Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Mi a véleményed "Ez az igazi...

Mi a véleményed "Ez az igazi szemfényvesztés: Hatszor annyi euró ment ki, mint amennyit kaptunk" erről?

Figyelt kérdés

[link]


Érdekes hogy az árucsere romlásunk elméletét én már több éve mondogatom, ahogy a GDP/GNI arány problémáit is, itt is pld. Egyre többen gondolkodnak hasonlóan szerencsére. (kár hogy ennyi időre volt szükség)


"A függőségi elmélet egyik alaptétele, hogy a fejlett országokból származó tőkeberuházások (a működő tőke) tartós gazdasági függéshez vezetnek. Az Eurostat tőkeáramlásra vonatkozó adataiból világosan látszik, hogy a kelet-közép-európai országokba a tőkebeáramlás még jóval az uniós tagság előtt megkezdődött. A működő tőke (foreign direct investments – FDI) nettó állománya ezekben az országokban a rendszerváltás idején gyakorlatilag zéró volt, az uniós belépés idejére viszont a GDP átlagosan 40-50 százalékát tette ki, és a legtöbb országban ezt követően, tehát a tagság során, ez az arány már nem is nagyon változott. Ez azt jelenti, hogy az uniós belépés idejére a nyugat-európai cégek már jelentős mértékben uralták a leendő új tagországok gazdaságát, kivéve néhány óvatosabb vagy nagyobb országét, mint Szlovénia vagy Lengyelország, ahol a külföldi befektetések nettó állománya csak 12, illetve 30 százalékot ért el."


Az az, minél nagyobb a nyugati tőke aránya, a kezdeti fellendülés után annál fenntarthatatlanabb lesz a gazdasági helyzet!


De érdemes elolvasni, mert tanulságos.



2013. febr. 20. 11:12
 1/1 lindmayer ***** válasza:

a gdp 15 százaléka megy ki az országból az itt lévő multinacionális cégek által(ezt nem a cikkben olvastam)

de ez lenne a helyzet akkor is hogyha nem lennénk az unió tagjai

2013. febr. 20. 17:37
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!