Mi a baja itt mindenkinek a cigány kultúra stb. oktatásával?
Először is magamtól idézek.
"A magyarországi cigányság kultúrájáról, dialektikai változásairól, demográfiai folyamatairól a xx. századba, megkülönböztetett helyzetükből adódó csomó dologról doktori disszertációt lehetne írni. Ne szívasson már itt 1-2 írni sem tudó, hogy nincs mit tanítani belőle. Én most végeztem középiskolában és töriből is vannak cigányos tételek ÉVEK ÓTA, ugyanúgy megtanultam mint a felvilágosodást, világháborúkat, középkori társadalmakat."
Na már most évek óta tanulunk a cigányokról, amikor mi töriből odaértünk utolsó évben, volt óra tartva direkt erről. Ebben nincs semmi meglepő a történelem része a cigányság történelme ugyanúgy, Magyarországon főleg aktuális.
Ugyanakkor, miért akarja olyan sok szülő megtagadni a tudást a gyerekeitől? Ne olvasson a gyerek Sartreot mert komcsi volt? Ne nézzen Chaplint, mert komcsi volt? Ne olvasson Lenint, mert Lenin volt? Aki ráadásul egy ragyogó elme volt és a fogalmazási készségei is megsüvegelendőek, A "baloldaliság" a kommunizmus gyermekbetegsége, ez anno kötelező volt közgázon.
Mindegy is, na de még valami, írják itt, hogy ráerőltetik a gyerekekre, most komolyan itt a szülők, meg mindenki azt hiszi, hogy a tanárok azt nevelnék a gyerekekbe, hogy fessék magukat barnára és zsamó zsé meg hasonlók? .....
Végezetül azt, hogy a cigány.kultúra az lopás,csalás,agresszió,hazudozás stb. meg erre tanítanák a gyerekeket az már komolytalan végképp...és nem nem vagyok cigánybarát meg semmi se cigányvédő, csak álljunk már meg egy szóra és vetkőzzük le ezt a nyugati ignoranciát.
hatodikra válaszoltak
nyolcadiknak - de van, aki szerint nincs az hülye, és minden országban más? ha már ennyire nemzetiek vagyunk akkor tanuljuk a saját országunkban jelen lévőt
kilencedik - megsúgum tanuljuk a horvátot is, töriben anyag, valamint ne hasonlítgassuk már a 12,000 fős határ ezen a felén maradt 2.,3. generációs horvátokat, a többszázezres magyar cigánysághoz
10. csak tudod egy-két szülőtől vagy akárkitől valami racionális okfejtést vártam
11. öö kérdés leírásában ott van, a kérdésedre a válasz
Szerintem korábban is szerepelhettek cigány dalok az ének órán, cigány költő verse irodalomból, szó volt róluk történelemből - gondolom most sem lesz sokkal több. Viszont ennek a hangsúlyozása, a képünkbe tolása egyértelműen provokáció, főleg úgy, hogy a legtöbbünknek volt/van valami komoly konfliktusa velük.
Talán hogy most tart a cigánygyilkosságok pere, kellett valamivel villogni, csak a többségi magyarok között ez most kifejezetten felháborító.
"A "baloldaliság" a kommunizmus gyermekbetegsége, ez anno kötelező volt közgázon."
A baloldaliságnak nem gyermekbetegsége, hanem BŰNE volt, mégpedig 110 millió halott!
Érdekes, hogy te nevezed "gyűlölködő kis senkiházi"-nak azokat, akik más véleményen vannak.
"azért nem kéne ... általánosítani"
Miért, te nem pont ezt teszed?
Mivel vagy különb?
"Mivel ez Magyarország, ezért nekik kéne megemberelni magukat és egy kicsit jobban érdeklődni a magyar kultúra után. Nekik kell hozzánk alkalmazkodni, tehát lesznek szivesek megtanulni, hogy a többségi társadalomban mik a szokások és elvárások. Ha már ennyire nyomatni akarják a kultúrát, akkor legyen szabadon választható tantárgy ez az egész cigányosdi, így csak az tanulja akit érdekel. Így semmi értelme annak, hogy egy olyan nép kultúráját tanulják a gyerekeink, akik nem is akarnak beilleszkedni a magyar társadalomba.'
Miért beszélsz többesszámba? Nem romák találták ki hogy tantárgy legyen te elvakult hülye, szidjádok érte a kormányt. És miért érdekelje a kulturátok a romákat, mikor mort is általánosítotok olyasmiért gyűlölködtök, amiért nem is a romák tehetnek. :@
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!