Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Csak én érzem úgy, hogy a...

Csak én érzem úgy, hogy a Fidesz furfangos módon megtáncoltatta a Jobbikot? Ti mit gondoltok az utóbbi idők és a mai nap történéseiről?

Figyelt kérdés

A magyar nem a konszolidált, arab üzletembertől fél, nem a gazdag abroszfejűtől, aki lamborghinivel közlekedik és életben nem fog robbanó övet magára venni, de még látni sem.


A magyarnak a koszos, tanulatlan, ellenőrizetlenül beáramló, hatalmas primitív horda okoz fejfájást.


A Jobbik az utóbbi probléma megoldásában való segítséget egy piti ügyhöz kötötte, amit most megpróbál felfújni, és bemesélni, hogy néhány tucat üdülni kívánó sejk ugyanolyan fontos, mint egy néhány tízezer fős horda.


Azt gondolták, "na majd most más álláspontot képviselünk, mint a Fidesz, és az emberek mellénk állnak, így szavazókat nyerünk el tőlük. Megzsaroljuk őket, és kénytelenek lesznek úgy táncolni, ahogy fütyülünk, hiszen a nép velünk ért egyet!" Na igen, csak a népet olyan nagyon azért nem érdekli az lamborghinivel közlekedő, üdülni lejáró Ahmed.


A népet tényleg érdeklő ügyben való segítségét pedig a Jobbik ettől a piti ügytől tette függővé. Ez szerintem sok jobboldalinak nem volt szimpatikus húzás.


Ti mit gondoltok?



#FIDESZ #Jobbik #bevándorlás #migráns #letelepedési kötvények #alaptörvény-módosítás
2016. nov. 8. 18:28
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
41%
A Fideszeseknek mindegy. A többiek meg átlátnak ezen. A "magyar" ahogy említed nem ennyire hülye azért.
2016. nov. 8. 18:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
31%
A fidesz most mnegszívta rendesen.
2016. nov. 8. 19:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
Ó, dehogy szívta. A pénzünkből olyan médiabirodalmat vásároltak maguknak a haverok által hogy azt is elhitetnék a fél országgal hogy a Föld lapos.
2016. nov. 8. 19:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 Dymo ***** válasza:
Az a "piti" ügy jó pár milliárdos biznisz Tonyóéknak, meg a többieknek. Persze a kamatot meg a visszafizetést majd az állam állja x év múlva.
2016. nov. 8. 19:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 A kérdező kommentje:

"Az a "piti" ügy jó pár milliárdos biznisz Tonyóéknak, meg a többieknek. Persze a kamatot meg a visszafizetést majd az állam állja x év múlva."


Akkor is piti ügy a másikhoz képest, amivel a Jobbik zsarolni próbálta volna Orbánékat. Nincs jelentős nemzetbiztonsági és - mondjuk ki - faji színezete, a másik üggyel ellenben. Amolyan mutyi-jellegű, az ilyesmit pedig megszokta az átlagmagyar. Azért mondom, hogy átlag-, mert az ide írók egyáltalán nem tekinthetők reprezentatívnak. Egy szűk kisebbség vagyunk. A többséget a kötvény-mutyi fele annyira nem érdekli, mint a migráns horda.

2016. nov. 8. 19:46
 6/14 anonim ***** válasza:
93%

1. Eddig két bizonyítottan körözött bűnöző (aki gazdag!) jött be az országba mindenféle nemzetbiztonsági kontroll nélkül. Az egyiket az FBI is körözi. Ez nem annyira piti ügy kérdező.


2. A Fidesznek meg kellene tanulnia kompromisszumokat kötnie, mert mivel nincs 2/3, innentől szüksége lesz rá. A demokrácia kompromisszumokkal működik, nem úgy, hogy semmibevesszük a másik akaratát.

2016. nov. 8. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:

Én azt gondolom, hogy működik a Vajna féle médiába beleölt milliárdos összeg.

Az egész népszavazásos alkotmánymódosításos 20 milliárdos kavarásnak semmi értelme sincs. Ez így csak a probléma elfedése. Engem például inkább az érdekel hogy miért titkosítanak szinte mindent 30 évre. Lassan kormányszóvívői tájékoztató is titkosítva lesz. Elmondja a kamerának és megy a páncélba.

De a témához visszatérve, vajon ki adja a kiképzést, pénzt és fegyvert az öngyilkos merénylőnek ? Biztosan nem a körúton kéregetnek.

Ha még mindig nem sejted akkor lemondom, hogy többek között az abroszfejű milliárdos arab. Vallási vagy üzleti okokból. És nekünk ezeket kell körbecsókolni ?

Nekem ez nem piti ügy. Nem közvetlen nemzetbiztonsági kockázat, de a terrorizmus közvetett támogatása.

2016. nov. 8. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
80%
A gőgös fidesz most kapott egy sallert.
2016. nov. 8. 20:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
Te komolyan ennyire hülye vagy, kérdező?
2016. nov. 8. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:

A Fidesz táncolt, mégpedig úgy, ahogy a Jobbik fütyült.

Orbán meg Rogán majdnem gutaütést kaptak mikor kiderült hogy eltaktikázták magukat :D

2016. nov. 8. 21:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!