Mi a véleményetek az alábbi Fideszes disztópiáról?

A hajnali párától a smaragd legszebb zöldjén csillogó fű akadályt nem ismerő, lassú, de magabiztos növekedését, az égig érő fák idegen földről fújó szeleinek állhatatos dacolását elégedetten figyelte az ódon ház ablakából egy mindent látó szempár. te. szólt oda a szempár tulajdonosa határozott hangon a sarokban várakozó férfinak, aki aranygombokkal kirakott zekéje fölé, vállára medveszőrmét terített. a lábán viselt bocskora halkan puffant a terebélyes szőnyegen, ahogy közelebb lépdelt gazdájához. igen, méltóságos uram, szolgálatára készen állok. hajbókolt a nevét kiss jánosról cseszteperevszky lóránt whomrád ödönre magyarító férfi oly mélyre, hogy a medveszőrt jobb kezével meg kellett tartania, hogy ne hulljon a lába elé. a gyönyörűséges táj végtelen pompázatosságában méltóztatik gyönyörködnie a nagyuramnak? hálás lehet a nép, hogy a földet néki egy ilyen csodálatos szempár hizlalja kövérre, mint amivel méltóságos nagyuramnak rendelkeznie méltóztatik! izgalmában, hogy a bók elnyeri-e gazdája tetszését, megnyalta a szája szélét.

mit raknak az emberek a földbe? burgonyát? kérdezte az ablakban álló férfi, figyelve a földön dolgozó parasztokat. burgonyát, méltóságos uram, pontosan, el tetszett találni! lelkendezett cseszteperevszky és kettő rövidet tapsolt izzadt tenyerével örömében, de aztán arra gondolván, hogy az mégiscsak túlzó lehet, kezeit sietve a háta mögé rejtette. nagyszerű étel a rakott burgonya, nem így van? várt megerősítésre az ablakban álló férfi, szemét továbbra sem levéve a földön dolgozókról. fantasztikus étel, szinte a kedvencem! felelte önmagával kórusban cseszteperevszky, türelmesen készen állva arra, hogy további ételekről is kinyilvánítsa tetszését, bölcsen elfojtva magában a késztetést, hogy külön kérdés vagy kérés nélkül magától folytassa a felsorolást. igazi ősi magyar étel, így van-e? időzött el a várttól eltérően továbbra is a rakott krumpli kérdésénél gazdája. nagyszerű magyar étel, ez kétségtelen! nem lepne meg, ha mindenkinek csakugyan a rakott krumpli volna a kedvence! jó ízű, laktató, és mint azt buday péter hivatkozza receptkönyvében... cseszteperevszky befejezni azonban nem tudta gondolatát, mert gazdája félbeszakította. riadtan, mint egy kismadár, összerezzent, hogy ezúttal esetleg túltolta a biciklit.

valóban mindenki úgy gondolja, hogy a krumpli egy nagyszerű ősmagyar étel? az ablakban álló férfi első ízben emelte megkeményített tekintetét cseszteperevszkyra, aki zavartan kotorni kezdett a zsebében, hátha gyűrűre lel. mindenképpen... a legtöbben... hebegte. érezte, hogy ezúttal igazat kell szóljon, mely érzésre hatalmas gombóc gyűlt össze a torkában. mindazonáltal... szorította össze ökleit. mindazonáltal akadnak olyan hangok is... nem azt mondom, hogy sok... de akadnak... akik úgy gondolják, hogy a burgonya a messzi nagy víz túloldaláról származik... most, hogy túl volt rajta, zavart idegességét rettegés váltotta ki, mely megmutatkozott vaskos csülkeinek remegésében. úgy. fordította fejét vissza gazdája a kinti dolgokra. és láttad-e te azt a nagy vizet? láttad-e te a nagy víz túloldalán a földet, melyből ez a burgonya elsőként kinőtt? láttad-e az ott élő embereket, akik először kiszedték a földből? és láttad-e azokat, akik hajóikon ide hozták, majd azokat, akik zsákjaikon idecipelték volna földünkre a burgonyát? nem nagyuram, nem láttam! vágta rá cseszteperevszky olyan sebesen, hogy ha tehette volna, válasza megelőzte volna a kérdést.

