Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Csak "véletlen" vagy a fidesze...

Csak "véletlen" vagy a fideszes kötődésnek van köze ahhoz, hogy a nyertes kétszer-annyi pontot kapott a pályázatára, mint ellenfele, noha a két pályázat megegyezett? (még a vesszőhibák is ugyanazok voltak)

Figyelt kérdés

Ezen kívül a nyertes (Start 2003 Bt) pályázónak semmi gazdálkodással kapcsolatos tapasztalata nem volt, év elején váltotta át profilját gazdálkodásra és ugyanekkor helyeztette át a cég székhelyét is Tiszaújvárosból egy lakatlan, romos mezőcsáti családi házba, hogy megfeleljen a kiírásnak.


Ezzel ellentétben az ellenfele (Ardea Bt) rutinos pályázó, vannak állatai és van gazdálkodásban szerzett tapasztalata.


A poén, hogy a kettő pályázat megegyezett.:


"Két azonos szövegű pályázat benyújtója közül a fideszes kötődésűt hozta ki győztesként egy 130 hektáros dél-borsodi birtok haszonbérleti pályázatán a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága. Az [origo] birtokába jutott dokumentumok tanúsága szerint a két pályázatban még a helyesírási- és a vesszőhibák is azonosak, az egyik mégis minimális pontot kapott ugyanarra, amire a másik a dupláját. A bírálat szempontjai nem jelentek meg az értékelésben, és a furcsaságra az érintett szervezet sem adott magyarázatot."


De mégis a fidesz közeli cég nyert.


"A gazdasági tervre adott 120 illetve azon belül a szakmai és gazdasági megalapozottságra adott 75 pont ennek megfelelően arra utalna, hogy a bírálók szerint a benyújtó elképzelései többé-kevésbé megfelelnek az elvárásoknak. Az azonban nehezen magyarázható, hogy miért adott a testület egy másik cég - a mezőnagymihályi Ardea Bt - ezzel szóról-szóra megegyező, az [origo] birtokába jutott anyag szerint még a helyesírási és vesszőhibákban is azonos gazdasági tervére csak feleannyi pontot, 60-at, a szövegazonos terv szakmai és gazdasági megalapozottságára pedig az adható minimumot, 15 pontot.

A vesztes bt. pályázata két másik - nem szubjektív - szempont szerint ráadásul még jobb is volt a győztesénél: a gazdasági gyakorlatra az Ardea a maximális 10, a Start 2003 viszont nulla pontot kapott, a meglévő állatállomány kategóriájában az Ardea 3 pontot ért el, a Start azonban szintén nullát. A többi szempontra mindkét pályázat azonos pontszámot kapott, vagyis ha a bírálók nem értékelik a vesztesé duplájára a győztes ugyanolyan gazdasági tervét, akkor egyértelműen az Ardea nyerte volna a kiírt 128 hektáros területet."


És a fideszes kötődés nem más mint:

"Bár egyértelmű bizonyíték nincs rá, a pályázatot és a pályázókat ismerő források az [origo]-nak egyetlen magyarázatot találtak a bírálat furcsa eredményére: Kanyok Attila a megye fideszes közgyűlési elnöke, Mengyi Roland munkatársa, a 2010-es önkormányzati választáson pedig a Fidesz tiszaújvárosi polgármester-jelöltje volt."


A pályázó maga fideszes volt.

[link]


De ugye nem ez az egyetlen "furcsaság" a fidesz földosztásában.


2012. jún. 4. 11:37
 1/7 anonim ***** válasza:
Tett feljelentést az Origo? Hogyan egyezhet meg két pályázat szóról szóra?
2012. jún. 4. 11:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
Á dehogy, ez a véletlen műve. :) Az állami földek is véletlenül kerültek Fidesz közeli emberekhez.
2012. jún. 4. 11:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 A kérdező kommentje:

"Tett feljelentést az Origo? Hogyan egyezhet meg két pályázat szóról szóra?"


AZ Origo nem tett feljelentést, mert ők csak leírják az eseményeket, de semmi közük nincs hozzá. Nem akarnak bírósági eljárásban részt venni. AZt meg leírják, hogy hogyan egyezhet.


