Kezdőoldal » Politika » Rendőrség » Milyen módon lehetek rendőr?

Milyen módon lehetek rendőr?

Figyelt kérdés

Sziasztok.


Leginkább az utóbbi 1 évben kezdett el az a téma érdekelni, hogy rendészeti irányba tanuljak tovább. Leginkább az igazgatásrendészet, a közelekedésrendészet és a közrendvédelem érdekel (már amennyire belelátok a dolgokba). Most fogok majd érettségizni, informatikát tanulok. Kisebb keresés után rátaláltam a rendészeti szakgimnáziumokra és a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre.


Az egyelőre tiszta, hogy szakközépiskolával tiszthelyettesit végezhetek el, egyetemről kikerülve pedig tiszt lehetek, ha jól tudom. Az egyik kérdés az lenne, hogy érettségi után egyből jelentkezhetek-e az NKE-re úgy, hogy informatikát tanulok? A következő az, hogy ha érettségi után jelentkezem a szakgimnáziumba, akkor a 2 év elvégzése után nagyobb esélyem van-e bekerülni az egyetemre? Illetve az utolsó kérdés az, hogy megéri-e úgy kikerülni a pályára, hogy csak a rendészeti szakgimnáziumot végeztem el? (Habár mindentől függetlenül ha van lehetőségem, mindenféleképpen szeretnék egyetemre menni.)


+1 kérdésem pedig az NKE-vel kapcsolatban a felvi.hu-tól függetlenül, hogy milyen tantárgyak számítanak leginkább az RTK-n, mire kéne leginkább odafigyelnem, ha oda jelentkeznék?


Előre is köszi mindenkitől a válaszokat! :)



2020. aug. 31. 21:18
 1/5 anonim ***** válasza:
100%
NKE RTK-ra mindenki jelentkezhet. A felvételi eljárás egységes a tiszt és a tiszthelyettes képzésekre, csak a felvételi pontok eltérőek. A tiszthelyettesi elvégzését követően, ha tetszik és az eredményeid is jók akkor megnyílik előtted a tehetséges tiszthelyettes program, ahol ha jól emlékszem 1 (vagy lehet 2) évvel kevesebb a képzés az NKE-n.
2020. aug. 31. 21:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:

Értem, köszi!

Viszont akkor ahhoz, hogy jelentkezni tudjak az NKE-re, ahhoz mindenféleképpen szükséges a rendészeti szakgimnázium elvégzése?

2020. szept. 1. 00:19
 3/5 anonim ***** válasza:
34%

Én csak bűnügyi szakról tudok neked nyilatkozni, mert a városi rendőrkapitányságon gyakran szoktam járni, majd ha megyek legközelebb, megkérdezem esetleg, de biztos, hogy ugyanaz vonatkozik a közlekedési rendőrökre mint akik ott a bűnügyön vannak.


Én amúgy jelenleg elkezdtem jogot tanulni és érdekel.a téma, ha elvégezném, büntetőjogi ügyvéd szeretnék lenni.

2020. szept. 1. 01:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:
Olvastam a felvi.hu-n, hogy követelmény között van, hogy legalább az egyikből "honvédelmi ismeretek, rendészet ismeretek, rendészeti és közszolgálati ismeretek" érettségizni kell. Én ilyen tantárgyakat informatikai suli miatt nem tanultam. Ilyenkor mit tudok csinálni?
2020. szept. 1. 11:22
 5/5 anonim ***** válasza:
Az NKE-re az érettségi megszerzése után jelentkezhetsz, ugyan olyan az NKE is mint bármely más felsőoktatási intézmény csak itt még a sikeres felvételihez szükséged van alkalmas fizika, egészségügyi és pszichológiai minősítésre, valamint az NVSZ vizsgálaton is át kell menned. Viszont ezek a rendészeti szakgimnáziumokban is kellenek amik egyébként már rendvédelmi technikumok lettek.
2020. szept. 2. 23:15
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!