jer ide, te jó lélek. invitálta a férfi atyaian a maga oldalára cseszteperevszkyt, aki boldogságos örömében, mint egy bohó kiskutya furakodott gazdája oldalához. és azt látod-e, amint e szorgos magyar emberek e szép barna földbe krumplit raknak bele? látom, hogyne látnám! jajj, milyen nagyszerűen ültetik... rakják bele a földbe a burgonyát! cseszteperevszkynak egy halvány könnycsepp született bal szemének szögletében. ezt írja meg a krónikás! a pergamentből jusson belőle mindenki asztalára! született a verdikt. megírja! így lesz, méltóságos uram! jajj, de csodálatos lesz!

apropó, krónikás. mik a hírek mostanában? terelte a beszélgetést újabb mederbe a tájat figyelő férfi. ó, méltóságos uram, nagy hír járja most! soha ennyi gólya nem tért még vissza hazánkba! csakugyan? és hány gólya tért vissza ténylegesen? három... törölte izzadt tenyerét a nadrágjába cseszteperevszky. de abból kettő tulajdonképpen ugyanaz a madár... értem. bólintott a férfi. cseszteperevszky csodálattal konstatálta, hogy gazdája alig ha egy levegővételnyi ideig gondolkozott, míg fejében megszületett a megoldás.

akkor keressétek meg az embert, kinek a háza kéményre ráfészkelt az egyik gólya, menjen ki a fúvós zenekar, börtelentey gróf lóháton, az ispán aranyozott lovashintón, a nádort a vállán vigye a hadsereg két legdaliább tisztje, mindeközben a legszebb hangú asszonykórus a csatári hegyek alattot éneklje. az a kedvencem, vetette közbe a férfi, cseszteperevszky pedig izgatottan elkezdett aprókat emelkedni vastag lábain, oly erősen próbálta a elraktározni ezt az újabb morzsát gazdája csodálatos személyiségének tortájából, hogy majd évek múltán a kandalló békés tüze előtt unokáinak mesélhesse.

én pedig majd megyek elől. zökkentette ki szép gondolataiból gazdája még szebb hangja. a bán pedig adja át az oklevelet a legvégén. a gólyának? kérdezett vissza cseszteperevszky zavartan, még nemigen rázódva vissza a beszélgetésbe. a ház urának! förmedt rá gazdája, de aztán mint aki meg is bánta a dolgot, finoman megsimogatta cseszteperevszky fejét a cilindere alatt. de jól esett a hű szolgálónak! kedve támadt volna a hátára vágni magát, és végtagjaival örömében a levegőben táncolni.

az idillt egy kintről beszűrődő robajlás zavarta meg. mi volt az? tekintett ki sietve újra az ablakon a ház ura, és minthogy kihúzta magát, ebben a pillanatban cseszteperevszky szemében igazi tábornokká lényegült. egy román űrsikló méltóságos uram! vette észre az égre festett szürkés árulkodó jelet cseszteperevszky. mostanában itt fölöttünk húznak el, mikor a marsra mennek a nyári szünet alatt kirándulni az iskolásaik.

helyes. bólintott elégedetten gazdája. lássák csak gyermekeik, hogy milyen csoda megy végbe itt a földjeinken. hány téglánk van még, te? és betonunk? négymillió darab tégla, nagyuram, és még kettőször ennyi köbméter beton, válaszolta lelkesen cseszteperevszky. akkor a téglából építsetek oda a tó mellé egy nagy dolgot, piros legyen a teteje. lógjon róla muskátli. a betonból pedig a tó helyére egy nagy kerek alakú teret, legyen kirakva szép díszkővel, a losminczky pedig tervezzen bele egy hatalmas szobrot. a szobor kérdésében a nádory döntsön testületileg, hogy jó-e egy hatalmas puli. hadd lássák fentről azt is.

mekkora egyébként e föld, te? kérdezte cseszteperevszky újra. hetvennégy nagyuram! válaszolta cseszteperevszky hű alázattal. hetvennégy micsoda? az attól függ, méltóságos uram... és cseszteperevszky izgalmában megnyalta a szája szélét.