Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Ti nem haragudtok a Momentumra?

Ti nem haragudtok a Momentumra?

Figyelt kérdés
Ez a kissebbség, aki állításuk szerint bár ellenezték azo olimpiát, de csak szavazni szerettek volna róla, elérte, hogy visszavonják a pályázatot, ezáltal az esetleges többség, ill. az eddigi politikai többség akarata helyett most az ő kissebbségi akaratuk érvényesült, és az emberek még csak nem is szavazhatnak róla. A kormány és a Főváros megtehette, hogy visszavonja a pályázatot egy ilyen eredméyn után, ezt a Momentum is tudta, sőt azt is, hogy ez jó nekik is és a kormánynak is. Nekik azért mert ők nem akarnak olimpit, a kormánynak meg azért mert így nem húzódik tovább ez a vesztes ügy. Így viszont nem érvényesült a demokatikus elv, és két szék közt a többség a pad alá került. és átesek a túloldalra, és mindenkit palira vettek, aki eddig csak nézte az eseményeket. Miközben a Momentum jól tudta mindezt, és megfogalmazhatták volna úgy is a kérdéüket, hogy ne legyen ilyen kiskapu, és valóban legyen népszavazás. De nem tették, mert igazából számukra is csak lózunk a népszvazás, csak egy marketing kampány volt politikai céllal, és nem az emberek érdekét nézték. Nem hiszem, hogy 100-150 Momentumos közül senkinek nem jutott eszébe, hogy mi fog történni a legvalószínűbb forgatókönyv esetén, és hogy ezt le lehetne kerülni, ha lenne rá szándék. Így most semmibe vették annak a több millió embernek a véleményét Budapesten, aki nem írt alá, sőt azt a több milliót az országban.

2017. febr. 22. 22:13
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ❯❯
 1/95 anonim ***** válasza:
88%
Nem a Momentum vonta vissza, hanem a Fidesz. Így ismét bebizonyosodott, hogy nem mernek semmiféle olyan kérdést népszavazásra bocsátani, ami esetleg az ő álláspontjukkal ellentétes eredményt hozhat. Persze jönnek az ürügyekkel, meg nyilván próbálják a Momentumra fogni az egészet, de ez csak a szokásos stílusuk.
2017. febr. 22. 22:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/95 anonim ***** válasza:
84%

Nem a Momentum köpött negyedmillió Budapesti akaratára,hogy legyen népszavazás a kérdésben.

Így szembeköpték azokat is,akik szerettek volna,és ennek hangot is adhattak volna,ahogyan a nem szavazók.

Az más kérdés hogy nem csak Budapest ügye lett volna.


Ha valóban a többség akarna olimpiát,akkor nem lenne Momentum,mert elintézte volna a kormány hogy legyen népszavazás.Csak mivel ez nem így van,így ők sem akarnak bukni.

2017. febr. 22. 22:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/95 A kérdező kommentje:
Én utálom a fideszt, és örültem a Momentum kezdeményezésnek, mint minden kis pártnak, és nem azért mert olimpia ellenes vagyok. Ismerem azt az interpretációt, hoyg a fidesz gyáva, és igaz is lehet, de tök mindegy, a kérdésnek ehhez semmi köze. A Momentum tudta, hogy a Fidesz gyáva, hogy ez az érdeke, és hogy ez a legvalószínűbb forgatókönyv, ha sikeres az aláírásgyűjtés. Én korábban nem gondoltam bele, mert nem ezzel foglalkoztam, de a Miomentum 100-150 tagja igen, és ezért most nagyon gyűlölöm őket is. Mert egyértelmű nekem, hogy nem voltak őszinték. Előszöris azt hangoztatták, hogy ők is szeretnének Olimpiát, csak ne lopják el a pénzt, illetve, hogy bár nem szeretnének olimpiát, de az a fontos, hogy az emberek szavazzanak róla. De ha ez tényleg így lett volna, akkor máshogy fogalmazták volna meg a kérdést, hogy ne legyen ilyen kiskapu, mégha nem is jogi, ahnem etikai. Ha fontos lett olna nekik a valódi vita, a valódi szavazás, és nem csak a megbuktatás az olimpiának, akkor ezt kikényszeríthették volna, de nem tették. Sőt az olimia is csak egy téma volt nekik, mostmár azt látom, egy jó ürügy. És aki meg szerette volna, fidesztől tök függetlenül, most megszívta, hogy mégcsak nem is szavazhat róla.
2017. febr. 22. 22:21
 4/95 anonim ***** válasza:
23%

"Miközben a Momentum jól tudta mindezt, és megfogalmazhatták volna úgy is a kérdéüket, hogy ne legyen ilyen kiskapu, és valóban legyen népszavazás."


Tessék? Mégis mire gondolsz? Hogyan másképp kellett volna megfogalmazni azt a kérdést, hogy támogatod-e a budapesti olimpiát?

2017. febr. 22. 22:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/95 Andizsuzsi ***** válasza:
97%

"Előszöris azt hangoztatták, hogy ők is szeretnének Olimpiát,"


Mikor és hol?


Szerinted milyen kérdést kellett volna feltenni?

2017. febr. 22. 22:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/95 anonim ***** válasza:
100%

# 6/6 Időpont ma 22:43


Arra a nyilatkozatra gondol ahol megmondták, hogy szeretnének olimpiát, de nem most, mivel nem állunk rá készen.

2017. febr. 22. 22:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/95 szántóvető ***** válasza:
14%
én nem haragszok rájuk."marketing kampány volt politikai céllal"-milyen politikai hasznuk származott a momentumnak ebből az egészből?
2017. febr. 22. 22:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/95 anonim ***** válasza:
86%
Ők népszavazásra gyűjtötték az aláírásokat. Arról már nem ők tehetnek, hogy a Fidesz, nem kíváncsi az emberek véleményére.
2017. febr. 22. 23:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/95 A kérdező kommentje:

"hogy támogatod-e a budapesti olimpiát?"


Nem ez volt a kérdés, talán olvasd el előbb.


Arról szólt a kérdés, hogy visszavonják-e a 2024-es pályázatot, amiről valóban értelmetlenség szavazni, ha vissazvonják.


De fel lehetett volna tenni úgy is a kérdést ahogy te, bár az picit laza. Vagy úgy hogy pályázzanak-e, tehát visszavonják-e ha van, és pályázzanak-e ha nem pályáztak. Illetve visszavonják-e a vissazvonást, ha vissazvonnák közben, vagy távlatibb dátumra rákérdezni esetlegesen, mint szándék, stb.

2017. febr. 22. 23:17
 10/95 A kérdező kommentje:

"Előszöris azt hangoztatták, hogy ők is szeretnének Olimpiát"


Azt mondták a jövőben ők is szeretnének, csak most más a prioritás + félnek, hogy nagy lesz a korrupció.

2017. febr. 22. 23:18
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!