Ha a 2. világháború vége felé Átálltunk volna szovjetekhez azzal a feltétellel, hogy megtarthatjuk az akkori területeinket belementek volna?

Az erőviszonyok alapján nem. Már az átállás sem ment volna. A németek órák alatt megszállták az országot. Ha az Oroszokhoz próbáltunk volna átállni ugyan ez történt volna.

Az oroszok lehet, hogy megígérik, de az lett volna, mint Varsóban. Megvárják, míg az országot megszállják a Német csapatok, majd az ismert módon járnak el...

Magyarország nem volt abban a helyzetben, hogy feltételeket szabjon. Románia is három területi veszteséget szenvedett el, de hiába álltak át ebből csak a Magyarország javára átadott területeket kapta vissza a Bulgáriának átadott Dél-Dobrudzsa a mai napig bolgár terület, Moldva még mindig független állam és Ukrajnához is tartoznak olyan egykor román részek, amiket 1940-ben vesztett el Románia.

Ha átálltunk volna, akkor kaphattunk volna engedményeket a párizsi béke tárgyalása során, például néhány színmagyar nagyváros, mint Nagyvárad vagy Szatmárnémeti nem került volna vissza Romániához, esetleg néhány Kárpátalja egyes részei maradhattak volna magyar kézen.

De Jugoszláviának és Csehszlovákiának visszaadták volna, amit megszereztünk tőlük, esetleg kozmetikázás lehetett volna pl. Csallóköz magyar kézen hagyása, de jelentős területeket nem tarthattunk volna meg.

Merőben más lett volna a helyzet, ha nem támadjuk meg a Szovjetuniót, ugyanis 1941-ben mikor Magyarország még nem lépett hadba a németek oldalán (mikor Finnország, Szlovákia és Románia már igen), a szovjet külügy tájékoztatta Magyarországot, hogy a semlegességért cserébe minden területi nyereségünket elismerik és támogatják egy leendő békekonferencián, sőt Románia kapcsán hajlandóak lesznek a határok magyar fél számára még kedvezőbb felülbírálatára is (lényegében véve a semlegességünkért megkaptuk volna Dél-Erdélyt a Maros vonaláig), azonban a kommüniké nem jutott el a magyar felső vezetéshez -rossz nyelvek szerint a németpárti erők szimplán elszabotálták a szovjet ajánlat átadását a minisztertanácsnak és Horthynak. De aztán jött Kassa bombázása, amit minden valószínűség szerint szovjet bombázók hajtottak végre -a magyarázat triviális lehet, azon az éjszakán felszállt egy szovjet bombázókötelék azzal az utasítással, hogy támadják a szlovák kézen lévő Eperjest, valószínűleg eltévedtek és a korábban Csehszlovákiához tartozó Kassát hitték Eperjesnek. Ez amúgy bár abszurdnak tűnhet, de akkoriban a navigáció igencsak gyerekcipőben járt, az amerikaiak nem egyszer bombázták tévedésből Svájcot Ausztria helyett!

Csak apró megjegyzés: egészen 1942-43 ig egyáltalán nem tűnt hülyeségnek a németek oldalára állni. (utólag könnyű okosnak lenni)

Másrészt a németekkel (Ausztriával) volt egy közös történelmünk, az oroszokkal gyakorlatilag semmi (ja de igen az első világháborúban ellenük harcoltunk, ill 49-ben ugye tudjuk mi történt.

Egyébként a kiugrási kísérletet a németek elég gyorsan megoldották, szóval azt sem lehet mondani hogy nem próbáltuk meg.

Borhi László néhány éve kutatja az elérhető amerikai diplomáciai, katonai iratokat. Ezek alapján MO mozgástere a II. vh-ban pontosan nulla volt. Századpontosan, kereken zérus. Egy alig látható kis piszokfolt a térképen, a terveken.

És ami nagyon fontos a kutatásaiban, hogy meglepően átrajzolja a "Hitler utolsó csatlósa" tipusú, soha el nem múló fikázást. Mert még ez is a nagyhatalmak közötti játszma része volt.

[link]

[link]

Horthy nem az oroszokkal, hanem az angolokkal tárgyalt, tudjuk, milyen "sikerrel".

Esze ágában sem volt a szovjethatalommal egyezkedni.