Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Már készül a Fidesz-diktatúra?

Már készül a Fidesz-diktatúra?

Figyelt kérdés

Nem,nem vagyok szoci, sőt.Jobboldali értékeket vallok magamnak.De gondolatrendőrséget játszani? Ilyesmi utoljára a legsötétebb diktatúrákban volt(Sztálin, Hitler, stb )


"A tervek szerint a katonai hagyományőrző egyesületek működésére külön törvény születne, amely előírná az engedélyezett szervezetekhez való tagfelvétel esetén, az erkölcsi igazolvány beszerzése mellett, a személyre szabott nemzetbiztonsági átvilágítást is."


Ez még nem is lenne olyan nagy baj DE


"izonyos ismeretek puszta birtoklását és terjesztését kriminalizálja. Eszerint a jövőben minden, a rendvédelmi szervek harcászati eljárásaihoz szükséges ismereteknek a rendvédelmi szervek, illetve az ezen ismeretek átadására jogosult oktatási intézmények keretein kívül történő szóban, írásban vagy adathordozón történő terjesztése, gyakorlása, illetve az ezek elsajátítására irányuló „illetéktelen” aktív érdeklődés szintén bűncselekményt valósítana meg. A jövőben nemcsak a fegyvertartási jogot, nemcsak a lőterek, air-soft- és paintball-pályák, valamint a túlélő táborokat szervező vagy harcművészeteket oktató egyesületek és vadásztársaságok legális működtetését kötnék előzetes nemzetbiztonsági átvilágításhoz, hanem mindezek igénybevételét is.


Belső informátoraink szerint a leendő fidesz-kétharmad a Gárdarendelet szelleméhez igazítaná az alkotmányt és a Btk.-t – Az új kormány alkut kötne a Jobbikkal a Gárda feloszlatásáról – A tervezett módosítások törvényen kívülre helyeznék a katonai hagyományőrző szervezeteket és ellehetetlenítenék „military-kultusz” itthoni rajongótáborát. "


És ez még nem minden:


"Ugyancsak ide kapcsolódik, hogy a nevezett Lázár-csomag szándéka szerint a csoportos garázdaság bűntette újabb elkövetési fajtával bővülne, méghozzá a „közterületen, vagy nyilvános helyen illetéktelenül elkövetett alakzatban vonulás, vagy alakzatban tartózkodás” tételével. "


Thát az óvónénivel kettős alakzatban vonuló óvodások a zebránál csoporots garázdaságot követnek el:D:D


2010. ápr. 29. 16:41
1 2 3
 1/25 anonim ***** válasza:
7%
Link, konkrét szövetkörnyezet?
2010. ápr. 29. 16:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/25 anonim ***** válasza:
10%

link?


jobbikos hülyeségekből nem kérünk...

2010. ápr. 29. 16:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/25 anonim ***** válasza:
Sőt, a rendőrök is, amikor besünölik a delikvenst, vagy sorfalként védik a homárokat a felvonulásukon a tojásdobálóktól.
2010. ápr. 29. 16:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/25 A kérdező kommentje:

ja bocs lemaradt :)


[link]

2010. ápr. 29. 16:47
 5/25 anonim ***** válasza:
17%
Majd visszasírjátok még a Ferit
2010. ápr. 29. 16:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/25 anonim ***** válasza:
0%
Ez egyedül a gárda ellen fog szólni. Akik valamilyen harcművészeti sport klubba járnak semmi bajuk nem lesz. Dr. Simitskó pl Kung-fu mester. Arról szól, hogy minden jöttment, ne flangáljon az utcán katonai gyakorlóba, mert nem csak, hogy ciki, de közröhej is.
2010. ápr. 29. 16:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/25 anonim ***** válasza:
36%
Ne legyen illúziója senkinek: A FIDESZ fel fogja számolni a Jobbikot és a bázisát képező háttérszervezeteit, elsősorban a Magyar Gárdát is. Ezt az MSZP-kormány azért nem tette meg, mert béna volt, gyenge volt. Ezek még egy falusi libacsapatot se tudtak volna már szétkergetni. De a FIDESZ erőtől duzzad, és minden lehetősége megvan arra, hogy támadásba lendüljön. (Ezt már a választás előtt is megelőlegezték, de kormányon sokkal hatékonyabbak lehetnek.) A Jobbiknak ehhez képest elég kevés esélye van. Csak akkor tudna megkapaszkodni, ha nagy tömegek nagyon hamar csalódnának a FIDESZ-ben. Ekkor tudnának talán olyan erős bázist építeni, amivel eredményesen szembeszállhatnának, sőt akár esetleg le is léphetnék a FIDESZ-t. De ehhez már forradalom-szerű változás kéne.
2010. ápr. 29. 17:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/25 anonim ***** válasza:
72%

a gárda nem fogja hagyni magát. és nagyon sok ember sem. esetleg ha a fidesz azzal törődne, hogy dolgozzon a parlamentben és nem azzal, hogy mindenkit betilt aki nem tetszik neki mert fél tőle, akkor talán nem lenne forradalom.


de ha ezt csinálják, akkor abból az lesz.


a 800.000 jobbikosból leég ha csak 10.000 vonul ki az utcára.

2010. ápr. 29. 17:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/25 anonim ***** válasza:
100%

Előrebocsátom, hogy nem vagyok sem jobbikos, sem szélsőséges, de egy katonai hagyományőrző egyesület tagja vagyok, és tényleg kezdem magam diktatúrában érezni... Nem tartom magam az államra veszélyes, potenciális bűnözőnek, csak mert érdekel a történelem, és a szabadidőm egy részét azzal töltöm, hogy fesztiválokon lépek fel pár barátommal, középkori csatajeleneteket imitálva.


Ha már a kormányzásuk negyesik napján azzal vannak elfoglalva, hogy tisztességes adófizető állampolgárokat kriminalizáljanak, és büntessenek meg azért, mert van egy egészen ártatlan hobbija, akkor sajnos tényleg komolyan el kell gondolkodnom azon, hogy politikai menedékjogot kérjek egy normálisabb országban.


Soha egy rossz fát nem tettem a tűzre, sosem tüntettem, nem foglaltam tévészékházat (amire egyébként Orbán hergelte a népet), nem blokádoltam hídon, erre most érezzem magam bűnözőnek. Nem vagyok hajlandó.

2010. ápr. 29. 17:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/25 anonim ***** válasza:
18%
Furcsa, hogy valaki pont a hitleri diktatúrát emlegeti elrettentő példaként, aztán a neonáci, aluledukált szar gárdát / jobbikos tábort próbálja védeni. Van itt egy nem pici mentális síkon történő széllel szembe húgyozás.
2010. ápr. 29. 17:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!