockot (aki mellesleg maga is visszavonta a tanításait), de velem felsült volna a gyerekbarát elveivel.

A gyerek testi fenyítésének egyébként évmilliós hagyománya van, még ha a szülőnek adott esetben jobban is fáj az ütleg,mint a csínytevő kölyöknek. Még "bölcs Salamon" is úgy tartotta, aki a gyerekét szereti, megveri. Egészen egyszerűen azért, mert a gyereknek nincs "holnap". Csak a MOST létezik. Ha nem kap azonnali büntit, semmit sem ért az ok-okozati viszonyból, csak annyit, hogy az a hülye anyja egy hétig nem engedi gépezni. Másrészről viszont el kell ismernem, hogy a mai, a számítógép mellett, biztonságban felnövekvő, töketlen kisfiúk esetében (akinek nem inge, ne vegye gatyára) valóban megkérdőjelezhető a létjogosultsága egy atyai pofonnak. Nekünk azonban városszéli láposok, elhagyott bányajáratok, toronyházak sík teteje voltak a kedvenc délutáni helyeink. Egy csontig ható horzsolás, egy ronggyá szakadt nadrág, törött végtag, vagy betört fej mindennapos járadékai voltak vadulásainknak. S mivel a nyarakat rendre a vidéki nagyszüleimnél töltöttem, azt is láttam, hogy a falusi lurkók mellett még én is csak elkényeztetett anyámasszonykatonája voltam.