Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Szerintetek is jobb lenne, ha...

Szerintetek is jobb lenne, ha még erélyesebben Oroszországhoz húznánk, politikában, gazdaságban, és társadalmi felfogásban is, a gágogó balliberálisok meg Nyugatra költöznének?

Figyelt kérdés

Orbán alatt 2010 óta egyre jobb az ország, pont annak köszönhető intézkedéseinek működőképessége, hogy leszarja a Brüsszeli Bürokraták hülyeségeit, és inkább a keleti országok mentalitása szerint vezeti az országot, úgy ahogy például Putyin is vezeti Oroszországot. Bárcsak még tökösebb lenne Orbán és kilépne az EU-ból meg a NATO-ból!


Oroszországban is a 90-es években a balliberális Jelcin volt az úr, olyan, mint nálunk Gyurcsány meg az SZDSZ és 2000-re majdnem tönkrement az ország. Jelcin lemondott és Putyin került hatalomra 2000-ben, azóta egyre jobb hely Oroszország.


Vannak orosz haverjaim, és voltam is kint már náluk, bizonyos tekintetben olyanok az oroszok, mint a magyarok voltak úgy 30 éve, mielőtt megmosta az embereket agyát az EU meg Amerika.


Nem az utcán nyígnak a "rabszolgatörvény" meg a "fékek és ellensúlyok rendszere" miatt, nem a genderekkel meg a négerekkel foglalkoznak, hanem azzal, ami valódi probléma, meg ami fontos az életben.


Ha pl. drága a hús a boltban, akkor nem a Kreml előtt tüntiznek, meg nem jönnek bezzegezve Belgiummal, Franciaországgal meg kitudja még milyen országokkal, hanem a panelház tetején nekiállnak húsgalambokat tenyészteni, vidéki ismerőseik hoznak a vonattal libát, kacsát stb. és a panel erkélyén levágják, a húsát megeszik, a zsírját elrakják főzni, a tollával meg párnát töltenek, ugyanis nem mindenki egész nap az okostelóján pötyög mint nálunk, és működnek még az egymáson segítő baráti-rokoni kapcsolatok.


Nem hitelre vesznek vadiúj autót, aztán sírnak, hogy a fizetésükből mennyi elmegy a törlesztésre és mindjárt az utcára kerülnek, hanem megszerelik a Kockaladát és azzal járnak.


Ha valami sérelem éri őket, nem lelkiznek meg rendőrért kiáltoznak, hanem jól összeverik a bűnöst.


Az egyetemen náluk nem krumplisütő szakok mennek, amiken a melegekről, meg repedtsarkú feministákról tanulnak, meg hogy mire gondolt a költő, hanem matematika, fizika, kémia, biológia, mérnöki tantárgyak vannak.



Nálunk is jobb lenne, ha ezek a pávuló ellenzékiek elmennének már az országból, és normális emberekből állna az ország, olyanokból, akikre nem hatott az 1990 óta tartó nyugatias félrenevelés.


Orbán is szerencsére kijelentette, hogy olyan fiatalokat akar nevelni, akik a jég hátán is megélnek, vagyis olyanokat akik a panel tetején galambokat nevelnek és autókat szerelnek, nempedig sírnak, hogy a fizetésük nem elég arra, hogy minden nap a hipszter-vegán-bisztróban egyenek, és miért nincs már Csajágaröcsöge vasútállomásán 63 nemű vécé.



2019. jan. 10. 11:52
1 2 3 4
 21/32 anonim ***** válasza:
63%

'Még a Kockaladát is betiltanám.'


Minek az? Járjon mindenki lovas szekérrel! Időjárástól függetlenül beindul és csupán abrak kell.

2019. jan. 10. 14:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/32 anonim ***** válasza:
46%

“hanem a panelház tetején nekiállnak húsgalambokat tenyészteni, vidéki ismerőseik hoznak a vonattal libát, kacsát stb. és a panel erkélyén levágják”


Ez annyira proli 🤣🤣🤣.


