Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Tisztára mosás valamint...

Tisztára mosás valamint színészkedés vagy kormányváltás?

Figyelt kérdés
Az elmúlt napokban igen csak elszabadultak az indulatok de szerencsére le is csendesedett minden. Tulajdonképpen én a felháborodást láttam igazán pár emberben akik többet szeretnének keresni csak nem túlórával. Meg is értem azt hogy nyugaton sokkal többet keresnek ugyanezért a munkáért viszont ha megnézzük, hogy nyugati cégekben dolgozunk és a cégek profilja nyugatra megy akkor ezt mindjárt meg is értsük. GDP például ebből kifolyólag is nem a társadalmi jót mutatja és egy ország megítélésére csak nagyon szűk körben lehetne használni. Lényeg hogy az ellenzék ezt kihasználva szerette volna "leállítani az országot" vagyis országos sztrájkot szerettek volna. Hiába voltak és vannak is bérnövekedések meg fejlődik a gazdaság is például az OECD szerint nem leszünk sosem a kívánt szinten és ezért nem csak az állam a hibás. Valóban vannak és mindig is voltak lopások de viszont valamely szinten igaz a propaganda hogy " Magyarország jobban teljesít". 2010 óta folyamatosan fejlődik a gazdaság és növekednek a bérek (vele együtt Orbán és barátai zsebe is). 2010 előtt bér befagyasztások, az akkori politikusok által rosszul kezelt gazdasági válság valamint megszorítások voltak. Ezekből látszik hogy a mai kormány amellett hogy a saját zsebét is tömi az embereknek is ad. Nem élünk rosszul csupán csak nem nyugati színvonalon. A TV székháznál történtek szerintem elítélendők sokak állításával ellentétben minden a mentelmi jog szerint történt csupán csak nem engedték hogy zavarják a műsor készítést. Ahogyan Orbán se mehet be bárhova mert rosszat mondanak rolla így ők sem. A biztonsági őrök jó munkát végeztek nem hagyták hogy még jobban zavarják a műsorkészítést de viszont nem is bántalmazták és nem is értek hozzájuk csak mikor már tűrhetetlenül viselkedtek! Magára a színészi játékra 10/5 pontot adok de ez a kormányváltásra kevés. A régi balildal számáról ezt úgy kell tekinteni hogy tisztáramosás míg a másik oldalrol pedig bénán sikerül megbukott kormányváltás! Véleményem szerint a Fideszt le lehet váltani de ez ehhez kevés lesz!

