Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » A Fideszre szavazók néha...

A Fideszre szavazók néha gondolkodnak, vagy csak gyűlölködnek, és ájtatosan isszák a Tv-k rágalmait? Mit tudtok erről mondani (alul)?

Figyelt kérdés

A Fidesznek egy szép és változatos, és rejtélyekkel teli 20 éves pályafutása van a magyar közéletben, politikában. Már az alakulása is, mint minden 1990ben parlamentbe jutott pártnak is elég érdekes, és sok hogyan-t és miértet tartalmaz.


Hogyan és honnan volt pénze az első választáshoz?

1998 ban 0 Ft volt az induló párttőke, állami támogatást nem kaptak, csak egy 100milliós hitelt, ami valamilyen rejtélyes okból soha nem kellett visszafizetniük.

Persze a megyénkénti pártházakat, a szervezettel járó infrastruktúrát, közel nem fedezte ez az összeg. Ahogy az első választási részvételt, de természetesen ide sorolhatnám az 1994 es választásokat is, hiszen akkor is a többszörösét költötte a finanszírozására kapott állami juttatásnak. Magyar vállalkozók meg ugye akkor még kizárt hogy olyan tőkével rendelkeztek volna. De Ov , a Soros György (akit nem kell bemutatni) alapítványának a támogatásából tanult sokáig ösztöndíjjal, ami ugyan csak távol áll a nemzeti felfogástól.

De hogy is lehetett, egy szélső liberális párból csak úgy nemzeti, hiszen egy címkét kilehet cserélni de az embereket, a felfogást, a hozzáállást?


De nézzük tovább!

Hogy is lehetséges hogy a Fidesz a Széles Gáborokhoz hasonló, a legóvatosabb becslések szerint is 30 000 000 000 dal rendelkező vállalkozókat növesztett.

Aki pld gallyra tette a Videotont, Ikaruszt, de beszállt a Samsungba, és a Volvó ba, nem érdekes? Hogy van az, hogy 20 év az MSZP vel töltött „házalás” alatt soha senkit nem ítéltek el korrupció, megvesztegetés, hűtlen kezelés miatt, miközben közel 40e milliárd kölcsön és 60e milliárd állami vagyon tűnt el? Vagy nem figyeltek, vagy elvoltak foglalva a saját ügyeikkel, esetleg egy ki nem mondott egyesség motivált! „én nem szólok ha te sem”


De pld pontosan a Fidesz engedte be az országba, a számunkra hihetetlen rossz feltételekkel a kereskedelmi multikat, akik közel a 80% át fedik le a fogyasztásunknak, az az a társadalom jövedelmének meghatározó részét „aminek a gazdaságunkat kellene működtetni” viszik ki külföldre. Így teljesen ellehetetlenítik a magyar gazdaságot, hiszen ha nincs profit újratőkésítést akkor nem lehet működő gazdaság.

Vagy éppen az Eu csatlakozásunk feltételeit is ők rögzítették, ami nem hogy gazdasági fellendülést okozott volna, hanem egy hatalmas visszaesést hozott.


Mikor fogjátok megérteni, hogy a Fidesz is a nagy nemzetközi tőke kiszolgálója.

Hogy a mi, a társadalom érdekeit csak impotensen, az éhhalál széléig képesek képviselni, mert elkötelezettek!


2010. ápr. 13. 17:20
1 2 3
 1/21 anonim ***** válasza:
12%
Nem szoktak gondolkodni, nincs nekik mivel.
2010. ápr. 13. 17:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/21 anonim ***** válasza:
33%
Ezt besz*ptátok, de nagyon, hiába írogatsz ide mindenfélét. BUKTAA!!!
2010. ápr. 13. 17:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/21 anonim ***** válasza:
22%

Mé' a Jobbiknak honnan vót pénze?


Ez a nagytőkés duma nagyon unalmas. Be ne menj egy Tescóba vagy Aldiba, Auchanba, Lidlbe, mert mind a nagytőkéseké!


Egyáltalán mi a nagytőkés ellentéte ami nektek tetszik?


A nagytőkés munkát ad a szegényebb embereknek, ha a nagytőkés a munkásai jogait tiporja, az ellen fel lehet lépni, de a jelenlegi gazdasági helyzetben ezt könnyen elintézik: kirúgnak és vesznek fel valakit a több millió munkanélküli közül.


Szerinted kire kéne bízni az országot? Antiszemitákra, a mindenkit zsidózókra, magatokfajtákra és magunkfajtákra?


A világ nem úgy működik, ahogyan azt ti elképzelitek.

2010. ápr. 13. 17:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/21 anonim ***** válasza:
A tv behülyítette őket
2010. ápr. 13. 17:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/21 anonim ***** válasza:
18%
Hát barátom, nem tudom Te hol élsz, de Én még gyülölködő Fideszessel nem nagyon találkoztam. Ellenben a Jobbikosok fanatikus, beteges módon próbálják ránkerőszakolni az igazukat folyamatosan. Kicsit már unalmas... A Jobbikban milyen emberek vannak már? Szedet-vedett társaság az egész... Pff...
2010. ápr. 13. 17:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/21 A kérdező kommentje:

Ezt besz*ptátok, de nagyon, hiába írogatsz ide mindenfélét. BUKTAA!!!


Vagy nagyon gyerek vagy, vagy agybéna!


A Jobbik semmit nem szopott be, hisz egy éve 2% ban mérték, ma meg 17% os közép párt. Erre a világon sem sok példa akad.


Ezt mi magyarok szopjukbe, mert minden amit a rendszer reformokból kicsavarnak, nem a gazdaságunkban landol, hanem megy ki külföldre. Lehet hogy olscóbbak leszünk és csábítóbbak a tőke számára, de abból az embereknek 1 Ft haszna nem lesz, mert a recept a régi lesz.

Valódi változás nem lesz ez 100%.

2010. ápr. 13. 17:30
 7/21 anonim ***** válasza:
0%
Hihetetlen!Mi vagy te porondmester?Írjál a Fidesz.hu oldalra e-mailt,ne itt lázadozz, majd ott segítenek rajtad:))Ha te így tudsz mindent, akkor bátran keresd az illetékeseket,akik biztosan válaszolni fognak neked!
2010. ápr. 13. 17:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/21 anonim ***** válasza:
0%
Hirtelen elég lett a 17%? :D Pár napja még arról álmodoztatok, hogy megnyeritek a választást... Ti sem vagytok jobbak. :D
2010. ápr. 13. 17:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/21 anonim ***** válasza:
60%
Az orbánjúgendeknek úgysem tudod elmagyarázni, hogy maguk alatt vágják a fát.
2010. ápr. 13. 17:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/21 anonim ***** válasza:
0%
Mondja ezt egy Vona jugendes... :D
2010. ápr. 13. 17:37
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!