De tényleg, te mire vársz?

Miért nem pakolsz és indulsz azonnal ebbe a tündérmesébe?

2019. jan. 11. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/32 anonim ***** válasza:
30%

#22

Don't feed the troll.

2019. jan. 11. 19:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/32 anonim ***** válasza:
53%
A kérdező óvodai jele: lyukas-koton volt - csaxólok...
2019. jan. 11. 19:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/32 anonim ***** válasza:
57%
Kérdező: hétfőn feltétlen fordulj orvoshoz, mert az agyhalál jeleit vélem felfedezni rajtad!
2019. jan. 11. 22:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/32 anonim ***** válasza:
82%

Nekem is vannak orosz barátaim/ismerőseim. Valamiért 1 már alapvetően Magyarországban él. A második ki akar menni Csehországba. A harmadik Magyarországra akar jönni. A negyedik meg csak szimplán szidja Oroszországot. Mondjuk nyilván olyanokról is tudok, akik szeretik/jól el vannak.

Mondjuk a felsoroltak ellenében én tervezek kiköltözni. Hehe. De hidd el kedves kérdező, Magyarországnak nem kell ez. Egyrészt mert Oroszország félő, hogy egy idő után bekebelezi, mástrészt a magyarok nem felejtették a Szovjet Uniót és gyakran azonosítják Oroszországgal.

Kérdező! Ha gondolod írok neked az orosz életszínvonalról egyes városokban. (Novorosszijszk, Moszkva, Kaluga) Ha más érdekel akkor még vannak ismerőseim máshol is, csak velük nagyjából 2 hetente beszélünk leggyakrabban. (Szentpétervár, Ufa,...)

Az orosz mentalitásról is szívesen írok, ha érdekel. Csak írj és válaszolok.

Mondjuk ha vannak orosz ismerőseid akkor valószínűleg erre nem lesz szükséged. Csak nem tudom, hogy hol találtál olyan oroszt aki szereti Oroszországot. Mivel mindenkinek más kell, mint ahol lakik. Na mentem. До свидания!

2019. jan. 12. 10:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/32 anonim ***** válasza:
72%

Az elején azt hittem, hogy egy provokatív kamukérdésről van szó. De aki ennyi időt rászán, az nem hiszem, hogy ne hinné el a saját leírt szavait.


És én ilyenekkel élek egy országban.. Anyám borogass.

2019. jan. 12. 13:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/32 anonim ***** válasza:
70%

#27

Ugyan, máskor is születtek már ilyen hosszan megfogalmazott trollkérdések.

2019. jan. 12. 13:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/32 anonim ***** válasza:
50%

annyira nevetségesek ezek a kelet imádó kérdések :D :D :D

A szocializmusba vágyó agyhalottak, mindig Oroszországgal, Törökországgal, esetleg Kínával példálóznak. Milyen szép és egyszerű ott az élet, mennyire "becsületes" minden és mindenki :D Milyen álom világban élnek ezek? :D Ezekből az országokból folyamatosan vándorolnak, vagy vándorolnának az emberek el. EU nem akarja befogadni Törökországot, mert tudja, hogy azzal k*va sok bevándorló érkezne. Oroszok már azért hálálkodnak ha eljutnak Magyarországra, emrt nekik már ez is nyugat. Kínai üzletekkel, pedig minden kisebb és nagyobb város tele van egész Európában.

Hogy lehet példának felhozni olyan országokat, amikből legszívesebben elhúzna mindenki?

2019. jan. 15. 12:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/32 anonim ***** válasza:
Kisoreg ecceru a megoldas . Kimész moszkvába aztán ott élvezed a ruszki êletet 90 éves korodig hacsak le ne puffantanak ukriba. Egyet kifelejtettél az a hires ruszki sex . Ivan fekszik tukoron alatta meg a masa . Akaszd le falról don corleone képét és viddmagaddal. Baskikam .
2023. jan. 27. 14:16
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!