2019. febr. 9. 13:39
1 2
 11/15 A kérdező kommentje:
Erről nekem más véleményen van mert nekem kint tényleg élnek rokonaim, ismerőseim! Igaz ők nem nyugatiak hanem itt a balkánon élnek lényegében szomszédjaink! Ők azért nézik a Magyarországi TV-ket mert minden benne van! Az ő médiájukba nem kerülnek be a migrációról szóló hírek! A köztévében nem csak migránsokról beszélnek viszont valóban sokszor arról is. Valóban inkább csak Fideszes oldalról nézik a dolgokat de hazugság az hogy ha nem engedik be oda az ellenzékieket akkor az nem szabályos. M1-en főként a világban történt dolgokról valamint Magyarországon, Erdélyben néha ritkán a Vajdaságban történt dolgokról. Az hogy te neked aki inkább hajlik az ellenzék fele ez nem felel meg arról én nem tehetek. Az adóreformok sokkal jobb módszer volt a válság kezelésre ebből nem engedek! Egy tény hogy a bérek nőnek és a gazdaság fejlődik. Például a korházak valamint iskolág felújitására még mindig nincs elegendő pénz hogy miért? Elmonom Magyarországon főként a nyugati gyárak profitja értelemszerűen nyugatra csordogál többek között ezért sem lehetünk nyugati színvonalon... Ha egy ország erős, magas hozzáadott-értékű exportszektorral bír akkor több pénz fog befolyni hozzá több pénzből pedig többet lehet költeni. Ahol viszont többet költenek ott az árak és a bérek is emelkedni fognak.  Magyarországon viszont relatíve kevés a nemzetközileg versenyképes cég és a magasan képzett munkavállaló. Az sem segít, hogy vannak Magyarországon versenyképes multik. A külföldre termelő gyárak, a multis beszállítói hálózatok, illetve az itteni kisebb innovációs és mérnöki szekciók vagy nemzetközi szolgáltatóközpontok sem dobnak olyan sokat a gazdaság egészének teljesítményén. Ebből kifolyólag vagyunk szinte sereg hajtók a GDP listán az EU-s országok között mert igaz, hogy sokat termelünk, de külföldi cégek profitálnak belőle. Az ellenzék a túlórával kapcsolatosan kissé félrevezetett minket. Ugyanis kormány 250 óra, kollektív szerződés esetén 300 óra tulórát 400-ra emelte. Az EU- ban egyébként 416 a megengedett és már voltak olyanok akik jó ideje így dolgoztak csak ez akkor még nem volt szabályos. A munkaidőkeret maximális időtartamát felemelték 36 hónapra, tehát 3 évre. Ez abban a tekintetben kedvezőtlenebb helyzetet eredményez a munkavállalókra nézve, hogy a túlórákkal való elszámolási kötelezettség csak a munkaidőkeret végén vagy a munkaviszony megszűnésekor áll be, ha egyébként a munkaidő átlaga a napi munkaidő hosszát – teljes munkaidő esetén 8 órát – meghaladja. Mindazonáltal nem szabad elfelejteni, hogy ilyen hosszú munkaidőkeret bevezetésére csak akkor kerülhet sor, ha azt műszaki vagy munkaszervezéssel kapcsolatos okok indokolják, illetve az kollektív szerződésben kerül elfogadásra. A kollektív szerződéshez pedig a szakszervezet jóváhagyása szükséges, amely pedig remélhetőleg kellő belátással mérlegeli a munkavállalók érdekeit is. Az sem igaz hogy a munkáltató kötelezheti a munkavállalót mert erről írasban kell megegyezniük. A kormány ezzel semmilyen fegyvert nem adott a munkáltatók kezébe! Aki eddig is szabálytalan módon kötelezte az embereket 400 óra túlmunkára az most is megfogja tenni.
2019. febr. 10. 11:09
 12/15 A kérdező kommentje:
És a GDP mint ahogyan már írtam nem a legmegfelelőbb. AIC vagyis a vásárlóerő viszont abban nem változott semmi ugyanaz a sorrend mint sok évvel ezelőtt, egyedül Románia jött feljebb, de úgy tűnik ez nem lesz hosszú életű: [link] Ez már inkább nézi a társadalmi jót!
2019. febr. 10. 11:24
 13/15 anonim ***** válasza:
Nekem viszont van ismerősöm nyugaton (Anglia,Hollandia,Németország,Ausztria,Kanada?Norvégia,Svájc,Svédország) akik habár különböző háttérrel és végzetségel mentek ki de mindegyik jobban él , mint én.
2019. febr. 10. 11:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 A kérdező kommentje:
Leírtam miért! :)
2019. febr. 10. 12:13
 15/15 anonim ***** válasza:

Majd írok részletesebb választ is, de fogd már fel, hogy nem igazán van olyan hiteles OBJEKTÍV statisztika (nem közvéleménykutatás), hogy "társadalmi jó"! Ezt te találtad ki, vagy nem tudom miből fakad. Egyáltalán mi a "társadalmi jó"? Definiáld!


Ezt olvasd el esetleg, ha érdekel. [link]


KSH oldaláról van szerintem pongyola anyag, mintha egy elsőd éves főiskolai hallgató írta volna, de 2013-as, szóval még azt sem mondhatod, hogy baloldali.


Ez viszont egy sokkal komolyabb tanulmány, ezzel már valóban figyelemre méltó. Kicsit hosszú, de legalább te is okosodnál belőle, ha vennéd a fáradságot, és elolvasnád.


[link]


Tehát nincs olyan egy nagy statisztikai massza, hogy társadalmi jó, hanem vannak területspecifikus nemzetközi indikátorok. Ez annál is inkább objektívebb, mert a hatékonyságot is figyelembe veszi, nem csak azt, hogy a GDP (vagy hogy kicsit szurkálódjak, a "társadalmi jó") hány százalékát költik valamire, hiszen attól hogy az oktatásfejlesztésre fordítják ad absurdum az állami költségvetés 100%-át, de abból semmi mást nem vesznek, csak Audi A8-ast, és bent állnak mind valami parkolóban, egyáltalán nem fejlődik az oktatási színvonal.

2019. febr. 15. 09:59
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!