Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Aztán miért is baj, hogy a...

Aztán miért is baj, hogy a Fidesz egy vallás lett?

Figyelt kérdés

Sokan kritizálják azzal a Fideszt, hogy már nem egyszerűen párt, hanem inkább valamiféle egyházhoz hasonlít, és a Fideszesek olyanok, mint mondjuk a keresztények vagy a muszlimok, csak ők természetfeletti istenek helyett a Nacionalizmusban, Orbán Viktorban, és a Fidesz elveiben hisznek.


Én teljesen egyet értek azzal, hogy a Fidesz ilyen lett és szerintem ezzel semmi baj nincsen.



Az emberi társadalmak egy fontos eleme a vallás, mert összekovácsolja őket, közösséget épít, és közös értékekre neveli őket.


Én ateista vagyok, nem hiszek Istenben, mert egyszerűen abszurd számomra az egész természetfeletti létezése, és amúgy is csökken Magyarországon az istenhívő emberek száma.


Ellenben vallásos vagyok, mert úgy tekintek a Nacionalizmus eszméjére, mint mondjuk a Niceai Zsinatra, úgy tekintek a Fideszre, mint az Egyházra, és úgy Orbánra, mint egy Prófétára.


Szerintem bámulatos, ahogyan össze tudta fogni az embereket karizmatikus személyiségével, erős hitével a nemzet erejében, és hitével Magyarország feltámadásában.


Szeretem az olyan vallási eseményeket, mint a Békemenet és a szimpátiatüntetések, és nem bánnám, ha lennének templomok vagy gyülekezeti házak, ahol hasonszőrű Fideszesekkel gyűlnék össze.



A vallások reményt, morális vezetőt, eszmét, és célt adnak az életben. Az én vallásom a Nacionalizmus, vezetőm Orbán, eszmém az Orbánizmus, és célom Magyarország Feltámadása.



Szerintem a mai embernek pont, hogy politikai vallásokra van szüksége a hagyományos, természetfeletti istenekben hívő vallások helyett, amik mára a fejlett világban nem sokat nyújtanak, bizonyítékok erre az ürességtől kongó vagy nagyrészt nyugdíjasokkal teli templomok.



2018. okt. 16. 21:13
 1/5 Nemzeti_Harcos ***** válasza:
41%
Szerintem pedig a Demokratikus Koalíció képviseli azokat az eszméket, amelyekre érdemes alapozni a társadalmat. Gyurcsány Ferenc az igazi morális vezető.
2018. okt. 16. 21:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
29%

Első!

Tó reklámokat nyomsz itt a DK-nak, hiába gúnynak szánod:D

2018. okt. 16. 21:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
73%
Remélem ez valami nagyon rossz poén akar lenni. Ha nem, javasolhatok elmeorvost.
2018. okt. 16. 21:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
22%
Ugyan már... Az nem vallás, ha az emberek "hite" egy 2008-ashoz hasonló válság hatására megrendül. Ha vallás lenne nem kellett volna új szavazatszámláló szoftver ;)
2018. okt. 16. 21:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
50%

#4

Nincsen semmiféle "szavazatszámláló szoftver"!

A szavazatokat EMBEREK számolták, nem egyszer és nem is kétszer ellenőrizve. Csak a kész, szavazatszámokat tartalmazó jegyzőkönyvek adatait adta össze számítógépes program.

De látom ez nem zavar a téveszmédben. Hidd csak a mesét, hogy a fidesz csalással nyert, így a következő választáson is bukta lesz nektek.

2018. okt. 16. 22:08
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!