Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Nem érdekes, hogy csak a...

Nem érdekes, hogy csak a jobbikos képviselő mentelmi jogát függesztik fel, a többiekét nem?

Figyelt kérdés

Samu Tamás Gergő jobbikos képviselő mentelmi jogának felfüggesztését javasolta keddi ülésén az Országgyűlés mentelmi bizottsága a parlament plenáris ülésének.


Rubovszky György, a testület kereszténydemokrata elnöke az MTI-nek a bizottság zárt ülése után elmondta: a kérdésben, a jobbikos képviselő levele alapján egyhangúlag döntöttek.


A bizottsághoz egy közvádas ügy miatt került a jobbikos képviselő mentelmi jogának felfüggesztése.


Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője május 13-án az MTI-nek elmondta: másfél évvel ezelőtt vádat emelt a Budapesti Nyomozó Ügyészég Samu Tamás Gergő ellen, akit azzal vádolnak, hogy több emberrel együtt rátámadt a rendőrökre 2008. március 15-én. Skoda Gabriella akkor közölte, hogy a mentelmi jog megszüntetését a bíróságnak kell majd kezdeményeznie.


A Békés Megyei Hírlapnak május 18-án Samu Tamás Gergő úgy nyilatkozott: nem kíván mentelmi joga mögé bújni. Mivel annak felfüggesztéséhez kétharmados parlamenti többségre van szükség, kérni fogja a Fideszt, ha napirendre kerül a kérdés, szavazzanak mentelmi jogának felfüggesztése mellett. Az ellenzéki politikus az Országgyűlés alakuló ülésén korjegyzői feladatokat látott el.


A testület által tárgyalt másik négy, magánvádas ügyben, arról döntöttek, hogy ne függesszék fel a képviselők mentelmi jogát. A bizottsági meghívó szerint a testület a fideszes Babák Mihály és Németh Zsolt, a szocialista Horváth Csaba, valamint a kereszténydemokrata Simicskó István magánvádas mentelmi ügyét tárgyalta.


[link]


2010. jún. 8. 19:05
 1/7 anonim ***** válasza:
Legyetek már egy kicsit türelemmel. 9 napja volt a rendszerváltás. Mindennek eljön az ideje, nyugi. :) Ugye Te sem akarod, hogy a nagy piros nevek lecsukatása csak szalag hír legyen. Hozzák azt csak címlapon, mikor a legfontosabb dolgokon már túl vagyunk. Ne hogy már ne láthassam Gyurcsány fancsali pofáját a Blikk, meg a többi címlapján. :)
2010. jún. 8. 19:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
1. +1 :D
2010. jún. 8. 19:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
69%
Mitől lesz Gyurcsány fancsali?8 év alatt se találtak vádat ellene.Működik a hülyék etetése.:D
2010. jún. 8. 19:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
Közvádnál felszokták függeszteni. Magánvádnál nem. Ez eddig is így volt.
2010. jún. 8. 19:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:

Utolsó! Azt hiszed Gyurcsány egy tisztességes ember???? Édes istenem...

Nem,nem mondok rá semmit, nem állok át a sötét oldalra!

2010. jún. 8. 19:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
A 42-esnek ment bocsi, csak azóta írtak.
2010. jún. 8. 19:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:

mondjon le az lmp, jobbik, mszp, fidesz!


a másik 42-es meg nem én vagyok.

2010. jún. 8. 19:15
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!