A magyarokban mikorra tudatosult, hogy az országot meg fogja szállni a Szovjetunió?

Nem kellett különösebb képesség, hogy tudjuk, hogy a szovjetek bejönnek az országba.

Ahogy a front közeledett, úgy közeledtek az oroszok is, a németek pedig mentek előlük Németországba.

De csak az ország teljes "felszabadítása" után tudatosult bennünk, hogy itt is maradnak.

Akkor még senki nem hallott a Jaltai-egyezményről.

A világháború kezdetekor. Tudtok, hogy a nácik a ruszikkal + angolokkal,kanadaiakkal,kínaiakkal nem bírnak, így azok összefognak azt lerohanják a európát és ugye mi közeléb vagyunk oroszországhoz :S

A sors meg lett írva előre

Akkoriban nem volt TV, híradó csak a moziban volt, a filmek előtt adták. Kevés országos újság volt, de vidéken nem is sokan járatták. A mi városunkban napilap volt.

Rádió is kevés háznál volt. De Szálasi hatalomra kerülésével azokat becsomagolva, lepecsételve be kellett adni a Rendőrségre. A várost járták a radaros autók, hogy az illegális rádióhallgatást leleplezzék. Sőt, még a kerékpárokat is be kellett vinni a Rendőrségre. A háború után kaptuk vissza.

Hiteles tájékoztatás nem volt. Ha szóltak is a visszavonulásról, azt "tervszerű" visszavonulásnak nevezték. Várták a "csodafegyver" elkészülését, mely megfordítja a háború menetét.

A front állásáról inkább a menekülőktől tudtunk. Sokan elhagyták az otthonukat, annyi cuccal, ami egy lovas stráf kocsira felfért. Dunántúlra akartak menni, mert elhitték, hogy ott már nem lesznek harcok. Vagy olyanoktól, akik a front közeli helyekről jöttek.

A lakosságnak mit kellett csinálni? Ugyanúgy dolgoztak, élték az életüket, mint addig. Ahol a családfő a fronton volt, ott az asszonyok dolgoztak helyettük. Aki tehette, az bespájzolt élelmiszerből.

Este sehol nem lehetett világos. Minden ablakot, ajtót el kellett sötétíteni. Ahol nem volt spaletta, ott vastag függönyt, vagy sötétkék csomagoló papírt tettek az ablakra. Ha kiszűrődött világosság, a rendőr bezörgetett.

Amikor a repülők mentek Pestet bombázni, akkor megszólaltak a szirénák. A hangos bemondóban először berepülés, majd légiveszély, majd légiriadó hangzott. Ekkor leállt minden a városban, és tilos volt az utcán járni, amíg a riadót le nem fújták.

Szép időben láttuk a gépeket az égen repülni. Ék alakzatban, mint egy apró ezüst madár, olyanok voltak.

Hirtelen ennyi jut az eszembe. Régen volt már.

Mint mindig, itt is érdemes árnyalni. Volt a lakosság, amely nagyjából az előbb leírtak szerint tájékozódhatott és cselekedhetett. A doni ütközetről és eredményéről 1943 vége felé már sokan tudtak, mert az ott résztvevő életben maradott része addigra hazaért és mesélt. Persze titokban.

ÉS volt a politikai elit, a hadsereg felsővezetése, Horthy és környezete. Ők nagyjából képben voltak, persze pozíciótól és intelligenciától függően eltérő mértékben. A megítélést tovább befolyásolta a beállítottság. Volt egy szűkebb réteg, amely reálisan látta, hogy be sem kellett volna (önként) lépni a háborúba, és kiugrani, amikor lehetséges volt. A többség, ha tudta is, hogy szovjet megszállás lesz, irracionálisan reménykedett. Hiába.

Valójában a megszállást a földrajzi adottságok, elhelyezkedésünk eldöntötte. Ezen változtatni talán csak akkor lehetett volna valamelyest, ha úgy cselekszünk, mint Tito. Más kérdés, hogy - még ha akarta is volna a politikai elit - képes lett volna-e rá az ország. Nyilván valami közbülső állapot jött volna létre.