Az 1800-as évek vidéki környezetében hogy derített fel egy gyilkosságot a hatóság ha aktuálisan sem szemtanúk, sem biztos nyomok sem voltak?

Aki a verésre beismerte, azt tette. Slussz.

Nehezen.

Akkor általában sehogy.

De Magyarországon nem így volt. Nálunk Mária Terézia is megengedte a kinzást, különösen gyilkossági ügyekben. Elég volt az, hogy a kopott vagy rongyos ember azon a környéken járt, elfogták, megkinozták, aztán vagy nehéz vasban bezárták, vagy felakasztották. Az 1830-ban a pesti egyetem nagy botanikusát a botanikus kerti lakásán, éjszaka ketten megölték. Haberlének hívták. Volt egy elbújt szemtanú, aki nem mert előjönni, de aztán elmondta, hogyan néztek ki. Nagyon hamar megtalálták, elitélték és kivégezték őket. De ki tudja, ki volt a valódi bűnös?

Vegyük Angliát, VIII.Henrik király korában. Elég volt az, hogy a lázadó Pole bíboros a király ellen fordult, az elfogatta és kivégeztette a tulajdon nagynénjét, aki egyben a bíboros anyja is volt! Barátait, a feleségeit és rengeteg közembert öletett meg, vérengző és paranoiás őrült volt. Megérdemelte, hogy egy kápolnában van névtelenül a sírja. SEMMI BIZONYÍTÉK és mégis térdig gázolt a vérben!