Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » A magyar állam miért gondolja...

A magyar állam miért gondolja azt hogy elég ennyi minimálbér?

Figyelt kérdés

( Azért államot írtam, mert nem tudom hogy pontosan ki vagy kik felelősek ezért. )



Tehát a kormány által megkérdezett / alkalmazott közgazdászok tök jól kiszámolták, hogy 130-140 ezer forintból meg lehet élni. Ez így igaz is ( megélésről van szó, nem normál életről ).


Ellenben az ezért felelős emberek elfelejtették, hogy ez a 130-140 dzer forint az, amit el költenek az emberek. Azaz ha ezt kapják kézhez ki tudják fizetni a hitelt / albérletet, a rezsit, tudnak venni kaját, benzint / bérletet és futja ruhára is ( természetesen nem luxus körülmények között ). Tehát ahhoz hogy normális élet legyen a mai árak mellett nettó 130-140 ezret kéne kapni.


Ugyan a minimálbér ma Mo-n 130 ezer forint ( ugye pont most nemrég lett emelve ), de ez bruttó. És ezért nem lehet megélni. Mert ez azt jelenti hogy kb 70-75 ezret kapsz kézhez. Azaz 50 ezer forint hiányzik a normális élethez ( a megéléshez ). Ez pont egy bérlet és egy kis lakás rezsijének az ára. Vagy a bérlet és a gyerek iskolába szükséges cuccai ( táska, könyvek, írószer, stb. ).

Nem ragozom, mindenki tudja mennyi az az 50 ezer forint.



És akkor ez még mindig csak megélés, nem normális élet. Mert hogy mi a normális élet? Elmennek az emberek pihenni, edzeni, túrázni, nyaralni, sportolni. Van hobbijuk, eljárnak szórakozni, akár külföldre vagy fesztiválokra is.

Ehhez pedig nagyon kevés a 130 ezer forint ( még a nettó 130 is, nemhogy bruttó ).



Tehát maga a kérdés: miért ilyen közgazdászok dolgoznak / miért ennyi a minimálbér?


2016. jan. 13. 14:49
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
70%

Szerinted ez ugy megy hogy holnap csettint egyet Orban es 200e netto lesz a minimalber? Es annak semmi negativ hatasa nem lenne a gazdasagra?

nem lehet esz nelkul emelni a minimalbert.

2016. jan. 13. 14:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
78%
Ennyit bír el a "gazdaságunk"
2016. jan. 13. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
70%
Drága szívem, lehetne azt mondani, hogy akkor holnaptól nettó 200ezer a minimálbér, de akkor rögtön ezer forint lenne egy kiló kenyér. Érted, ha a pékség tulajának hirtelen 2-3x többet kéne fizetni a dolgozóknak, azt a többletet kis is kell termelni, tehát megemeli a termékek árát 2-3-szorosára. És akkor semmivel nem vagyunk előrébb.
2016. jan. 13. 15:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
69%

a közgazdászok tudják a legjobban, hogy a minimálbér növelése a munkanélküliség növelését is jelenti.

most kb 450 forint körül van az óránként minimumbér. ha tegyül fel megemelnék a minimumot 600ft-ra , akkor bizony a főnök nem 10 alkalmazottat foglakoztatna,hanem csak 8-at.

ez csak egy egyszerű példa volt.de arra akarok kilyukadni,hogy nem olyan egyszerű a minimál növelése.

de természetesen egyet értek azzal, hogy nagyon jó lenne.. ugyan én még csak diákmunkán voltam. napi 8 órára kaptam 3500 forintot. kemény fizikai munka és ennyivel kiszúrják a szemem...barátnőm az osztrák határ közelében lakik. ausztriában diákmelózott. hát picivel többet kapott mint én, ugyanazért a munkakörért.. elég szomorú.

tényleg nem lehet megélni 70-80 ezerből. még ha egy pár lakik együtt, akkor is nagyon nehezen jönnek ki 2 minimálbérből.

2016. jan. 13. 15:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
38%

Akkor ha olyan jó miért nem egyből 2 millió forintra emeljük. De ha a kormánynak esze van, azt is meg kéne tennie, hogy most egy picit feljebb emelje a hőmérsékletet olyan 18 fokra odakint és nyáron meg legyen hidegebb.


A minimálbér egyáltalán nem úgy működik ahogy hiszed. Ezernyi összefüggése van a gazdasággal és más dologokkal. Ez csak egy jogszabály arra, hogy a cégek 8 óráért ennyit adjanak minimum. A munkaerőpiacon meg kereslet kínálati viszonyok vannak. Ha megemelik, akkor egy csomó embertől meg fognak szabadulni a cégek, akik nem termelik ki azt az értéket és nem éri meg az adott cégnek foglalkoztatni. Ez az ember bővíti a munkanélküli, szociális segélyen élők körét és pont a többi dolgozó fogja megszíni, hogy az adóterhekben még több emberről kell gondoskodni, illetve az egészségügy, oktatás stb. meg ezer dologtól még több pénz vonódik el.

2016. jan. 13. 15:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
6%
Ez a sok értelmetlen rizsa, amit leírtál, igazolja, hogy alapvető fogalmad sincs a gazdaság működéséről, és nem véletlenül nem vagy közgazdász. Ez önmagában nem lenne gond, de nem feltétlenül kéne megnyilvánulnod egy internetes oldalon.
2016. jan. 13. 15:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
85%
Há' én is ezt mondom! Nyomtassunk több pénzt! Ha már itt tartunk minek ide paks 2, jön elég áram a konnektorból!
2016. jan. 13. 15:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 A kérdező kommentje:

Úgy látom félre értettetek. Tudom hogy mivel van összefüggésben a minimálbér. Tudom miért nem emelik.


A kérdés az volt hogy miért nem egyezik meg a minimálbér azzal az összeggel, ami ahhoz szükséges, hogy az emberek ne nélkülözzenek és meg tudjanak élni.

2016. jan. 13. 16:07
 9/11 anonim ***** válasza:
44%
Nem, úgy látom még mindig nem érted...
2016. jan. 13. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
65%

A minimálbér emelése nem egyszerű, sajnos a munkanélküliség növekedését és rosszabb esetben a termelés csökkenését is okozná, mert egy csomó cég inkább áttelepülne Kínába, hogy ott fele akkora költséggel termeljenek, azok a magyarok akiknek pénzük van Kínai árut fognak venni mert Magyarországon nincs termelés, és szépen elfogyna a pénz az országból.

Ma Magyarországnak pozitív a bruttó külkereskedelmi mérlege, a nettót nehezebb megmondani, mert nem könnyű sem a külföldi magyarok által a családjuknak hazautalt összeget számon tartani, sem a külföldi befektetők hazautalt profitját megmondani. Ez utóbbit nevezhetjük a kapitalizmus árnyoldalának, mert már volt rá példa a történelemben hogy egy országnak a pozitív külkereskedelmi mérlege ellenére zsugorodott a gazdasága, a rendre negatív mérleget mutató Amerikának pedig mégis növekszik.


Visszatérve a kérdésre, szerintem egy többkulcsos személyi jövedelem adó enyhítene a problémán így a minimálbéren élők több pénzt vihetnének haza, a gazdagabbak pedig több adót fizetnének.

2016. jan. 13. 16:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!