Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Ez most hazugság vagy nem?

Ez most hazugság vagy nem?

Figyelt kérdés

A kurucinfo azt állítja, hogy Bosznia-Hercegovina alkotmányába foglalták, hogy zsidó és cigány magas állami állásokra nem pályázhat. Hát utána néztem egy picit. Szó sincs az alkotmányban zsidókról meg cigányokról. Arról van szó, hogy az alkotmány megmondja, hogy milyen államalkotó etnikumhoz (bosnyák, szerb vagy horvát) tartozónak kell lennie az államelnökség egyes tagjainak, illetve a szövetségi Népi Kamara tagjainak. Ez azért van, mert Bosznia egy szövetségi állam és így akarták biztosítani köztük az egyensúlyt. De ez nem a cigányok és a zsidók ellen van, mert mondjuk egy magyar vagy egy svéd sem töltheti be ezeket a tisztségeket. De ha egy cigány vagy zsidó az említett három etnikum valamelyikéhez tartozónak vallja magát, akkor már betöltheti. Az alkotmányt meg egyébként az amerikaiak írták és fogadtatták el a daytoni megállapodás keretében. Most ezeket a passzusokat az Európai Emberi Jogi Bíróság az emberi jogi egyezménybe ütközőnek minősítette. Na ennyi a tény. És akkor most hazudott-e a kurucinfo vagy nem? (Egyébként nem csak náluk fordul elő ilyen "csúsztatás", csak most véletlenül ott szúrtam ki.)


Aki még utána akar nézni:

[link]

[link]


2009. dec. 27. 11:40
 1/6 anonim ***** válasza:
74%
ha most a kuruc összes "csúsztatását" idesorolnánk, akkor nem sok hely maradna a többi kérdésnek. Aki meg odaadóan olvassa, azt meg úgyse tudod ilyenekkel kizökkenteni a kuruc zsenialitásába vetett hitéből
2009. dec. 27. 11:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
71%
a kurucinfó és a hazudozás egy bejegyzésben szerepel az ablak-zsiráfban.
2009. dec. 27. 11:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
57%

Minden portál és média csúsztat a szándékainak megfelelően, ez alól nincs kivétel!


A törvényt meg a szellemisége jegyében vizsgáld, hogy mi lehet a célja!

Ha valakiket kizárólagosan megjelölsz, az gyakorlatilag a többiek kizárását jelenti!

Persze elgondolkoztató, hogy ha valaki meg akar felelni a kitételeknek, és a szüleit veszik alapul akkor vajon mennyire hiteles amit ő mond vagy vall magáról?

Teljesen nyilvánvaló, hogy a nemzeti felfogás jegyeit hordozzák, és okulva a környezet hibáiból, és a történelem intő példáiból, ez csak egy preventív alkalmazás!

Gyakorlatilag otthon akarják tartani a támogatásokat és azoknak a hasznát.

Persze hogy nem tetszik a külföldieknek!


Nálunk is elkelne néhány hasonló!

2009. dec. 27. 12:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
27%

Csúsztatás?

Index ( Tota V) Hírszerző ( Papp lászló)

Olvastok ti valamit, vagy csak acsarkodtok ostoba részrehajlással.

Én nem védem a kurucot, mert van benne bőven túlzás, de pro és kontra ha az úriemberek írásait olvasod, sőt még túl is szárnyalnak sokszor!

2009. dec. 27. 12:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
39%

Kedves kérdező!

Az bizony az,ami oda van írva.Mert ha bemondásra elfogadnak mindent,akkor én kéremszépen mától zsidó vagyok,aztán kérem a kárpótlást.

2009. dec. 27. 12:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
52%
Ne olvas kurucinfot. Tudom hogy egyik média se pártatlan de a kuruc meg a barikád rengeteg agyament hülye'éget írogat. A pécsi lövölvöldöző fényképét is kirakták aztán kiderült hogy a gyerknek semmi köze az egészhez. Mire tisztázodott a helyzet az érintetett már mindenki pocskondiázta. Szerintem ezzeknél az "újságoknál" nem dolgoznak diplomás újságirok akik 1 hír hitelességét téleg vizsgálnák.
2009. dec. 27. 21:14
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!