Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Magyarországon csak radikális...

Magyarországon csak radikális módszerekkel menne a felzárkózás Nyugat-Európához?

Figyelt kérdés

Elsősorban a társadalompolitikában kellenének változások.

Meg kellene szüntetni a rasszizmust, ezt a 30-as évekbeli mentalitást és nyitottságot,befogadást támogatni.


A rasszizmust, idegenellenességet,homofóbiát keményebb eszközökkel büntetni.Az internetes fórumokon, hozzászólásoknál sem lehetne kivétel.

Minden esetben pénzbüntetéssel kellene sújtani, azokat, akik ilyen módon gyűlölködnek.Ha nem fizet, akkor börtönben kellene leülni.

Ezáltal, idővel megtisztulna a közbeszéd, az internet a rasszizmustól,idegenellenességtől,homofóbiától.

Munkahelyek esetén is,valószínűleg azonnali szerződésbontás lenne.


Az a helyzet, hogy Magyarországon, szinte büszkeség rasszistának lenni, nagyon népszerűek ezek a középkori ideológiafoszlányok.

Az átlagemberektől, egyetemistáktól, családanyáktól, sőt még egyetemi tanároktól is sokszor olyan szöveget hallani, hogy a Reichstagban is vastapsot kapott volna.



A gazdaságpolitika terén pedig, támogatni kellene a szabad versenyt, minden téren.

A tömegközlekedésben is.A MÁV-nál például a dolgozók 40 százalékát ki kellene rúgni, mert 3 ember csinálja 1 munkáját.Nagyon nem hatékony.Vagy privatizálni az egészet és csak az infrastruktúrafenntartás maradna állami.Úgy, mint Nagy Britanniában.


2016. szept. 4. 18:05
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
70%
Tehát szájkosár és szétvert ország kvázi szélsőliberális diktatúra. Ami jó a liberalizmusban azt tiltanád, ami rossz azt támogatnád. Kösz, inkább legyen szólásszabadság és működő ország.
2016. szept. 4. 18:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
100%

Rég megmondták, és én is régota sejtem. Egy szétlopott, kisemmizett, ledemoralizált ország, amit a multicégek tartanak rabszolgasorsban.

Két választásunk van.

1. Hagyunk mindent a medrében, aki nem tud külföldre menni, éhbérért dolgozik és adosság csapdában vergödve álmodozhat csupán arrol, hogy családot alapit...


2. Saját kezunkbe vesszuk az életunket, és keserves munkával mindent feléptunk a nulláról!

(ez fogja megmutatni, van-e még bennünk élni akarás!)


ha az elsöt válaszuk szép lassan eltununk a földröl...megszunik a magyarság, beleolvad másba...

2016. szept. 4. 18:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:
69%

Te se kerülj a politika közelébe, meg a parlamentébe se!

Attól még nem rasszista valaki, mert nem szeretne nőket erőszakoló, autókat felgyújtó, robbantósdit játszó vandálokat az országába.Vagy egyéb fogyatékost.Azok maradjanak csak meg maguk között.Amíg egymással csinálják, nem érdekel.A többi elméletedre nem is reagálnék, sajnos nettó hülyeség az is.A máv is halódik így is, mit akarsz még rajta leépíteni????

2016. szept. 4. 18:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
32%

A megoldást csak az európai integráció felgyorsítása jelenthetné.

Minél előbb létre kell hozni az Európai Egyesült Államokat, amely képes a regionális különbségek mérséklésére és egy jóléti állam, gazdasági, kulturális és politikai szuperhatalom megteremtésére.


Jelenleg a saját elemi érdekeink ellen kuruckodunk.

2016. szept. 4. 18:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 anonim ***** válasza:
67%

Egyáltalán nem!

Először is fel kellene emelni a jövedelem meg az életszínvonal szintjét a nyugat-európaihoz, aztán úgyis midnen jönne magától!

Szerintem mindenki el tudná viselni a Belga minimálbért, és a Tesco-ban is tarkóig vigyorogna a pénztáros!



Az erőszak, csak erőszakot szülne..

Nem is értem hogy képzeled ezt a radikalizmust...

2016. szept. 4. 18:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 anonim ***** válasza:
5%

# 4/


Előszőr lásd a saját szemeddel azt a szuperhatalmat..

Nagyon nem is kell már kimozdulni, ott a net.

Inkább sajtószuperhatalom az, mint más, mivela többi mind izraeli jelzálog hitelből van.

2016. szept. 4. 18:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 anonim ***** válasza:
8%

"Minden esetben pénzbüntetéssel kellene sújtani, azokat, akik ilyen módon gyűlölködnek.Ha nem fizet, akkor börtönben kellene leülni. "


https://www.youtube.com/watch?v=ipg7MNGrvgg

2016. szept. 4. 18:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 anonim ***** válasza:

Amit vázoltál, az már - már diktatúra. Nem.


Attól pl. nem lesz valakim kevésbé homofób, hogy megtiltod neki. Sőt, könnyen lehet, hogy kontraproduktív lenne a dolog: én mondjuk nacionalista vagyok, de ha elkezdik tiltani, az egy igazi nacionalistánál olaj a tűzre, attól lesz csak radikális!


Cenzúráznád a netet? Majd írjuk "deákul", angolul, latinul, sorok között, virágnyelven, szórólapon, illegális újságban. Teher alatt nő a pálma, csak tegyétek.

2016. szept. 4. 18:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 anonim ***** válasza:
Amihez máshol is x év kellett, azt nem lehet erőszakkal felgyorsítani.
2016. szept. 4. 18:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 anonim ***** válasza:
91%
De a pálinkát és a Wartburg szerelést ugye nem akarod tiltani, kérdező?
2016. szept. 4. 18:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!