De mintha Szíjártót hallanám. HA valamihez köze van a a fidesznek akkor nem kérdésre válaszol, hanem a feljelentéssel jön. ÉS számára le is van tudva.

2012. jún. 4. 11:57
 4/7 A kérdező kommentje:

És amit Ágyán mondott:

"Ráadásul a vesztes pályázat szerzője Ángyán szerint évtizedek óta ebben az ágazatban tevékenykedő elismert szakember, miközben a nyertes – legalábbis végzettsége és eddigi tevékenysége szerint – még csak nem is konyít a gazdálkodáshoz.


"Bűncselekmény gyanúja is felvetődik, hisz a szövegegyezés akár csalásra is utalhat" – tette hozzá Ángyán József, aki jelentésében konkrét javaslatot tesz a hasonló visszaélések elkerülésére. Azt kéri, hogy a földbérleti szerződéskötéseket azonnal állítsák le, a már aláírtakat vizsgálják felül, dolgozzanak ki új, tisztességes, átlátható pályázati rendszert, és a hátralévő földbérleti pályázatokat már ennek szellemében hirdessék meg."

2012. jún. 4. 11:58
 5/7 anonim ***** válasza:
Nézz utána pl annak is, h Csákvár és környékén ebben az évben olyan emberek kapták meg a szántókat, füves területeket, akik életükben nem foglalkoztak még állattartással vagy növénytermesztéssel. Van köztük aki 20-21 éves. A helyi földműves meg nem tudja kivinni az állatait legelni, mert elvették tőle a földet. És mily véletlen, h akik megkapták, vmilyen módon kötődnek a Fideszhez.. Ezek aztán a véletlenek..:)
2012. jún. 4. 12:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 A kérdező kommentje:

"A helyi földműves meg nem tudja kivinni az állatait legelni,"


Volt erre egy riport, hogy mondják a kis földművesek, hogy mennyire örültek a fidesznek mikor meghirdette a földpályázatokat, majd csalódtak mikor rájöttek, hogy egy nagy átverés.


"Vagyis Ángyán szerint a maffia határozza meg a kormány politikáját. Hogy ez mennyire költői túlzás vagy valódi veszély, azt ebben a cikkben nem tudjuk eldönteni. Az bizonyos, hogy az ország több pontján csalódott gazdák háborognak, hogy az utóbbi időben több helyen az állami földekre kiírt bérleti pályázatokról lemaradtak a helyiek, és inkább nagyobb birtokokat bíró cégek nyertek."

[link]

De volt erre egy videóriport csak nem találom.

2012. jún. 4. 12:18
 7/7 anonim ***** válasza:

Az egész földügy elég érdekes, hogy pont egy Fideszes kezdte el járatni a témát a sajtóban.


Itt egy cél van, a földeket szándékosan, látványosan játsszák ki Simicskáék kezébe, hogy aztán majd kormányváltáskor amikor az új kormány szélesebbre tárja a pályáztatást, még örömködjünk is mellé, főleg amikor majd jön a francia/német/amerikai/kínai nagytőkés és elviszi a földeket előlünk. És még örömtapsot is nyújtunk melé, hogy lám, most már nem a Fidesz van, bárki viheti a földeket, nem csak ezek a szemét magyar zöldoligarchák.


A Fidesz utóbbi 2 éve szerintem nagyjából arra ment ki, hogy a magyar emberekkel is megutáltassa a nemzetieskedő hangvételt és hogy saját maga követelje ki a külföld által történő felvásárlásunkat. Lásd.: kivárják, amíg majd az emberek már maguk fognak tüntetni az IMF hitelért. Ezt karöltve végzik az összes politikai párttal, akik ha át is látnak ezen a szitán, egy rohadt szót nem fognak szólni csak a saját politikai hasznukat keresik minden mondatukban.


Pár napja hallgattam a híradót és pl.: Mesterházy mintha csak a 4 évvel ezelőtti Orbán/Áder/Navracsics szavait idézte volna - "megszorításokkal nem lehet válságot kezelni"/"adót kell csökkenteni, hogy beinduljon a gazdaság". No comment.


Pár év múlva az élelmiszert is importálni fogjuk. Hja kérem, már most is zabáljuk az import kínai "makói" hagymát. Akkor mi is a téma?

2012. jún. 5. 20:39
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!